Sora Kagawa

Név: Sora Kagawa
Nem: Nő
Kor: 18
Kaszt: Kalóz
Rang: Orvos
Származási hely: East Blue
Kinézet: Hosszú derékig érő haja van amit copfba szokott hordani. enyhén napbarnított bőre és sötétkék szeme. Körülbelül 170cm magas és 65kg.

Felszerelés: Egy egyszerű katana kék-piros markolattal és normál díszítésű keresztvassal, némi orvosi eszköz amit egy kis táskában hord.

Háziállat: Egy Maya nevű róka

Képességek: Nem túl erős viszont gyors és jók az ösztönei, reflexei. Édesanyjától sok orvosi praktikát tanult meg így elég jól ismeri az emberi anatómiát és akár komolyabb sérüléseket is el tud látni és műtéteket is végre tud hajtani viszont a gyógyszerekhez és a betegségekhez csak alap szinten ért.

Jellem: Könnyű őt feldühíteni és hamar begurul, az agya ilyenkor pedig csak édességgel lehet lecsillapítani, imádja a pénzt és a kalandokat és gyakran használja ki az emberek hiszékenységét főként csodaszereknek kikiáltott italokkal és gyógyszerekkel, amik természetesen szinte semmit nem érnek. Mindig gyanakvó, de lojális a társaihoz sose hagyná őket cserben és akár a saját életét is feláldozná értük. Szereti gyakran ki használni a testi adottságait,hogy megkapja azt, amit akar de ha esetleg valaki rossz helyre nyúl akkor ott kő kővőn nem marad

Előtörténet:

