Gray Terminal

Amikor megérkeztem Dawn Islandra Goa Királyságba első dolgom az volt, hogy körüljárom a várost. Délre sikerült is, de feltűnt valami az utcák és még a sikátorok is tiszták voltak, túl tiszták más városhoz képest. Nagy nehezen megtudtam, hogy a szemetet a fal túloldalára az úgynevezett Gray Terminálhoz szállítják. Mellesleg a szegények is itt élnek. A városban járkálva észrevettem, hogy valaki követ. Nem kellet sok idő mire kiderült, hogy a városi őrség az. Próbáltam lerázni őket, de nem ment.
- Átkozottak ragadtok, mint légy a légypapírra! – mérgesen mondtam.
De mire kimondtam előttem megjelent két őr. Szerencsére még nem vettek észre így mögéjük lopóztam és leütöttem őket. Gyorsan félrehúztam a testüket és tovább futottam. Fél órája futkorásztam már a városba, amikor úgy döntöttem, hogy elbújok egy kocsma raktárában és ott várom, meg hogy lecsillapodjanak a kedélyek.
A nagy futkorászásba már eléggé megszomjaztam így felnyitottam egy hordót. A nagy ivászatba belefeledkeztem, és amikor felébredtem egy szeméttelepen találtam magam.
- Hogy kerültem ide és miért vagyok ennyire rosszul? - mondtam miközben fel próbáltam állni, de nem sok sikerrel. Ja, már emlékszem tegnap az a tíz hordó saké és a tíz hordó rum kicsit betett. Utána megjelent a tulaj és menekülnöm kelletett.
Nagy nehezen feltápászkodtam és elindultam körülnézni miközben próbáltam visszatartani magam, hogy ne dobjam ki a taccsot a szagtól.
- Nekem is pont ilyen helyen kell legyek másnaposan ez az én szerencsém.

Nemcsak büdös és ronda a hely, de még csak szerencsétek sincs. Nem ti vagytok a szeméttelepen az egyetlen jelenlévők, mindannyiótokat három, eléggé rossz bőrben lévő pasas vesz körbe. Nem néznek ki túl veszélyesnek.

Fuyuma Sadoishi: Téged leginkább a jól kinéző ruháid miatt vesznek körbe, és először "szép" szóval, majd egyre erőszakosabban próbálnak kirabolni téged. A vezetőjük, akivel beszélsz, egy veled egymagas, magabiztos fickó. Első szavai:
- Nem biztonságos ám errefelé a járás! De ha nekünk perkálsz, akkor biztos, hogy ép bőrrel átjutsz!
Mindegyikőjük késekkel van felszerelve.

Shabranigdo: A másnaposságod egy kevés tántorgást okoz, ami miatt a fent említett három úriember úgy érzi, könnyű préda leszel, testméreted ellenére. Ők nem próbálnak veled egyezkedni, hanem megosztani a figyelmed, és leütni téged. Ennek megfelelően vasrudakkal vannak felszerelve.

Zoel Taffy: Föléd is három ember tornyosul.
- Te, láttad itt már ezt a kölyköt? - kérdezi az egyikük, mire a hozzád legközelebb levő így felel:
- Még sosem. Ha itt akarsz élni, nem árt, ha egy bandához csapódsz. És mi leszünk az a banda! - fordul feléd a fickó. Feltételezem, hogy nem akarsz hozzájuk csatlakozni, amit ők nem néznek jó szemmel.
Vérmérsékleteteknek megfelelően rendezzétek le a pasasokat. Amennyiben harcoltok, meghallhatjátok a többiek csatazaját, és találkozhattok is. Posztotok addig tartson, hogy ti nyertek, illetve találkozhattok is egymással!

