Shimotsuki Village - Teknőscsónak és városnézés (Magánküldetés Senna Skyfilednek és Vil-lamnak)

Mikor visszatértem imádott Shimotsuki Village-mbe, ismét elfogtak a régi idők emlékei. Szeretett falum, azt a képet mutatta amit örökre emlékezetembe véstem. Keserves és rövid haditengerészeti vállalkozásom után, ez a látvány olyan volt számomra, mint szomjazónak az oázis. Ettől a látványtól, üdítő boldogság fogott el. A falu hídjai, A házak, a fák, minden úgy állt ahogy otthagytam őket. És ez a meleg idő is, arra mutatott rá, hogy rövid távollétem alatt is honvágy fogott el, ami a szeretett hidaim látványától köddéillant.
Mikor Nagával áthaladtunk azon a hídon, ahol találkoztunk egymással, ismét átvillant az agyamon ez az emlék, amikor az a kis vattacsomó odabújt hozzám az éjszakai hideg alatt. Lehet hogy a jelenlegi idő szöges ellentéte az akkorinak, de ez nem szabott akadályt ennek a nosztalgiának.
Tömören mondva, mindig is imádtam a falvak idilli környezetét.

Mialatt így elmélkedtem magamban, délután három körül elértük a falu kikötőjét. Ahol is őrült ricsaj fogadott, ami a dokkok felől jött, és egyedi keveréke volt a sirálykárogásnak, és a rakodás zörejeinek. Ez a zajongás valahogy nem nagyon volt a kedvemre, egyrészt a fáradságom ,másrészt éhségem miatt. Már igen irritált maga a gondolat is, hogy azok a madarak ott köröztek a dokkok felett. Ekkor előrántottam piszolybárdom és a levegőbe eresztettem egy golyót, melynek következtében az összes sirály szerterebbent. Miután felkerestem törzshelyemet, a régi fámat, ahol rendszeresen megpihentem minden vadászat után, letelepedtem a tövébe és Nagával az oldalamon, mélyen elaludtam az álmosítóan langyos levegőtől, aminek rendkívűl kellemes illata volt a házak konyháiból áradó ételillat miatt.
Mély álmomat egy furcsa halucináció zavarta meg. Egy gyerek potyant le az égből. Azthittem valaki megtámadott, és valamit akar tőlem, vagy összekevert valakivel. Az ilyen halucinációkat akkor látok, ha valaki belémtukmálta a piát.

-Nem én voltam!-kiáltottam el magam ilyedtemben.-Az a másik lókötő volt az!Nem nyultam hozzá a pénzéhez!
És amikor megtöröltem a szemem, azt vettem észre, hogy egy kisfiú ott áll velem szemben és felfelé néz. De nemigazán zaklatott fel ez az égből pottyant poronty. Inkább ott folytattam az alvást ahol abbahagytam. Pontosabban folytattam volna, ha Naga nem vakkant fel, miközben egy kis madárral játszadozott. Őszintén szólva, Már semmisem érdekelt, még az sem hogy ki dobál gyerekeket a fáról.
Mikor végeztem eme röpke gondolatmenettel, fogtam magam, és szétterülve, a fa tövében és lassacskán mély álomba szenderültem.

