Loguetown - A város Főtere

- Moji.. - néztem az emelvényre. Ott ült az egyik gerendán. - Moji! Gyere ide! - Gitta is felnézett és ő is kiáltott:
- Moji-kun, kérlek! Ne tréfálkozz így a szép Gazdasszonyoddal! - ám a majom felfelé kezdett mászni. Én rögtön a lépcsőre néztem, ami felvezet az emelvény tetejére. Két őr állt ott, de odarohantam.
- Naomi-chan! - jött utánam Gitta is. De mintha meg sem hallottam volna, amit mond, tovább mentem. Odaérve azonban megállítottak.
- Hölgyem! Ide nem mehet fel!
- Hát pedig lehozom onnan a barátomat! - kerültem ki az őrt és felfelé kezdtem el mászni. A másik megragadta a szoknyámat finoman, de mielőtt szólhatott volna, lábammal az arcába tapostam és hátra löktem. Az őr hátraesett, de baja nem lett. Gitta a másik őrnek magyarázta a dolgokat, bár nem hallottam semmit. Felfelé haladtam.
~ Miért akarod, hogy felmenjek oda?! Miért..? - ekkor felértem és elállt a lélegzetem is. A látvány, ami elém tárult, káprázatos volt. Az egész teret beláttam ami telis-tele volt virágokkal. Moji ott ült és ő is gyönyörködött a kilátásban.
- Itt halt meg? - suttogtam magam elé, majd az emelvény közepére sétáltam. Csak bámultam a fényűző teret. Leírhatatlan volt az a látvány. Viszont nem értettem, hogy miért nem díszítették ki ezt az emelvényt is. Ez csak itt állt, teljesen kilógva a mesés környezetből. Gondolkozásomból Gitta hangja szakított ki..
- Naomi, most már le kellene jönnöd! - kiáltott fel nekem a fiú.
- Jó, persze! Megyek! - válaszoltam, majd az emelvény széléhez sétáltam és Mojinak nyújtottam oda kezemet. - Na, gyere te kis kópé! - mosolyogtam rá. De a kis pimasz csak átszaladt lábaim között és a létrához sietett. Én fordulatomban elveszítettem az egyensúlyomat, majd szemem sarkából a sikoltó tömegbe néztem, ami alattam terült el.
- VHÁÁÁÁ! - a számat egy színésznőt megszégyenítő sikoly hagyta el. Nem hittem volna, hogy pont ma és pont így lesz vége az eddig remekül alakuló életemnek...

Loguetown. A hely ahol a Kalózkirály meghalt. Ennek a városnak a főterén sétálgattam néha meg meg állva elmélázva a hatalmas üzletek előtt. Minden arcot alaposan megfigyeltem. Nagy befolyású bűnözők után kutattam. Olyanok után akiknek a vérdíja elég magas ahhoz, hogy képes legyek a pénzből egy hajót beszerezni és elhajózni Shell Townba a bátyámhoz, hogy egy csapatot összeszedve mi legyünk a tengerek legnagyobb urai. Az álmom teljesen megszállta az elmémet és csak többszöri kiáltozás miatt eszméltem fel. Körbenéztem és láttam, hogy a kivégzőhely felett (ahol a Kalózkirályt kivégezték) egy alak mászkál lent pedig hatalmas tömeg fel felkiabál, hogy "Gyere le" vagy, hogy "Vigyázz magadra". Érdekesnek tűnt az esemény és végre, hogy egy kicsit elszakadhatok poros motelszobám szőnyegétől közelebb somfordáltam. Elég nehéz volt a tömegben haladni de ügyesen kerülgettem az embereket.
Lassan megjelent egy gyönyörű női alak mozgott a kivégzőhelyen. Egy kisebb majmot vagy valamilyen más állatot is láttam de lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem.
Akkor megtörtént. Minden csak egy aprócska pillanat alatt. A lány megcsúszott és hatalmas sikoly kíséretében zuhanni kezdett.
A többi ember lesokkolva nézte az eseményeket.
~Na, nem - mosolyodtam el. ~Én nem vagyok egy átlagos ember
Egy férfi hátára állva rugaszkodtam el a talajtól majd nekiugorva a kivégzőhely egyik tartógerendájának összeszedtem minden erőm és hatalmasat rúgva a lábaimmal elugrottam a léctől és a levegőben elkaptam a lányt. Talpon értem földet ami pokolian fájt ugyanis semmit sem tompítottam az esésből.