Tántorogva haladtam előre, amikor mozgást halottam.
- Patkányok!
De tévedtem három ember volt az, aki a zajt csapta. Mindegyik eléggé le volt strapálva. Közelebb jöttek miközben az egyik megszólalt:
- Maga mit keres itt? – rekedtes hangon kérdezte.
- Kicsit eltévedtem!
Amire kimondta a mögöttem lévő kettő felvettek egy-egy vasrudat és mögém osontak. Azt hitték, hogy nem veszem, észre mivel másnapos vagyok. És ez lehetett az oka annak is, hogy nem féltek tőlem. Megpróbáltak leütni, de nem hagytam és oldalra ugrottam. De nem kelletett volna, mert rögtön elkezdtem hányni. Ezen a támadóim még jobban felbátorodtak és még nagyobb harci szellemmel támadtak rám. A támadásaik nem voltak nagyon erősek sem veszélyesek, de azért nem vettem őket fél válról. Ha nem lennék, másnapos nem venném őket komolyan. Tántorogva kerültem ki minden csapást.
Majd egy gyors mozdulattal elkaptam jobb kezemmel az egyik kezét, a bal kezemmel a másik fegyverét. A harmadik azt hitte, hogy így most végtelen vagyok, de nagyot tévedett nem számolt a farkammal. Elkaptam a lábát és gyorsan kirántottam azt. Utána feldobtam a másikat a levegőbe a harmadikat meg megajándékoztam a jobb öklömmel. Majd hasba rúgtam őket mindegyik repült vagy öt-hat métert. Direkt nem rúgtam erőset nem akartam megölni őket. Vártam a folytatást, de elmaradt mind a három a szemétben feküdt. A leckét megtanulták így tovább indultam.

Sadoishi rabláncon, Zoel pedig az őrök között. Nagyjából egy órát kell itt töltenetek, míg a menet vissza nem indul a városba.
Sadoishi egy eligazításon vehet és vesz részt a város közepén.
- Csőcselék. - bömböli a sorban álló raboknak egy tagbaszakadt őrmester. - Így kell összefogdosni mindenkit, ahelyett, hogy hálát adnátok, hogy ilyen lehetőség adódott az életetekben! Hitvány életetek értelmet nyert azzal, hogy besoroztunk titeket a sziget hadseregébe! Két hónap múlva már a várost fogjátok őrizni a hozzátok hasonló söpredéktől! - Itt végre egy nagy levegőt vesz, és lassan leereszt paprikavörös arca.
Néhány percen belül már egy kiképzésen vagy, puskával a kezedben. Szökésre egyelőre nem gondolhatsz, hiszen legalább öt katona jut minden egyes rabra. Viszont az egyikük hogy, hogy nem, épp Zoel. Mikor elkezdődött a dulakodás, megfigyelhetted, hogy ő nem igazi katona. Bemárthatnád, de így meghiusulna a legkézenfekvőbb szökési lehetőség.
Zoel, neked nincs lehetőséged elslisszolni a többiektől, hiszen beosztanak téged is a kiképzésre őrnek. Nem veszik észre, hogy te nem közéjük való vagy.
A kiképzés végefelé Fuyumának sikerül szót váltania Zoellel, így ha akartok, ha nem, kénytelenek vagytok együttműködni a megmenekülés érdekében.