A kisfiú, akit sikeresen lejuttattam a fáról, mosolyogva szaladt haza. Láttam, ahogy Shino eljátszadozik azzal a farkassal, aki ennek az embernek a társa lehetett. A pöttöm gyermek mellé ugrottam le a fáról, majd meglepetésemre meghívott teázni.
-Gyere! Gyere! Menjünk teázni! Van finom teasütemény, anya sütötte még azelőtt, hogy idejöttem volna. - mondta a kisfiú boldogan, s közben ugrált, és ráncigálta a karomat, szinte én is vele ugráltam a rángatások hatására.
Igazán meglepett ez a reakció, de észhez kaptam.
-Hm, nincs semmi teendőm...-majd oda szóltam a madaramhoz-Shinooooo! Van kedved teázni, és teasüteményt csipegetni?-tettem fel a kérdést elnyújtva, mint egy macska.
A madár mintha röptében megfagyott volna a kérdés hatására, majd mielőtt leesett volna a földre, észbe kapott, hogy ő a levegőben van, és felém fordult, nagy "bociszemekkel", és körbe körbe repdesett körülöttem. Egyértelmű volt, hogy van kedve jönni.
Így elindultunk egy kellemes meghívásra teázni, és teasüteményt enni.
Hátranéztem a különös fiúra, aki a fa alatt pihent, rengeteg fegyver volt nála...-Vajon egyszerre is használja őket?-csúszott ki a számon ez a meggondolatlan kérdés.
-Használni? Mit?-kíváncsiskodott a kisfiú.
Eközben Shino megunta a repülést, és lepihent a vállamra.
Mögöttünk egy hang kiáltott fel: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Magasságos ég!
-Mi volt ez?-kérdezte Kazu meglepetten.
-Hmm? Semmi, nem fontos.-ezzel a mondattal enyhíteni akartam a kis pajtás kíváncsiságát.-Mondd csak, hogy hívnak?-tereltem a témát más irányba.
-Kazu vagyok! Omoide Kazushi. De csak szólíts Kazu-nak!-mondta izgatottan.
-Örülök a találkozásnak Kazu!
A távolból nagy hangzavar törte meg a beszélgetésünket. Mikor ránéztem a fiúra, a szemei aggodalommal telik voltak, majd ijesztővé vált a tekintete. Hirtelen elkezdett futni, általam ismeretlen irányba.
-Hé! Várj egy kicsit! Mi történt?-kiáltottam utána, ám a külvilágot elzárta magától, s nem hallotta volna hangomat.
-Shino! Kövessük!
Ezzel követtük a fiút. Teljesen berohantunk a központba, ahol a dulakodás zajlik.
-Anya! Anya! Hol vagy anyaaa!-kiáltozott Kazu remegő hangon.
Egy nő feküdt a földön, akit a nagy tömeg vett körbe. Senki sem mozdult, nem szóltak, de szemükben düh, és harag volt, és egy férfira meredtek a tekintetek. Kazushi berohant a nőhöz, és sírva fakadt. Ekkor vált világossá, hogy az a nő valójában a fiú édesanyja.
-Mi történt?-kérdeztem suttogva az egyik öreg hölgytől, reménykedve, hogy választ kapok rá.
-Az az átkozott férfi minden áron meg akarja szerezni a gyerek édesanyját. Feleségül akarja venni, mondván, hogy "a szép nők jólétet hoznak a házra". Bár a szépségnek semmi köze a jólétnek. Ezt a férfit bizonyára a pokol kapuiból engedték ki, mert mikor megkérdezi Laurát, hogy hozzá megy-e feleségül, és a válasza mindig "nem", mert a gyermekének él, és nem egy ilyen férfinak, majd megveri mindenki szeme láttára.-magyarázta a nő.
-Házasság...mi?-suttogtam.
-Mondott valamit?-érdeklődött az asszony.
-Nem...az ég világon semmit.-ezzel letudva a nőt, feldühödve mentem át a tömegen, lökdösve az embereket.
-Hogy gondolod azt, hogy az a taknyos kis kölyök boldoggá teheti az életed! Se keresete, se pénze! Hogy gondolod...-*CSATT*
-Elég volt...
-Hogy merészeltél kezet emelni rám?-kérdezte a férfi vöröslő szemekkel.
-Ha kell, kardot is rántok, és lefejezlek itt és most!!-Halál komolyan mondtam, mintha kicseréltek volna, férfiasabb hangon szólaltam meg, és szememben a düh lángjai lobogtak. De nem rántottam fegyvert, inkább utcai verekedést rendeztem, megvédve a szerető kis családot, azaz Kazut és édesanyját, Laurát. Megfordultam, és rájuk néztem. Szemeik könnyesek voltak.
-Minden rendben!-szólaltam meg a szokásos aranyos hangomon, nyugtatva ezzel őket.
Igazi látványosság volt a verekedés. Ám a ravasz mozdulataim miatt könnyen földre kényszerítettem. Nyakát szorongattam, egy ismeretlen arc keretében. Az az arc, amit akkor mutattam, a gyilkolás, és düh hevére alakult át olyanná amilyenné. Félelmetes lehetett, túl tengett bennem az adrenalin.
-Ha valakit igazán meg akarsz szerezni, előbb körültekintő leszel másokkal, és a szívükbe férkőzöl lágyan! Miért hiszed azt, hogy az erőszak oldja meg a magányt! Ezzel csak mindenkit elriasztasz! Vedd már észre magad!-kiáltoztam a férfira. Ezzel elengedtem a férfi nyakát, kiegyenesedtem, és merev tekintettel néztem. A férfi nem szólt, majd végül felállt, és elhagyta a helyszínt.
Az emberek kezdtek szét széledni. Dühös voltam rájuk, és amit gondoltam, ki is mondtam igen hangosan, köszönhettem a forrófejű oldalamnak.
-Emberek! Igazán gyáva férgek vagytok! Többen vagytok, mint egy idióta férfi, s nem álltok ki a társatokért? Ti vagytok a legszégyenletesebbek, akikkel eddig találkoztam! Összetartás...-mondtam kicsit halkabban.-Összetartás!-Kiáltottam ki magamból a dühömet.
Lenyugodva odamentem Kazuhoz, és anyukájához.
-Kérhetnék egy kis teasütemént, és teát? Shino bizonyára már nagyon éhes lehet.-szólaltam meg a jól megszokott édi-bédi hangomon. Majd betessékeltek a házukba, és megkínáltak minket finomságokkal.
-Kö...köszönöm szépen, hogy megmentettél minket!-Sírva fakadt Kazushi, és beleborult az ölembe.
-Köszönjük szépen! Kérlek, fogadd el ezt a kis bento-t. Ha tovább folytatod utad, fogyaszd el. A madaradnak is csomagoltam finomságot.-könnyekkel küszködve köszönte meg az édesanya.
-Ezek után, elméletben nem fog zaklatni titeket, de ha mégisl, az itteni emberek nem fogják megvárni a végét ennek a szenvedésnek. Meglesz az összetartás.-mondtam halkan.-Köszönjük a meghívást! De mostmár ideje tovább mennünk. Sokat elidőztünk már.-Végül távoztunk, és a főutcára lépve, felnéztem a felhőkre, és Shino hozzám bújt.
-Menjünk.-mondtam, miközben megsimogattam.