Csend van. Egy hangot sem hallottam. Meghaltam volna? Ekkor egy nesz ütötte meg a fülem, valaki lélegzetét hallottam. Lassan kinyitottam tengerkék szemeimet és rámeredtem egy vöröshajú fiúra.
- Jól vagy? - szóltam hozzá megdöbbent arccal. És ezután esett le, hogy mi történt. Kipattantam karjaiból majd a felénk futó Gittára néztem.
- Naomi-chan! Jól vagy?
- Kit érdekel jól vagyok-e! Nem haltam meg! - virult ki öröm az arcomra. Gitta csak értetlenkedve nézett.
- Te! - fordultam meg, majd odaléptem hozzá - Köszönöm szépen! - hajoltam meg ekkor egy torokköszörülésre lettem figyelmes.
- Nem megmondtam, hogy az a koszos szőrgombóc a sírba visz majd? - hirtelen sarkon fordultam és felkaptam fejemet. Ott állt a Lady, elég dühösen tekintve rám. Én nagyot nyeltem.. Kínos csöndben méregetett, majd a tömegre nézett, akik szemei felcsillanására rémült tekintettel hátrálni kezdett, majd ismét folytatták mindennapos városi életüket.
- Öhm, izé, én... - hebegtem, mire a Lady közelebb jött.
- Talán hívd meg a karneválra a kedves idegent, ha már megmentette az életedet. - szívott bele szipkájába majd kifújta a füstöt. - Nekem mennem kell, de légy oly kedves ne tégy megint öngyilkos kísérleteket... - és mielőtt bármit is mondhattam volna, a Miss csak hátat fordított és eltűnt a tömegben.
- Manapság eléggé pörögnek az események, nem gondolod? - sóhajtott Gitta. Én mit sem törődve kijelentésével ismét az idegen fiúhoz léptem, aki már felegyenesedett. Csak pár centiméterrel lehetett magasabb nálam.
- Még egyszer köszönöm, kedves...

- Még egyszer köszönöm, kedves...
-Ryushi. Demon D. Ryushi vagyok - mondtam egy jó nagyot bólintva. A lányra bámultam akinek elvesztem a tekintetében és kifürkészhetetlen szemébe néztem ami olyan kék volt mintha valamilyen gondolattengerbe néznék ahol minden vágyam van elrejtve. Nem akartam ijesztőnek tűnni ezért feleszméltem és kérdésre vontam a szám.
- Naomi Owen vagyok. De, jól érzed magad? Mert ahogy elnézem, a lábad...
Naomi Owen, visszhangzott meg százszor a fejemben. A lábamra koncentráltam amire hirtelen eszméletlen erős fájdalom nyilallt bele. Összeestem és ledobtam magamról a cipőimet és vérző lábamra néztem.
- Semmiség... -vigyorogtam.
- Hogyne, semmiség... Mondtam már, hogy orvos vagyok?
Erre felcsillant a szemem és válaszul megráztam a fejem.

- Hhhh... - sóhajtottam, majd a sebére néztem. Megfogtam az estélyim szoknyarészét a térdemnél és letéptem körbe. Letérdeltem a fiú elé, majd az anyaggal betekertem a sebet és megkötöttem.
- Most elmegyünk a GolDivába és ott ellátlak rendesen. Tudsz jönni? - csak sandán bólintott majd rákérdezett a számára ismeretlen nevű épületre:
- GolDiva? - Gitta csak halkan kuncogott egyet.
- Igen, nos, most ha kimondom, miféle hely az, nem tudom mit fogsz gondolni..
- Tedd próbára! - vágott közbe Gitta. - Oh, egyébként Gitta vagyok a GolDiva egyik zenésze! Örvendek a szerencsének ifjú uram, hálás vagyok, hogy megmentetted a kisasszonyt! De amint látom Naomi-channak elég kellemetlen lenne elmagyaráznia a történetet. Ahová megyünk az konkrétan egy bordélyház. Akit az imént láttál vöröshajú nőt, ő volt Miss Lady Marmelade, a vezető asszonyság. És az ő utódja lenne Naomi-chan. Szóval nyugodj meg, ő nem a bordélyházi részbe tartozik, mármint az örömlányok körébe. - nevetett fel Gitta. Én erre csak szemet forgatva elkaptam a fiú ingjét.
- Köszönöm Gitta, igazad van, így sem volt kínos.. De mehetnénk? Egyébként Ryu, ha kérdésed van, bátran tedd fel! - mosolyogtam rá kedvesen.