Külső szemszögből rosszabb lehetett a helyzetem, mint egy kutyáé, mert ott a lánc mindkét végén csak egy-egy élőlény van, és nagyrészt élvezik is az együtt töltött időt, nem úgy, mint most nálam... Elég rossz érzés volt így láncraverve a sok csürhével mászkálni, miközben ezek a pöffeszkedő egyenruhás majmok kísérgetnek minket. Hányni tudnék legszívesebben ezektől a keménykedő hülyéktől, bár a láncra vertek sem voltak szebbek. Amelyik valamit mondott az őröknek az helyben kapott egy-kettőt puskatussal, ha szerencsétlen volt, ha szerencsésebb akkor csak ököllel.
~Meg kellene lépnem, csak hogyan, ez itt a kérdés... Mivel nem igazán a kaput veszik célba egyelőre, szinte biztosra vehetem, hogy szednek még embereket. Amikor ritkásabban vannak az őrök, akkor talán van esélyem.~ morfondíroztam a dolgon, ám sok időm nem volt, hamar be is jött amit vártam, újabb kiszemeltek.
Ezek sem akarták maguk csak úgy odaadni a vöröskéknek, így hát jópáran odamentek, hogy egyszerűbb legyen mindenki dolga, és ezt éreztem én lehetőségnek. Igyekeztem volna el, ám alig haladtam pár métert, egy tompa ütést éreztem a nyakamon és térdre rogytam. Egy pillanatra elsötétedett minden, de szerencsére nem vesztettem el az eszméletem, majd felnézvén egy kissebb hegy méretű embert pillantottam meg mögöttem.
-Ne hidd, hogy olyan könnyen megszökhetsz innen, te kis féreg! - vigyorgott rám, majd kaptam mégegyet tőle, szerencsére immáron csak ököllel.
~Ez meg hogy a rákba került mögém?!~ próbáltam agyalni, ám ez az ütlegelés amit folyamat kaptam eléggé eltompította az agyam.
Szükési próba sikertelen sajnos, és hamar a sorban találtam magam, néhány új "társsal" egyetemben. Egy ideig vezetgettek minket körbe, amíg ismételten pár fej elő nem bukkat a szeméthalmok között. Az időérzékem teljesen elvesztettem, az érzékeléseim teljesen eltompultak, de normálisan megropogtatni magam így leláncolva nem tudtam volna, bár ez izgatott akkor éppen talán a legkevésbé. Újabb őrlétszám csökkenés, hála a szemétdombos emberkéknek, ám most mások mentek. Csak a sor végén lévő, teljesen beöltözött tag volt az, akit először is láttam.
~Ő a végső mentsvár, ha szökés van, avagy...?~ kezdtem volna agyalni, miközben méregettem a helyzetet, ám a mögöttem lévő rab megszakította a gondolatmenetem.
-Úgyse tudsz megszökni innen, felesleges méregetned a helyzetet. Ha legalább egy nagydarab erős férfi lennél csak-csak, de egy ilyen kis vézna hülyegyerek... Ugyan már, még viccnek is rossz vagy. - köpött egyet a lábam elé.
-Mondja az, aki csak várja a végítéletet. Előbb nézz szét magadban, kis nyomorék, mielőtt engem kezdesz el szídni. Ilyen fejjel én röhögve vagdostam volna össze magam! - szóltam vissza, amire persze jött a következő lenéző tekintet tőle, egy újabb köpés kíséretében, ami immáron az arcomon landolt.
Nekem ennél több itt már nem is kellett, elég tompa voltam ahhoz, hogy kiengedjem magamból a szadizmusom. Jobb könyökömmel megigazítottam kissé az állkapcsát, majd a bilinccsel visszahelyeztem nagyjából eredeti formájára, harmadszor pedig megfejeltem, amire az orra nagy eséllyel meg is repedt, na meg a vér is elkezdett persze az orrából ömleni. Ennél többet sajnos már nem tudtam tenni a sráccal, mert az hanyatt esett, mire pedig utána vetültem volna egyből rásegítettek az őrök puskatussal.
Kissebb ütlegelést követően szinte vonszoltak tovább, persze miután csak rácsukták ezt a kör embert is a társulat végére. Némi séta jött itt még, nagy eséllyel keresték az áldozatokat, ám senki nem volt, így hát végezetül irány vissza a városba. A vároban nézelődök pislákoltak ki az ablakokon keresztül kissé félve, amíg be nem értünk egy nagyobb térre a településen, ahol már egy nagydarab, tagbaszakadt férfi várt minket.
-Csőcselék. Így kell összefogdosni mindenkit, ahelyett, hogy hálát adnátok, hogy ilyen lehetőség adódott az életetekben! Hitvány életetek értelmet nyert azzal, hogy besoroztunk titeket a sziget hadseregébe! Két hónap múlva már a várost fogjátok őrizni a hozzátok hasonló söpredéktől! - ordibálta, mintha nagyothallóknak, de talán inkább süketeknek próbálna beszélni.
~Hálásnak, hogy megtudtam, vannak még ilyen nyomorékok a világon? Hiába vagyok kíváncsi az emberi testtel kapcsolatban, nem akarok agy nélküli testeket felnyitogatni csak úgy...~ tettem a mondandóhoz magamban a kommentárt.