Mély, és édes álmomat már semmisem szakította félbe, miután az égből alászálló gyerek elszaladt,egy lánynak a társaságában. Eggyesek szerint, még egy hordó puskapor sem tudott volna felébreszteni. Ehelyett az ég egy rámhulló gesztenyét küldött büntetésül rám, ami egy igen-igen nemes testrészemet találta el.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Magasságos ég!- kiáltoztam a fájdalomtól. Nemcsak hogy a becsapódás fájt, de még a tüskék is eléggé kellemetlenül szúrták ott lent. Ordításomra Naga nyüszítve szaladt el a legközelebbi sikátorig.
A hirtelen fájdalom volt az oka annak, hirtelen elszántságomnál fogva, előkaptam a flyssámat, és próbáltam azzal eltávolítani az igen fálydalmas ébredést okozó termést. Amikor elővettem a fegyverem, észrevettem hogy sokan felfigyeltek ébredésemre, és félreértelmezték szándékomat a flyssámmal.
-Ne tegye ezt magával!- halottam egy kérést a hátam mögött.
-Nem éri meg! Hiddje el!- mondta amikor a kezem elindult a gesztenye felé.
-Mekkora megkönnyebbülés.- mondtam egy mosollyal az arcomon. -Soha többé nem alszom gesztenyefa alatt.- Mondtam boldogan, amikor hátradobtam a gesztenyét.
Amikor hátranéztem, láttam hogy egy kisebb közönségem akadt. És ahogy elnéztem, eléggé megkönnyebbültek, hogy a gesztenyét eltávolítottam magamról. Úgy néztek rám, mintha magamat akartam volna megcsonkítani.
De valahogy nemigazán érdekelt, mi az oka annak hogy miért néztek rám így, ezért, inkább fogtam magam és visszafordultam aludni.