Igazából egyszerre több millió kérdés fogalmazódott meg bennem amit képes lettem volna egyszerre útnak indítani csak féltem, hogy az új ismerőseim elvesznének az általam feltett kérdések halmazában. Amúgy is kissé zavarban voltam, hogy egy bordélyházba megyünk. Soha életembe nem voltam még ilyen helyen. Szerettem nézni a lányokat igaz, és sok olyan helyre kalandoztunk apámmal ami tele volt velük de sosem volt még barátnőm és sosem kerültem olyan közel egy lányhoz.
Kivéve egyhez. Egyhez akinek gondolata még mindig ég bennem de egyre halványabban és halványabban.
Elsöpörtem a gondolat-foszlányaimat és végül kérdésre nyitottam a számat:
- Nem lenne esetleg valami munka számomra? - mondtam és reménykedtem, hogy nem kell majd továbbra is embereket ölnöm a betevőért.

Mintha egy pillanatra a fiú elgondolkozott volna. Nem szóltam meg érte, elvégre nem zavart, inkább vártam, míg feleszmél.
- Nem lenne esetleg valami munka számomra? - tette fel a kérdést. Én Gittára néztem aki felsegítette a fiút és támogatva elindult vele. Én melléjük csapódtam, Ryu oldalára.
- Tulajdonképpen nekem fogalmam sincs, hogy a Lady ehhez mit szólna.. - gondolkoztam el. Sejtettem, hogy valószínűleg új barátunknak jól jönne egy munka, nem véletlenül tehette fel a kérdését.
- Naomi! Nem tudom, szólt-e neked a Miss, de holnap reggel csomagolunk és elmegyünk Shell Townba, hogy meglátogassuk a testvérházat.
- Úgy érted, hogy a Moulin Rouge-t? És Lady Erdbeere-t? - közben Ryun láttam, hogy nem nagyon ért mindent. Így hozzá intéztem a következőket:
- Shell Town szigetén van egy a miénkhez hasonló bordélyház. Ott él és dolgozik Lady Erdbeere, akit csak Beere-chama -nak szoktunk szólítani, általában ezt ki is kéri magának, szóval Ő hozzá fogunk menni. De te honnan tudsz erről, Gitta?!
- Nos, míg készülődtél reggel, akkor mesélte el nekem. De azt nem mondta, hogy ne mondjam el... Viszont ha rátérne, kérlek ne említsd neki, hogy tudod! - Gitta hangja tele volt rettegéssel attól a gondolattól, hogy talán nem szabadott volna megemlítenie, mert lehet a Lady akarta.
- Oké, persze, nem mondom! Na de ez most hogy jött Ryu kérdésére?
- Csak úgy, hogy esetleg a poggyászokat és miegymás holmikat segíthetne felpakolni, illetve eljöhetne velünk, ha úgy gondolja.

- Tulajdonképpen nekem fogalmam sincs, hogy a Lady ehhez mit szólna.. - mondta Naomi.
- Naomi! Nem tudom, szólt-e neked a Miss, de holnap reggel csomagolunk és elmegyünk Shell Townba, hogy meglátogassuk a testvérházat.
A férfiről lerítt, hogy többet akar Naomi Owentől mint barátság. Úgy tűnt a lány nem viszonozza az érzelmeit.
- Úgy érted, hogy a Moulin Rouge-t? És Lady Erdbeere-t?
A furcsábbnál furcsább neveket nem igazán értettem már nyitásra emeltem a számat amikor Naomi kitalálva a gondolataimat felém fordult:
- Shell Town szigetén van egy a miénkhez hasonló bordélyház. Ott él és dolgozik Lady Erdbeere, akit csak Beere-chama -nak szoktunk szólítani, általában ezt ki is kéri magának, szóval Ő hozzá fogunk menni. De te honnan tudsz erről, Gitta?!
- Nos, míg készülődtél reggel, akkor mesélte el nekem. De azt nem mondta, hogy ne mondjam el... Viszont ha rátérne, kérlek ne említsd neki, hogy tudod! - Gitta hangjában erős félelem csengett.
- Oké, persze, nem mondom! Na de ez most hogy jött Ryu kérdésére?
- Csak úgy, hogy esetleg a poggyászokat és miegymás holmikat segíthetne felpakolni, illetve eljöhetne velünk, ha úgy gondolja.
A válaszom szinte egyértelmű volt.
- Ha nem bánjátok veletek tartok. Még a kalózokkal is szembe tudok szállni ha szükség lenne rám. - mondtam és megpróbáltam teljesen elfojtani minden nagyképűséget a hangomban.
Közben egy hatalmas épülethez értünk...