East Bluen születem egy kis szigeten, amin csak egy apró város volt. Édesapám szakács volt édesanyám pedig orvos és mindketten kalózok voltak méghozzá ugyan azon a hajón, persze miután anya teherbe esett felhagytak ezzel az élettel, de én így is nagyon büszke voltam rájuk és sokszor nyaggattam őket, hogy meséljenek a kalandjaikról és mivel a hajójuk a Grand Linet is megjárta, volt bőven mesélni valójuk, amit én ámulva hallgattam. Persze nem csak ebből ált az egész nap, hiszen rengeteg mindent megtanultam tőlük. Apa a konyhaművészet alapjait és harcolni tanította meg, míg anya az orvos tudományba vezetett be, de leginkább az utóbbi volt az, ami jobban megfogott. Rengeteg orvosi könyvet olvastam el az évek során és gyakran segítettem anyának, ha a városban valakinek szüksége volt rá. Én tizennégy éves voltam mikor végre elláthattam az első betegemet bár nem éppen olyan volt, mint amire számítottam. Aznap az erdőben gyógynövényeket szedtem, amikor szokatlan zajok csapták meg a fülem. A hang irányába szaladtam, és ahogy közeledtem a hang forrásához úgy vált egyre kivehetőbbé. Veszett ugatás és nyüszögés volt az, és ahogy oda értem láttam, hogy egy kóbor kutya próbál behatolni egy rókalyukba, ami majdnem sikerült is neki ugyanis az állat testének a háromnegyede már az odúban volt.
-Takarodj onnan! – Rákiabáltam a kutyára, de az rám se bagózott ezért felkaptam egy méretesebb követ és tiszta erőmből hozzávágtam, amitől ő felnyüszített és kirángatta magát a rókalyukból. Egy kis ideig rám meredt és vicsorgott aztán elkezdett felém szaladni. Hirtelen a szívem szaporán elkezdett verni a félelemtől, eldobtam a növényeket és szaladtam, ahogy csak a lábam bírta, tudtam, ha utolér, akkor biztosan szétszaggat. Éreztem, hogy ott csahol mögöttem, de nem fordultam hátra csak futottam teljes erőmből, de egy kiálló gyökérben elbotlottam és elestem. Hátra néztem és a kutya akkor már épp készült, hogy rám vesse magát én pedig behunytam a szemem és felkészültem a legrosszabbra, amikor egy lövést hallottam és a kutya nyűsszentését.
- Jól vagy?- Apa volt az, aki leterítette – Mi történt- Kérdezte miközben felsegített, én pedig elmeséltem neki.
- Őrülhetsz, hogy nem esett bajod. Ilyen hülyeség miatt kockáztatni az életed- Szidott le - Na, mindegy, menjünk haza! Anyád már vár minket.
- Még nem
- Mi a baj?- Nem válaszoltam csak visszaindultam a rókákhoz. Az odú teljesen fel volt túrva, én pedig óvatosan leguggoltam hátha találok bent valamit. Több róka kölyök és egy kifejlett róka teteme volt, bent ami valószínűleg az anyjuké lehetett. Úgy tűnt nincsenek túl élők, de valami elkezdett mocorogni és halkan nyöszörögni. Az egyik kis róka még életben volt ezért kivettem a feldúlt odúból és magammal vittem, több kisseb-nagyobb seb is borította a testét, amit különböző gyógynövényekből készült kenőcsökkel kentem be, ezeket anya instrukcióival, egyedül készítettem el majd bekötöztem a sebeit. Több napon keresztül folyamatosan kellet cserélni rajta a kötéseket, ez eleinte nem volt nehéz, de később mikor már jobban volt akkor már ellenkezett, néhányszor még meg is harapott, de idővel elkezdett bízni bennem és a harapásokat felváltotta egy-egy hálás vakkantás és kéznyalás. A kis vakarcs igencsak a szívemhez nőtt és innentől fogva velem is maradt. Négyesben éltünk tovább egészen tizenhat éves koromig. Anya reggel megkért, hogy menjek be a városba és szerezzek be neki néhány dolgot ezért Mayával elindultunk a kikötőbe, hogy beszerezzük az előre megrendelt árut.
- Jó reggelt Sora. Jöttél a rendelésedért?- Köszöntött az árus.
- Magának is jó reggelt. Igen, azért jöttem.
- Egy pillanat mindjárt megkeresem
- Rendben- Miközben várakoztam a kikötőben lévő hajókat néztem és meg is akadt a szemem egy tengerészeti hajón. – Mit keres itt a haditengerészet?
- Ki tudja? Kora hajnalban érkeztek, de az óta semmi érdekeset nem csináltak. Tessék, itt van, amit kértetek.
- Köszönöm. – Tovább indultunk, hogy minden mást is beszerezzünk, ami még jó pár óráig eltartott, de végül csak sikerült beszerezni mindent. Hazafelé sétáltam, de láttam, hogy a házunk irányából hatalmas füst szál fel, a gyomrom összerándult és elkezdtem szaladni Maya pedig utánam reméltem, hogy nem a mi házunk ég, de sajnos a félelmem beigazolódott, az egész ház lángokban állt.
- Anya, Apa! – Kiabáltam és megpróbáltam beszaladni a házba, de az egyik szomszéd lefogott.
- Megörültél! Ha bemész te is ott fogsz meghalni.
- Mégis mi történt? Hogy történhetett ez?
- A haditengerészet gyújtotta fel a házatokat.
- De mégis mi okuk lett volna rá? – Erre nem kaptam választ, a férfi csak nézett rám, de nem tudott felelni. Még mindig erősen fogott, de már nem kapálóztam, tudtam nem tehetek semmit azon kívül, hogy végignézem, míg az egész eddigi életem hamuvá válik. Néhány óra múlva sikerült eloltani a tüzet, de akkor már semmi sem maradt a házból. Bementem az elszenesedett romok közé szétnézni hátha maradt még valami, de hiába. Leültem az egyik még félig megmaradt sarokba és elkezdtem sírni, Maya pedig az oldalamnak dörgölődzött és próbált felvidítani, de sikertelenül. Megsimogattam a fejét miközben arra gondoltam, hogy a tengerészek miért tették ezt és miért pont tizenhat év után jut eszükbe végezni a szüleimmel. Ekkor egy másik szomszéd lépett oda hozzám.
- Jól vagy?
- Maga szerint hogy vagyok? – kérdeztem vissza gúnnyal és sírással vegyített hangon.
- Sajnálom, ami a szüleiddel történt.
- Sajnálattal nem sokra megyek.
- Azzal tényleg nem, de azt tudnod kell, hogy édesanyád még életben van egyelőre.
- Tessék?- Erre azonnal felkaptam a fejem. – Miből gondolja.
- Bár nem láttam mi történt, de miután megérkeztek dulakodást és lövéseket halottam, azután pedig anyádat kivonszolták a házból majd felgyújtották azt. Gondolom nem akarták rögtön megölni, de édesapád ellenállt így végeztek vele. – Ezek hallatán ismét elgondolkoztam, nem igazán értettem a dolgokat, de egyvalamit tudtam. Meg kell keresnem anyut, kerül, amibe kerül, ezért útnak indultam a legközelebbi sziget felé, Dawn Island-ra itt két évig éltem orvosként és gyakoroltam a technikáimat szabadidőmben, valamint megtudtam, hogy anya még él és valahol a Grand Line-on tartják fogva, ezért egy kalózbandába kell állnom, hogy eljussak oda és megkeressem őt.

Rendben legközelebb jobban odafigyelek erre és köszönöm.