Tíz perccel később, még mindig nem tudtam aludni, mert nemigazán tudtam a fától való félelem miatt, amit a helyi zajok csak tovább tetéztek. Ekkor felnéztem a fára, és kérdőre vontam.
-Ezt most direkt csináltad? Eddig nem dobáltál rám gesztenyét, de most megtetted. Miért csináltad?- És ekkor felültem, és a fát néztem, hátha megadja a választ. Egy rövid idő elteltével, réjöttem hogy ezt valami furcsa poénnak szánhatta, ugyanis nemigen volt szószátyár kedvében.
De megint rámterelődött az emberek figyelme, és most úgy nézetek rám mintha bolond lennék. De szerintem nem vagyok bolond. Csupán tisztelem az életet, és kérdőre vontam gyönyörű világunk egy szűkszavú óriását. De valahogy sem választ nem kaptam, sem pedig a helyiek figyelme nem lankadt velem szemben, ugyanis ők nem szoktak szóba elegyedni eme csendes kolosszusokkal.
De nem szokásom bolondnak láttatni, ezért fogtam magam, és látnivalók után indultam.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve, egyenesen a helyi rendőrségre vezetett első utam. Még eddig nem tettem rossz fát a tűzre, ezért még nyugodt szívvel léphetek be ide. Amikor beléptem, pillantást vetettem a körözési plakátokra. Ahogy azokat méregettem, észrevettem, egy pár érdekes plakátot.
Ahogy láttam, eléggé megszaporodott a kalózok száma. Sok furcsa fazont láttam a plakátokon. Egyik eléggé érdekes kis kompánia plakátjai is kint voltak, szépen egymás melett sorakoztatva. Odahajoltam, és elkezdtem alaposan szemügyre venni azokat. Nemigen érdekelt hogy kik vannak a képeken, sokkal inkább a fejükön lévő pénzösszegek izgattak fel nagyon. Főleg az egyikük érdekelt nagyon, a háromszázmilliós vérdijjával. Ekkor hirtelen elkezdtem számolni, hogy mennyit kellene dolgoznom, hogy összeszedjem annyi pénzt.
-96 éves koromig kéne újságot árulnom, ha ennyi pénzt akarnék tisztességes munkával megkeresni.- mondtam ki büszkén számításaim eredményét mindenki előtt, aki benn ült a rendőrségen.
De észrevettem egy csinos kis összeget a háromszáz milcsis kalóztól nem messze.
-Nocsak, nocsak.Mondtam amikor ránéztem a plakátra. Tízezer van a fején.- mondtam elmosolyodva Ebből sem lesz valami nagy ember Mondtam amikor a plakáton lévő aljas tekintetű fickót néztem. Ha valakinek ilyen kicsi a vérdijja annál hamarabb elkapják, mert nem elég erős másokkal szemben. És ez haditengerészeti tapasztalat.
-A az ember egy gerinctelen pondró- mondta egy randőr, aki a plakátokat frissítette Az egyik helyi édesanyát molesztálja folyton azzal az indokkal, hogy legyen a felesége. De persze minden eddigi válasza után elverte a szerencsétlen asszonyt.
-Kegyetlen szörnyeteg. És miért nem tett ellene eddig senkisem semmit?- kérdeztem amikor a kezembe vettem a plakátot -És ugyan miértem? kérdeztem meglepetten.
-Van róla egy pletyka, miszerint rendelkezik egy ördöggyümölcs képességgel, valamint egy banda is áll mögötte.-mondta a rendőr
-Ugyan már. Egy banda ellen csak ki tud állni egy falu, nem?- kérdezem a rendőrt, de ekkor kintről valakik elkezdtek ordibálni.

Amikor ezt meghallottam, odaszaladtam, és kellő távolságból néztem az eseményeket, felmászva az agresszív gesztenyefára.

-Elég volt...- mondta a tömegből kilépve egy lány, akit elöntött a pulykaméreg.

-Hogy merészeltél kezet emelni rám?-kérdezte a férfi vöröslő szemekkel.

-Ha kell, kardot is rántok, és lefejezlek itt és most!!-Mondta a lány. És a fáról is tisztán látható volt, hogy akár ölni is képes lenne a család miatt. De ez valahogy izgalomba hozott, és szerény személyem is készen állt, hogy részt vegyen egy esetleges összecsapásban.

-Minden rendben!-szólalt meg a lány. Mintha visszajött volna egy hozzá sokkal illőbb, kedvesebb énje.
Ekkor következett egy izgalmas harc, amit páholyból nézhettem végig. Igaz bíztam a győzelemben, de a biztonság kedvéért bekészítettem egy kéziágyút, hátha edurvulna a helyzet, de nem volt rá szükség. A lány nyert. De látszott, hogy képes lenne megölni azt az embert,amit sokan talán nem is bántak volna.

-Ha valakit igazán meg akarsz szerezni, előbb körültekintő leszel másokkal, és a szívükbe férkőzöl lágyan! Miért hiszed azt, hogy az erőszak oldja meg a magányt! Ezzel csak mindenkit elriasztasz! Vedd már észre magad!- mondta a lány a férfira ordítva, ami további izgalmakat okozott a tömegben. Miután elmondta amit akart, elengedte a férfi nyakát, és az távozott is a helyszínről.