- Remek, akkor majd Gitta, beszélsz a Ladyvel? - kérdeztem. A fiú csak bólintott egyet.
Megérkeztünk a GolDiva hátsó kertjébe, a sajátos kis bejáratomhoz. A bejárati ajtó kinyílt és az egyik felszolgáló lány lépett ki.
- Te szent ég! - kapott a fejéhez - Naomi kisasszony, magát megtépte egy kutya?! - utalt a széttépett ruhámra.
- Dehogy is, Kyujicha! - még most is elég nehézkesen ejtettem ki a lány nevét, pedig már egy jóideje ismerem.. - Miss Marmelade itt van már?
- Még nincs. - felelte kissé meghajolva. Nem szerettem ezt egyik itt dolgozó pincérlányban sem. De hiába is mondtam, hogy ez felesleges, egyszerűen beléjük van nevelve az illem.
- Rendben. Gitta, szerintem jobb, ha megkeresed Őt és beszélsz vele. Kyujicha, kérlek segíts nekem bevinni Ryut az orvosi szobámba!
*
- Ne féljen, Naomi kisasszonynál jó kezekben lesz! - segítette felfeküdni az ágyra Ryut a lány. Én átöltöztem (képlink) valami kényelmesebbe. Felvette egy fehér inget és egy csőszárú, kényelmes nadrágot. Valamint lecseréltem a parókámat egy egyenes, de még mindig szőke parókára. És átsiettem Ryuhoz...

[quote="Naomi Owen"]- Remek, akkor majd Gitta, beszélsz a Ladyvel? -kérdezte Naomi mire a srác bólintott.
Megérkeztünk a bordélyház hátsó kertjébe. A bejárati ajtó kinyílt és az egy lány lépett ki. A ruhájáról látszott, hogy a GolDivában dolgozik és talán felszolgálólány lehetett
- Te szent ég! - kapott a fejéhez - Naomi kisasszony, magát megtépte egy kutya?!
Végignéztem a szőke lányon és csak ugyan a ruhája szinte cafatokban volt. Ha tudta volna, hogy én voltam az a kutya...
- Dehogy is, Kyujicha! - mondta és a nehéz név kiejtése közben Naomi megingott. Nem csodáltam, egy ilyen furcsa nevet nem minden nap hall az ember s ezért szinte azonnal meg is jegyeztem - Miss Marmelade itt van már?
- Még nincs. - felelte kissé meghajolva s én csak most értettem meg, hogy tulajdonképpen Naomi is a főnökük valamilyen szinten ezeknek a dolgozóknak.
- Rendben. Gitta, szerintem jobb, ha megkeresed Őt és beszélsz vele. Kyujicha, kérlek segíts nekem bevinni Ryut az orvosi szobámba!
*
- Ne féljen, Naomi kisasszonynál jó kezekben lesz! - mondta megnyugtatóan a lány nem mintha engem különösebben kellet volna nyugtatni. A lábam fájdalma annyira elzsugorodott a nap történései mellett, hogy végre történik velem valami mikor három honapja minden nap ugyanaz és ugyanaz. Unalmas és koszos hotelszobák, emberek sokasága, fejvadászat. A Two Son nevű hajóra gondoltam ami ott árválkodott a kikötőben de sajnos már használhatatlanul és javíthatatlanul. Pontosabban meg lehetett volna javítani de az többe került volna mint egy vadonatúj hajó.
Naomi lépett be az ajtón egy teljesen új ruhába. Nagyra nyílt szemekkel bámultan és úgy éreztem ez fel is tűnt. Gyorsan észbe kaptam és valami beszédtémát próbáltam felvetni. A múltja érdekelt a leginkább.
- Hogy kerültél ide? Lady Marmelade a rokonod?
- Nem éppen. Ő a mentorom. És az, aki kiskoromban megmentette az életem, így tartozásból vagyok vele.
Fogalmam sem volt Naomi hogy fogadja a kérdéseimet. De úgy hittem jobb magamat bemutatni egy kíváncsiskodó valakinek mint hallgatagnak. Eredetileg nem vagyok túl beszédes de úgy éreztem Naomi előtt meg fogok tudni nyílni. Valamelyik ösztönöm megsúgta, hogy sokáig leszünk együtt.
- Hát a szüleid? - mosolyogtam rá.
- Nincsenek. Egy húgom van, akit minnél előbb meg szeretnék találni. Pontosabban látogatni és elhozni magamhoz.
Mélyen belenéztem a szemébe és ezzel tisztáztam, hogy hasonló a családfánk.