<Folytatás megbeszélés után.>

A beolvadásom sikeres volt, így a többi fakabáttal együtt mozogtam az új célom felé, ami... Nem tudtam mi volt, de a jelenlegi helyzetemben nem volt vesztenivalóm. A menekülés nem működött, a rabok zendítése pedig esélytelen volt. Többségük sehol sem volt akaratánál, sokukat már össze vissza vertek, legtöbbük pedig annak is örült, hogy élt még és az összehugyozott gatyájuk se érdekelte őket többé. Szánalmas társaság volt...
Kivéve egyet, aki inkább eszelős volt. A cingár alak, akivel majdnem összefutottam, és akinek a helyzetemet köszönhettem (talán, és persze a magam esze mellett) nem tűnt félősnek, sőt mondhatni nem is volt olyan érzéke ami megállította volna. Folyton a körülötte levőket szidta és pocskondiázta, néha egy rugással is megtoldva, majd amikor a menet egy másik gueráló bandába akadt, azonnal a peremhez ugrott, hogy kislisszanhasson. Az őrök élvezettel taposták meg majd verték eszméletlenre a puskatussal, és amint a menet újra felállt már őt is felrángatták az újak mellé. Ő persze azonnal nekiugrott a következő célpontnak, vaktában, az éppen elfogottak egyikének, akivel talán ha egy-egy mondatot szóltak egymáshoz. Az illető pár másodpercnyi heves társalgás után kidőlt, a vadócunk pedig újabb, és érezhetően frusztráltabb verés után elernyedten dőlt el újra.
A városban alig meneteltünk, amíg egy hatalmas térre nem értünk ahol is egy fickó várta a bandát ölbe tett kézzel és olyan tekintettel, mintha egy rakás csótány rajzana előtte.
-Csőcselék. Így kell összefogdosni mindenkit, ahelyett, hogy hálát adnátok, hogy ilyen lehetőség adódott az életetekben! Hitvány életetek értelmet nyert azzal, hogy besoroztunk titeket a sziget hadseregébe! Két hónap múlva már a várost fogjátok őrizni a hozzátok hasonló söpredéktől! - A magasan zengő mondatokat a tiszt eltünése követte, mivel besétált a hatalmas épületkomplexum kapuján, ahová aztán a mi tömegünk is besorolt. A kapukon belül egy hatalmas, magas falakkal körbevett udvaron találtuk magunkat, a falakon pedig minden méteren őrök álltak.

Egy pillanatig az ösztöneim azt kiabálták, innen nincs kiút, azonban a kezemen tartott puska megtartotta a lélekjelenlétemet, és trappoltam tovább a vöröskabátosok között. Pár percen belül a kiképzőtéren voltunk, újabb falak mögött, így már esélyem sem volt kislisszanni sehol, a besorozandó újoncok pedig szorgosan nekikezdtek az utasítások végrehajtásának. A motiváló tényezők között ott voltak a véfolltok a salakon, és egy félreeső sarokban pár fejbelőtt hulla is.
Csak órák múltán mertem elhagyni a posztomat, amikor a mi csapatunkból már sokat ritkítottak, és csak a java maradt az erőnléti felmérés végéhez közeledve, vagy azok, akik a gyengélkedőnek csúfolt félig nyitott sétorban voltak az idehozataluk óta. Érdekes volt, hogy a cingár őrült még mindig talpon állt - nem is egyszer végigszaladt a hátamon a hideg, amikor tudtam, hogy keresi a pillantásomat.
Igyekeznem kellett. Amikor végre kijutottam az edzőtérről - az egyik tiszt akadékoskodva tartott fel mindahányszor előbb akartam megszökni, és minden indokomat, a "sebeimet" és a véres külsőmet is, leszarva visszaparancsolt a többi őr közé - már esteledett és a börtön is keésé volt zsúfolt. Tudtam, hogy ilyenkor a kevesebb aktivitás miatt még kisebbek lesznek az esélyeim ha köre akarok járni, vagy be akarok törni valahová, így szaporára fogtam a lépteimet. Nem is tudtam hovy megyek, így csak nehezebb volt szemenézni azokkal, akik velem szeme jöttek a folyosókon.
A szerencse viszont felkarolt, két őr sétált el az egyik folyosón kigombolt kabátokkal és törölközőkkel a nyakukban, majd be is fordultak egy ajtón. Utánuk siettem, és az EÜ bejératban találtam magamat. Egy kiseb foyosón voltam, ahonnan több zuhanyzó és mosdó nyílt, illetve az egyik ajtó egy orosi szobára nyílt. A felismerés és a nedves talaj kombójától majdnem elzuhantam, aminek az let a vége, hogy a két előbbi őr szénakozó arccal nézett vissza rám a zuhanyzó ajtajából.