És amikor már mindenki, elment volna a maga dolgára, akkor ráförmedt a falubeliekre is.
-Emberek! Igazán gyáva férgek vagytok! Többen vagytok, mint egy idióta férfi, s nem álltok ki a társatokért? Ti vagytok a legszégyenletesebbek, akikkel eddig találkoztam! Összetartás...-

Amikor végzett eme szívhez szóló monológgal, magam is elindultam, lefelé a fáról. De észrevettem hogy egy kicsi madárka ott ült melettem a fán. Valószínűnek tartottam, hogy velem együtt nézte végig a műsort.

De ahogy elhangzott a neve, azonnal elindult a gazdája felé. De hirtelen eszembe jutott, hogy Naga elszaladt az ordításom halattára, amit a Terror gesztenyefája okozott.

Amikor lemásztam a fáról, követtem a lányt, akit barátai bekísértek egy házba.
Amikor a lány bement a házba a kismadárral, én letelepedtem az utánuk becsukódó ajtó mellett, és Nagát magamhoz hívva, letelepedten az ajtó mellé, és elkezdtem morfondírozni azon a fazonon, hogy Mit kellene vele kezdeni, mert előbb-utóbb biztos visszatolja a képét.

Miután elhagytuk Kazushiék házát, a rendőrséget vettem célba, ám visszapillantottam a fiúra, aki az ajtó mellett üldögélt, s mellette pihent egy farkas. Majd egy pillanatra meg is álltam. A fiú a szemeivel követett. Nem szólt semmit, és a tekintetéből sem tudtam kiolvasni, mire gondolhatott.
-Ugyan az a srác, akit a fa alatt láttunk... Mit kereshet itt, Shino?- a madár kérdőn szegezte rám tekintetét.
-Hmm... mindegy is. Gyerünk a rendőrségre. -mondtam Shinonak, miközben furcsa szóbeszédeket hallottam az emberektől, mint például:
-Hallottad? Ez a lány démoni kézzel rendelkezik! Jobb ha kerülöd!
-Kár, hogy nem láttam a harcát azzal a kalózzal szemben. Bár valószínűleg nem éli túl, ha újra találkoznak.
-Hiába az ördögi képessége, ha túlságosan szókimondó, és óvatlan.
Mit ne mondjak, igazán idegesítőek voltak. Összeráncolt szemöldökkel folytattuk utunkat Shinoval.
-Mi lesz, ha visszajön?
-Pláne ha nem egyedül érkezik.
-Mi lesz ezzel a lánnyal?
-Végezzenek csak vele, addig is nyugtunk van...
-Psszt! Halkabban, nézzétek, ott megy...-intette halkabbra az embereket egy férfi.
Elértük a rendőrség ajtaját, majd bementünk rajta. Körbenéztem, majd kettőig se kellett számolni, már a bűnözők képeit néztem. Végül megakadt a tekintetem az egyiken, melyen ugyanaz a férfi portréja volt, akivel harcoltam.
-Tízezer...mi?
A rendőrségen volt egy férfi, aki a bejövetelem óta szemmel tartott, majd elkezdett hozzám beszélni.
-Azt a férfit Cross-nak hívják.-kezdett bele mondandójába, majd ivott egy korty jeges limonádét, majd folytatta.-...Amikor először tűnt fel a városban, nem volt egyedül. Sok kalóztársával érkezett, és a vezetőjük igen félelmetes személy. Azt pletykálják róla, hogy démongyümölcs birtokosa...-hagyta félbe mondandóját.
-Démongyümölcs? Úgy tudom, ez csak egy legenda.
-Igen, legenda, de mi pletykaként ismerjük. Nem láttuk még harcolni, de nem is tudjuk alátámasztani, hogy igaz lenne-e ez a történet.
-Viszont vigyázz!-szólt közbe egy másik férfi-Ha visszajön, azt nem egyedül teszi. Így is sokat pletykálnak rólad az emberek...-erősen gondolkodott valamin, majd folytatta-A démon kezű lány, és leszármazottja. Láttam a küzdelmed, tényleg mintha egy démont láttam volna, de te ember vagy.-vette nyugtatóra a figurát-Légy óvatos!
Komoly tekintettel néztem ezt a két úriembert, akik jóindulattal osztották meg mondandójukat, ám furcsán éreztem magam, így anélkül távoztam, hogy szóltam volna egy szót is. Mikor kiléptem a rendőrségről, az emberek démont láttak a személyemben, nem pedig engem. Elborult az elmém, és csak mentem egyenesen Kazuék háza irányába, de nem szándékoztam bemenni oda. Az a fájdalom, amit éreztem, csak feszültséget okozna egy békés helyen, és nem akarok teher lenni. Így keresni akartam egy emberektől mentes helyet, ahol kiengedhetem a gőzt. Elhaladtam az ismerősnek tűnő fiú előtt, tekintetünk találkozott, és nem vettem észre, hogy Shino lemaradt ennél a fiúnál, és a farkasánál. Egy fákkal teli helyre mentem, majd előrántottam katanáimat, és végül nyesni kezdtem a fákat. Körülbelül négy-öt fát vágtam ki, majd a fejemben egy hang szólott hozzám.
-"Az erődet mások védelmezésére használd, ne pedig pusztításra"
Ledermedtem. Kicsúsztak kezeim közül a fegyverek, majd két tenyeremet bámultam, és eközben feltűnés nélkül sírni kezdtem. Nem adtam ki hangokat. Csendesen potyogtak a kezembe. A hang, amit hallottam, édesapámé volt. Egy nagyszerű kalózé, aki tudta kezelni a szeszélyeimet.
Majd keservesen elkezdtem nevetni.
-Mekkora hülye vagyok. Felhúztam magam az embereken, akiket képes lennék megvédeni is.
Másodjára éreztem csalódást az emberek iránt. De nem utálom őket, csak nem értem. Eltettem a hüvelyekbe a katanákat, megtöröltem a szememet, és ekkor ébredtem rá, hogy Shino nincs velem. Ő mindig megállít, ha nem tudom kezelni az érzelmeimet. Majd leültem egy fa alá.
Tudtam, hogy Shino képes megtalálni. és tud magára vigyázni, így nem aggódtam ez miatt...annyira. Végül elnyomott a kimerültség, és elaludtam.