- A pillantásodból ítélve neked sem jobb gyerekkor jutott ki. - mosolyogtam rá, mire ő bólintott, majd a lábán ékesedő sebet vizsgáltam.
- De még mielőtt elfelejtem! Lady Marmelade-t csakis tisztességgel szólíthatod meg, valamint csakis illendően viselkedhetsz vele. Ez nem szabály, vagy bármi más. Ez egy tanács. Én tudom milyen azokkal, akik illetlenek a személyével... - közben kötszereket vettem elő és némi fertőtlenítőt is. Majd kerestem egy tűt és sebvarrat-cérnát.
- Rendben, ettől nem kell tartanod, - mondta mosolyogva - általában tisztelettudó vagyok az emberekkel.
- Ezt jó hallani! - reagáltam mondatára - Viszont össze kell kicsit öltenem a sebed és csak utána bekötni. - Elkezdtem kifertőtleníteni a sebet, s mikor ezzel megvoltam, jöhetett az összeöltés.
- Egyébként.. Miért mentettél meg? Persze nem mintha bánnám, vagy ilyesmi. De általában az átlag emberek reakcióideje eléggé leblokkol...

- Fogalmam sincs... -vallottam be őszintén - ...talán mert unatkoztam - feleltem végül nevetve.
Felszisszentem amikor Naomi elkezdte összevarrni a sebemet. A fájdalomküszöbön jóval magasabb volt mint egy átlagos emberé de régen szereztem sérülést. A fejvadászat gyors volt, precíz s szinte sosem volt "válasza" az ellenfelemnek.
- Mit kerestél a vesztőhelyen? - kérdeztem immár újra mosolyogva.
- Moji miatt voltam... MOJI! - kapta fel tekintetét, majd riadtan nézett körbe. Ekkor egy kis majom kopogtatott az ablakon.
A majom azzal a lendülettel kinyitotta az ablakot végigfutott Naomi hátán egyenesen a válláig ahol megpihent. Mosolyogva néztem a mókás állatot.
- Honnan van? - kérdeztem lelkesen majdnem felpattanva az ágyról de aztán észbe kaptam, hogy Naomi éppen orvosol engem.
- Oh, hát az egy hosszú történet! egy távoli szigeten leltem rá és onnan mentettem ki. De egyszer majd elmesélem az egész töténetet!
- Rendben - válaszoltam - már alig várom.
Elgondolkodtam.
- Ez elég hülyén fog kijönni - mondtam és a hasamra tettem a kezem - de nincs véletlenül egy kis ételetek számomra? - kérdeztem olyan illendően amennyire csak tudtam.
- Hát ha éhes vagy, szólj bátran! Amint kész vagyok hozatok neked valamit!
- Megköszönném - válaszoltam - fizetek is érte - mondtam mert nem szoktam meg hogy ilyen kedvesek velem az emberek.
A lány felnevetett.
-Majd pont hagyom szerinted, hogy bármit is fizessen egy beteg?
- Nincs is semmi bajom - csattantam fel álsértődéssel.
Nevettünk.

- Hogyne, persze! - nevettem fel. Eközben elpakoltam az orvosi szereket, és alaposan kezet is mostam.
- Most jobb, ha pihenteted a lábadat, ha akarsz jönni a karneválra velünk! Minden év tavaszában van egy efféle rendezvény. Különböző helyekről érkeznek virágkötő művészek és mutatják be munkáikat. - majd az ajtóhoz léptem, kinyitottam és kinéztem rajta. A folyosón még ott volt Kyujicha, így odaszóltam neki:
- Kyuji, ha megkérlek, akkor hoznál fel a konyháról vacsorát Ryunak?
- Természetesen! - hajolt meg ismét, amit én egy mosollyal díjaztam. Becsuktam az ajtót majd a fiú felé fordultam.
- Mi az? - kérdeztem arra utalva, hogy végig engem bámult, miközben háttal voltam neki. - Amúgy, mesélhetnél magadról! Honnan jöttél és van valami úti célod?