Tökéletes alibi, hogy elrejthessem az arcomat - gondoltam, és az orvosi szobában gyorsan megmosakodtam, majd a fél arcomra feltekertem egy gurigányi gézt, aztán egy kis alkohollal kimostam a kabátot is. Öt perc múlva már frissebben és tisztá fejjel indultam neki a keresésnek, vajmi kevés szerencsével. Ahogy kiléptem az ajtón a főfolyosóra egy tiszt szólítot meg, és azonnal munkára is parancsolt - a konyháról kellett kitolnom a raboknak szánt konténert, ő pedig felügyelte a műveletet, azaz inkább csak nem akart a munka dolgosabbik végével foglalkozni.
Amíg én a konténert toltam, ő ellazázott mellettem, majd a cellák folyosójára érve betért az őrszobába egy kartonért, amin egy hosszas lista volt. Amíg ő a szobában kereste ki a papirokat, én végigmértem a helyet, és megkerestem a kulcsok helyét. Aok nem voltak szem előtt, így gyorsan végignéztem a bútorokon, közülük pár gyanúsan tömör és egyszerű jellegű volt, valószínűleg zárt kabinok.
Éppen amikor kihúztam a fejemet az ajtó nyílásából érkezett meg az első zaj. Valaki hangoskodni kezdett, ami aztén ordítása csapott át, és pillanatok alatt az egész folyosón rácsok csapódtak, kiáltások szálltak mindenfelé, és megjelentek az őrök is minden irányól.
- Mi van már megint?! - A tiszt kicsapta az egyik szekrényt, majd egy kulcskarikát megragadva kirontott a szobából, és magával intett. Mosolyogva követtem, es amint az elso cellanal jartunk, a puskam mar a kezemben volt, majd mintha csak ellenoriznem es felkeszulnek a rabokkal valo kegyetlenkedesre, felemeltem. A tiszt egy fel pillantast vetett ram, majd robogott volna tovabb, de elesett.
Amint elvette rolam a tekintetet a puska csove a tarkojara fordult es a borton zaja ket hatalmas, visszhangzo dordulessel nemult el. A tiszt dobbent arccal bukott elore, en pedig kovettem, es felig rajta landoltam, mire az orok, akik mar a folyoson voltak, remulten fordultak az osszeesett paros fele, de keson. A tiszt kezeben levo kulccsomot a testere vetodesem soran megragadtam, es a rank bamulo raboknak bedobtam a cellaba, mikozben az ujjamat, igen csak jelentosegteljesen az ajkaimra szoritottam. A kulcsert kapo rab pedig szerencsere felfogta a jelzest, es azonnal elsuvasztotta a kulcsot, es tarsaival vadul vigyorogva kezdtek el hangosan rohogni a parosunkon.
Nekem mar csak egy dolgom volt hatra, es gyorsan elohuztam a kesemet az ovembol magam alatt, hogy egy par mely sohajtassal erot vegyek magamon, es a balomba szurjam azt. Nem is tompitottam a feltoro fajdalom hangjait, mivel a serules egyebkent se volt olyan merteku, amivel megjatszhattam volna, hogy azonnal elajulok. Visszacsusztattam az ovembe a kest, majd megprobaltam feltapaszkodni, es felultem, de ra kellett jonnom, hogy a seb tul mely lett, es pillanatok alatt elszedultem, majd elajultam a vervesztesegtol...