Mélyen elgondolkodtam, magamban, amikor láttam Nagát játszani a kismadárral. Vajon mi dolgom lenne ezzel a lánnyal? Miért vagyok rá ennyire kíváncsi? Megölte volna azt az embert? Már Hosszú ideje foglalkoztatott ez a sok kérdés, és valamiért elkezdtem agyalni, hogy mi lesz a következménye, ha összetőzöm vele a bajúszt. Semmi kedvem nem lenne vele szembeszállni, és még kevésbé végezni vele. Mondjuk, ha kellene megtenném, de az valahogy most nehezemre esne, lelkileg, és testileg egyaránt. És kitudja, talán valahol hiányolnák. Minden esetre, majd akkor keresem fel, amikor nyugodtabb lesz. Most úgyis tombol benne a düh. Érdemes lesz megvárnom hogy kitombolja magát. Addig sem velem fog foglalkozni.

De hogy addig elüssem az időt, előkotortam egy kis papírt, amit a lőfegyvereimben lévő lőpor leszorításához használok, kisimítottam, és elkezdtem egy kisebb széndarab után kutatni, amit szégyenemre, nem találtam. Én, aki külön magamnak keverem ki a lőport, nem tartom magamnál az egyik legfontosabb hozzávalót. De ha nincs, akkor pótolni kell. Ekkor felálltam, és az egyik szomszéd házba bekopogtam, ahol a kért szenet készségesen megadták, én pedig egy hajbókolással köszöntem el a ház lakóitól.
Ám amikor visszaültem, pár lábnyom volt a ház ajtaja előtti porban. De ez valahogy nem csigázott fel annyira. Mindinkább, az agyamban motoszkáló, kicsi, de talán annál zseniálisabb ötlet kezdte el kezeimet mozgatni. Nem nagyon akarta a kezem abbahagyni a szénnel, és a papírral való ténykedést, ezért csak figyeltem mi akar alakot ölteni a papíron. De amikor már meg akartam volna nézni a kész művet, akkor halottam, egy helybélitőlk, hogy a "démonkezű lány, a fákat aprítja dühében".
-Na ne!- mondtam ilyedten -Az kell még ide, hogy kárt tegyen magában!

Naga! Gyere! Indulunk!- kiáltottan neki, miközben a kismadárral játszott- Keresdd meg a lányt, gyerünk! Szagoldd meg a madarat, és indulás!
Naga pedig engdelemesen követte utasításmat, és elindultunk a szaga alapján, árkon-bokron át, hogy megtaláljuk a lányt.