Kicsit talán a szemem nagyobb kalandra indult mint hittem és alaposan végigmértem Naomi alakját miközben háttal állt nekem. Egyszerűen tökéletes volt!
-Mi az? - kérdezte mire én gyorsan megráztam a fejemet és szégyenemben elpirultam. - Amúgy, mesélhetnél magadról! Honnan jöttél és van valami úti célod?
Alapjáraton senkinek sem adnék ki ilyen információkat. De valami, fogalmam sincs mi arra késztetett, hogy ezzel a lánnyal legyek őszinte mert még egy jó darabig egy úton fogunk járni.
Talán halálunkig.
Rámeredtem és lassan bólintottam.
- Van egy bátyám... - motyogtam - megakarom találni hogy... - elhallgattam. Fogalmam sem volt, hogy egy ilyen előkelő lány mint Naomi vajon, hogy viszonyul a kalózokhoz. Suttogva alig hallhatóan de a tekintetemet mélyen az ő szemébe mélyesztve mondtam ki. -...mi legyünk a valaha élt legerősebb kalózbanda.
A lány egy pillanatra ledöbbent. Kalózok? Ez a lehető legjobban dejavu érzést keltett benne.
- Nos.. mindenki azt kezd az életével, amit csak szeretne. Én a húgomat akarom viszont látni, és ez sikerülni is fog. Csak a Ladynek lerovom a tartozásomat. De.. Ryuu, eszedbe se jusson a kalózkodásról bárkinek is beszélni itt. Főleg ne a Missnek! Mert ha megtudja, meg fog téged ölni..
Felkacagtam.
- Még, hogy az a vén csont öl meg engem?! - nevettem.
Arcom elkomolyodott mert már éreztem, hogy én kalóz leszek. Akkor pattant az elmémbe a gondolat. Csak egy kis röpke gondolatfoszlány volt és csak a képzeletem imitálta de én mégis nagy jelentőséget tulajdonítottam neki.
Ott voltunk mi egy bandában. Egy szőke hajú srác én és...Naomi...

- Az a vén csont nagy hatalommal bír! Nekem elhiheted! - nevettem fel, majd a fiúra néztem. - Tudod, mikor kicsi voltam kalózok akartam megölni engem. A Miss azóta szívből rühelli őket.... - magyaráztam, ám ekkor az ajtó bevágódott.
- Naomi! Gyere gyorsan! Lady Marmeladéval valami gond van! - Gitta arcára a rémület ült ki, aminek hatására engem kétségbeesés fogott körbe.
- Megyek!! Ryuu, maradj itt! - ejtettem ki mindent a kezemből és kirohantam az ajtón...
*
Órák teltek el. Gitta, Ryuu, a szolgálók és mindenki síri csendben várt kint, a hosszú folyosón... Ott álltam, az ágya mellett. Több orvossal együtt, némán tekintve az élettelen, női testre. Fejemben csak az elmúlt pár óra eseményei forogtak...
" - Mi az, hogy nem szedte a gyógyszert?! - mordultam rá az idős nőre.
- Mit vagy így kikelve magadból, ez az én dolgom... - felelte a Lady vért felköhögve.
- A maga dolga?! Ez nem igaz! Itt élek! Gondoskodott rólam, felnevelt és most hirtelen mindent felad?! Miért?! - fakadtam ki. A nő fejét az ablak irányába fordította.
- Nem is olyan régen egy jósnő tévedt be hozzánk, aki elárulta a jövőmet.. És te is benne voltál..mint kalóz. - a lélegzetem is elállt ezt hallva, de tovább folytatta - Én nem értettem, de végül rájöttem arra, hogy addig nem fogsz elindulni, amíg én élek. Addig nem leszel igazán boldog...
- Hogy mondhat ilyet?! De hiszen én...
- Naomi.. én soha a büdös életbe nem akartalak elengedni a húgodhoz... Egy ideig így gondoltam. Aztán rájöttem, magadtól sem mennél el, amíg élek. De.. én ezt, talán nem akarom. Miket is beszélek, látni, hogy szenilis vénasszony lett belőlem. - nevetett fel, majd a fájdalomtól megrándult teste.
- Lady... - lábadt könnybe szemem.
- Naomi, én már nem akarok élni, fogadd el. Fogadd el..."
Meghalt, nincs mit tenni. Lassú léptekkel mentem az ajtóhoz, majd elfordítottam a kilincset. Mindenki leolvasta az arcomról a történteket.
- Naomi... - csuklott el Gitta hangja. Én mit sem törődve odaléptem Ryuuhoz.
- Holnap.. szerzek neked hajót és legénységet, aki majd elvisz téged a bátyádhoz... - szememet végig a földön tartottam, nem néztem a fiúra. Majd lassan elsétáltam, s ahogy haladtam a folyosón, a tömeg megnyílt előttem...