Kesobb ebredtem, egy erosen megvilagitott szobaban, es csak egy beszelgetes halkan felem szurodo hangjait hallottam.
- A sebe nem puskabol valo, hanem szurt, es a kotesei alatt se volt komoly serules...
- Ebressze fel, ki akarom kerdezni.
- Nem lehet uram. Tul sok vert vesztett. Ha tul koran keltem fel, lehet hogy csak ujra elajul.
- Azonnal szoljon, ha felebred. Hagyok itt ket ort, addig folytassa a munkajat az ormesteren...
- Ertettem uram. - Leptek, majd ajto csapodasa hallatszott, es a szobara csend ulepedett. Az orvos par csendes lepes utan visszatert a masik asztalhoz, es folytatta a munkajat, en pedig szepen lassan ereztem egyre es egyre jobban magamat. A latasom visszatert homalyos remegesbol normalisba, es az izmaim is egyre masra valaszoltak a vizsgalodo parancsaimnak.
Felultem annyira hangtalanul, amennyire csak tudtam iranyitani magamat, es ahogy szamitottam is ra, szedulten tengodtem par pillanatig. Az orvos nem adta jelet, hogy eszrevett, igy amint jobban lettem, azonnal ki akartam venni a karombol a katetert, de ehelyett kieresztettem magambol egy fajdalmas sohajt.
- Ne keljen fel, az veszelyes - szolt, es hozzam sietett. A karjai kozott tenyleg nem tudtam mit tenni, es o konnyeden visszarakott az agyba, majd a fejem folott logo zacskohoz nyult, hogy belevezessen egy fecskendonyi szert. Mielott vegzett volna azonban, a kezemben tartott kateter tujet kihuztam magambol es kinyultam vele a takaro alol, es belevagtam a lababa. A masik kezemmel atfogtam a labat, nehogy elrantsa magat, de erre mar nem is volt szukseg, o csak csodalkozni volt kepes, majd elhomalyosulo tekintettel rogyott ossze a padlon.

Kaptam egy kis idot, amit arra hasznaltam, hogy normalisan feloltozzek. A nem sokkal mellettem fekvo ormester ruhait szedtem ossze, es kimostam az egyik csapnal, majd azonnal magamra is vettem mindent. Mivel fegyverem nem volt osszeszedtem az osszes nagyobb kest es sziket, es azokkal a zsebeimben leptem ki az ajton.
A ket or zavart tekintettel nezett ram a gyengelkedo varojaban, lathatolag nem szamitottak ra, hogy a halottnak hitt ormester fog kijonni az ajton, de a csodalkozason tul nem is hagytam idot nekik, a kezeimet sorompokent csaptam ki a ket oldalamra, es a bennuk levo szikek melyre vagodtak az orok mellkasaba, majd a kovetezo mozdulatommal magam fele huztam azokat, az orok pedig zsakokkent vagodtak el. Nem biztam a szerencseben, es azonnal felforditottam oket, hogy minel kevesebb vert hagyjanak a padlon, majd behuztam oket az orvosi szobaba. Odamentem az orvoshoz is, ujra, es a biztonsag kedveert leszurtam ot is, majd a kulcsait es a nevtablajat is elvettem, es elokerestem egy papirt es egy gyors uzenetet irtam ra.

Az orizetesnek az egesz ejszakara elegendo altatot es nyugtatot adtam
illetve bezartam a szobat. Szigoruan tilos kinyitni az ajtot!
Az ormester testet az itt allomasozo orokkel szallitmanyozom el a hullahazba.
Doctor J S Mulholland

Amint ezzel vegeztem, a takaromat benedvesitve kileptem az ajton es feltakaritottam a ket vercsikot, majd magamat utoljara megtoroltem es vegul az ajtot bezartam a kulccsal, es egy utolso ihlet nyoman felig kihuztam a kulcsot a zarbol es letortem, majd visszanzomtam a csonkot a zarba, a kulcsokat pedig zsebre raktam es szigoru leptekkel kiviharzottam a szarnybol, hogy pont belefussak egy erkezo fegyveres brigadba akik a lazadas leveresere siettek.
- Ormester, mi a helyzet - kerdezte az osztag vezetoje, en pedig keszsegesen eligazitottam oket.
- Eppen a barakkok szarnyabol jottem, oda is beszoktek paran, azonnal menjenek, siessenek! - a hatarozott parancsra a csapat rohamleptekben megindult, en pedig nem tudtam megallni, elvigyorodtam, ahogy kileptem az intezet hatalmas kapujan...

//Bocs az angol billentyuzetert, remelem legkozelebb mar magyaron tudom megirni.//