Negyedórás keresés után ráleltünk. Épp aludt. Láttam hogy a földön aprócska foltok voltak. Biztos álomba sírhatta magát. A madara, épp akkor ért oda amikor oda akartam hajolni, és fel akartam ébreszteni, de a kismadár rámtámadt. Mondjuk furcsaábbnál furcsább állatok is rámrontottak már, de hogy egy kismadár? De a legjobb lesz hogyha inkább hagyom a lányt. Még a végén komolyabban megsérülnék a madárka támadásaitól mint remélném. De amikor "visszavonultam" láttam, hogy egy rakás fát kivágott a lány a háta mögött. Mekkora erő van ebben a lányban, hogy inkább fákat vágott ki, és nem embereket mészárolt le. A legjobb ha megvárom, hogy felébredjen. Nem lenne jó vége, ha még mindig dühöse lenne. Így morfondíroztam, amíg lassan fel nem ébredt.

-Jó reggelt!- üdvözöltem az épp felébredt lányt.
-'Reggelt- köszönt vissza kedvesen, és lassan felállt nyújtózkodni -Keresel valakit?- kérdezte kíváncsian.

Eléggé meglepett ez a kérdés, ugyanis eddig nemigen akadt jobb társaságom Más emberi nyelvet beszélő életformával társalogni. De csak összeszedtem magam és legyőztem a gondolatot, ami eddig zargatott.

-Khm...Nem számítottam ilyen egyenes kérdésre...hehe. De mielőtt bármit is válaszolnék, mutatkozzunk be.- mondtam, miután észheztértem hogy valaki aktívan társalog velem.

-Rendben.- mondta kedvesen

-Teljes egészében Vil-lam Fumetsu no áll itt előtted, ki egykor haditengerész volt, de most ingyenélő hippi lennék. És ő az én kis társam, Naga.- mondtam egy mosollyal az arcomon.

ő pedig semmitmondó arccal nézett rám. Egy kicsit rémisztő volt.

-„Teljes egészében” Sakura Kaika „áll itt előtted”, és az édi-bédi társam Shino.- mondta, szinte tökéletes utánzással. Kicsit irigy is lettem rá. Sosem voltam jó színész.

-Hívj csak Sakurának! Örülök, hogy megismerhetlek.- mosolyogva magyarázta -Mivel nem először látlak már a mai nap folyamán, gondoltam ugratlak egy kicsit...hisz pánikolnom kellene, hogy egy „idegen” követ. Szóval mi járatban vagy erre?

-Igazából...téged követtelek. Láttam azzal a fura fickóval vívott harcodat. Szépen leterítetted.- mondtam kicsit nyújtva a mondatot. Eléggé furcsa ilyen nyugodtan beszélgetni erről. mások már rág megkergettek volna. De naga csak helyeselte a dolgot egy vakkantással- *vau*
- Gondoltam beszélgetek veled egy kicsit...- válaszoltam, és reménykedtem, hogy nem lesz baj, hogy beszélni szeretnék vele.

-Ej, ej...szóval követtél? - mondta egy kuncogással együtt - Nos, ha már itt vagy, mit szólnál, ha sétálnánk egyet a falu felé? Te se akarsz berozsdásodni, ugye? - mondta egy pokoli és fölényes mosollyal. Ritkán látok ilyet mások arcán. De akkor is ez a mosoly nem igér sok jót, de ez most valahogy kivétel volt.

-Ah, öh...igen, mehetünk.- mondtam meglepetten. Biztos direkt csinálja. Tudja hogy megzavar vele.

-Kalóz vagyok, társak nélkül, tehát toborzok. A fegyverekkel harcolok, és ha szükséges egyszerre is tudom használni. Teszteljem rajtad? - mondtam visszavágva azzal a furcsa mosollyal amit ő is használt ellenem. Ahoz képest, hogy nem vagyok jó szinész, sőt, annyira nem vagyok az, hogy még a haditengerészeti színjátszókörbe se vettek fel, eléggé meglepődött.


-Hehe, nem kell, nem kell, csak érdekelt. Szóval társakat toborzol...- kérdezte társagó partnerem.

Én ezt egy néma hallgatással viszonoztam, mert logikusnak tűnt a szememben, hogy a nem beszélés egyetértést jelent a legtöbb esetben.

-És te, mi lennlél Sakura?- kérdeztem tőle. Merthát nem valami érdekes hobbi Démonkezűnek lenni.

-Hmm...lássuk csak... egy művész lélekkel megáldott kalóz lennék, váltakozó személyiséggel. Nincsenek társaim, de látom a közeljövőt, hogy lesz! Hahahha... furcsa, de jó kedvem van melletted. - és ekkor elkuncogta magát. Jól elütöttük az időt miközben sétálgattunk. Élvezetes volt vele beszélgetni. De valami megzavarta ezt a kellemes idillt. Naga és Shino valami furcsát éreztek. Valami nagyon rossz lehettet az amit éreztek. Nem tétováztunk, és azonnal elindultunk arra amerről furcsa zajok jöttek.

A kellemesen hűvös levegő nyugtatva ringatott álmaim tengerén, majd arra ébredtem fel, hogy valami fejbe vágott. Igen keményen koppant a fejemen, így szorongattam a fejtetőmet. Nagyokat pislogtam, majd a lábam között megpillantottam fiatal ellenségemet, egy diót. Felemeltem, majd farkasszemet néztem vele.
-Mintha láttam volna valami hasonló jelenetet korábban.-dünnyögtem.
Mivel fejmagasságban tartottam, észrevettem azt a fiút, a farkasával együtt, aki a velem szembe lévő fánál a fegyverét birizgálta. Egyenesen egymás szemébe néztünk, hallgattunk. Nem volt kínos a csend. Vártam a reakcióját, és furdalta az oldalamat, hogy mit kereshetnek itt. Shino rárepült a bal csuklómra, mert a diót még mindig tartottam. Majd magamhoz húztam a madarat, és átugrott a vállamra.

-Jó reggelt. -üdvözölt az idegen.-
-'Reggelt. -mondtam, miközben felálltam nyújtózkodni.-
-Keresel valakit? -szegeztem a kérdést a fejéhez.
A srác meglepődött arcal nézett rám. Igazán élveztem ezt a kifejezést, ami rajta ült. Végül összeszedte magát.
-Khm...Nem számítottam ilyen egyenes kérdésre...hehe. De mielőtt bármit is válaszolnék, mutatkozzunk be.
-Rendben.
-Teljes egészében Vil-lam Fumetsu no áll itt előtted, ki egykor haditengerész volt, de most ingyenélő hippi lennék, és a társam, Naga.
Kifejezéstelen arccal néztem rá, várva a nagy reakciókat amiket kapok.
-„Teljes egészében Sakura Kaika áll itt előtted, ki egykor az erdőben lófrált szembenézve a veszéllyel, de most a "démonkezű lány" lennék”, és az édi-bédi társam Shino.
Kicsit idegesnek tűnt, hiszen utánoztam, majd elnevettem magam.
-Hívj csak Sakurának! Örülök, hogy megismerhetlek. -mosolyogva magyaráztam- Mivel nem először látlak már a mai nap folyamán, gondoltam ugratlak egy kicsit...hisz pánikolnom kellene, hogy egy „idegen” követ. Szóval mi járatban vagy erre?
-Igazából...téged követtelek. Láttam azzal a fura fickóval vívott harcodat. Szépen leterítetted.-Eközben Naga vakkantott egyet, azaz helyeselt a gazdija állítására, majd folytatta. - Gondoltam beszélgetek veled egy kicsit...
Aggódó szempár fogadott, és éreztem a kérdést „Ugye nem baj?”.
-Ej, ej...szóval követtél? -kuncog- Nos, ha már itt vagy, mit szólnál, ha sétálnánk egyet a falu felé? Te se akarsz berozsdásodni, ugye? -fölénykedtem-
-Ah, öh...igen, mehetünk.-alig jutott szóhoz a megdöbbentően ördögi mosolyomtól.-
-És te valamiféle kalóz lennél? Társaid is vannak? Minek ez a sok fegyver? Egyszerre is használod?- vágtam a fejéhez egymás után a kíváncsiskodó kérdéseket, komolyan, mint egy kisgyerek.
-Kalóz vagyok, társak nélkül, tehát toborzok. A fegyverekkel harcolok, és ha szükséges egyszerre is tudom használni. Teszteljem rajtad? -vágott vissza az ördögi mosollyal.
-Hehe, nem kell, nem kell, csak érdekelt. Szóval társakat toborzol...
-És te, mi lennlél Sakura?
-Hmm...lássuk csak... egy művész lélekkel megáldott kalóz lennék, váltakozó személyiséggel. Nincsenek társaim, de látom a közeljövőt, hogy lesz! Hahahha... furcsa, de jó kedvem van melletted. -kuncog-
Egyre közeledtünk a faluhoz, Shino és Naga körül a légkör megváltozott, mintha gonosz aurát éreznének. Összenéztem Vil-lammal, ~körülbelül két utcányira vagyunk a tett helyszínétől~ és igyekeztünk a zaj forrás felé.