Nyílt tenger - Köd (Sora Kagawa, Bradlye Jackson, Vil-lam, Sakura Kaika)

Éppen a kikötőmesterrel beszéltem, hogy tegyek egy kirándulást a szomszéd szigetre.
-Sajnálom kisasszony, de jelenleg egyetlen hajó sincs, ami elszállítaná önt. Talán három nap múlva próbálja meg, akkor már biztosan lesz.
- Nekem nincs három napom!- emeltem fel, ha hangom. – Látom, nem érti. Én egy orvos vagyok, és ha két nap múlva nem érek a szomszéd szigetre, akkor több tucat ember meghalhat!- Valójában ez nem volt teljesen igaz, de tényleg idő szűkében voltam. Az új gyógyszerkutatásomhoz kellett egy ritka növény virága, ami tudtommal csak a szomszéd szigeten nő, és pontosan három napig virágzik, azt is csak kétévente egyszer.
- Hmm….Talán tudok segíteni. – Úgy néz ki bevált a kis hazugságom. – Lenne egy halászhajó, amit használhat, de sajnos kénytelen lesz egyedül utazni.
- Sosem utazók egyedül- Mosolyodtam el és Mayára néztem, aki épp egy méhecskét próbált elkapni. A fickó megmutatta a hajót én pedig miután összeszedtem a cuccaim útnak is indultam. Sajnos kétnapi csonkázás után sem érkeztem meg és ráadásul a kajám is elfogyott. A hajón feküdtem és az eget bámultam azon gondolkozva, hogy mihez kezdjek, amikor Maya vonyítása törte meg a csendet.
- Sziget!- Reménykedve felugrottam, de sziget helyett valami sokkal rosszabbra próbálta Maya felhívni a figyelmem. Hatalmas viharfelhők közeledtek felém és kis idő múlva már szakadt is az eső, és ha ez még nem lett volna elég, erős szél is társult mellé és a látási viszonyok is a minimumra csökkentek. Maya szemre hányóan rám morgott.
- Nem most kéne a hibáimat az orrom alá dörgölnöd. – Vetettem oda neki majd gyorsan megragadtam a vitorla kötelét, de az eső és az erős szél kombinációja miatt kicsúszott a kezemből és teljesen összegubancolódott.
- Remek, mi jöhet még? – Csak kérdeznem kellet, ugyanis valaki a hátam mögött kiabált, aztán egy hajó jelent meg, ami pont felém tartott.
- FIGYELJ MERRE MÉSZ ÍDIÓTA! – Kiabáltam oda ijedtemben és megpróbáltam másik irányba kormányozni, de sikertelenül és a két hajó hangos csattanással egymásnak ütközött én pedig a földre zuhantam.

A Vil-lam miatt elszenvedett vereség következtében kórházba kerültem. Hónapokig feküdtem a betegágyon sérüléseim enyhén súlyosak voltak, borda törés, és belső vérzés. De ez már mint mondtam hónapokkal ezelőtt volt, és már teljesen felépültem. A kórházból kilépve nagy levegőt vettem.
- Végre, friss levegő. - mondtam, és elindultam a kikötőhöz, ugyanis egy másik szigetre tartottam. Magam se tudom merre, de el akartam menni. Ahogy kiértem a kikötőbe, kértem egy hajót.
- Sajnálom fiatal ember, de az összes hajót elvitték. De megnézem mit tehetek az ügy érdekében. - mondta, végül kisvártatva visszatért. - Találtam magának valamit, bár nem túl nagy, de egy ember azért elfér rajta. Oda vezetett arra a helyre ahol a kis ladik állt. Valóban nem volt nagy, talán még kisebb volt min egy halász hajó, de a célnak tökéletesen megfelelt.
- Köszön uram. - mondtam a kikötő mesternek. Vízre bocsátottam a ladikot és azzal elindultam az utamra.
Már jó ideje a tengeren lehettem, mert kezdtem éhes lenni de élelem volt nálam úgyhogy ettem pár falatot. Be kell osztanom mindent amíg el nem érem az úti célt, ami úgy tűnik nem fog sikerülni, ugyan is vihar közeledett, elég gyorsan. Nem telt bele sok idő már szakadt az eső, és a hullámok is hatalmasak voltak. De ez még nem volt elég, a látó távolság is nullára csökkent.
- Na ez remek, már csak ez hiányzott. - mondtam kissé idegesen, és próbáltam a hajót kormányozni kisebb nagyobb sikerrel, ám ez nem tűnt könnyűnek mert a hatalmas hullámok úgy dobálták a kis ladikot mint egy játék hajót, arról nem is beszélve, hogy a szél olyan erős volt hogy a vitorla köteleket teljesen össze gubancolta. Hiába volt minden próbálkozás, nem tudtam ura lenni a hajónak. A vihar csak nem csendesedett és a süvítő szélben meghallottam, hogy valaki kiáltott.
- FIGYELJ MERRE MÉSZ ÍDIÓTA!. Egy másik hajó volt előttem, de már későn vettem észre, és nem tudtam kikerülni, ezért a két hajó nagy robajjal csapódott egymásnak.

-Hé! Várj meg te lány! Várj meg!- kiáltottam egy kis csónak után, ami épp akkor futott ki a tengerre.
-Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Mégis hogy menjek el a szomszéd szigetre?! Talán ússzak?- kérdeztem magamtól teljes dühömben, és közben a legmegfelelőbb utázási módot kerestem. Miközben dühöngtem, észrevettem egy embert, aki fel-alá járt a dokkok között, és ahogy lenéztem, láttam, hogy valami fontos ember lehet, aki talán segíthet rajtam, és Nagán.
-Elnézést uram, de...-kezdtem volna bele a mondatba, amikor félbeszakított.
- Őszintén sajnálom, de az összes hajó kifutott, és éppen az volt az utolsó, amin a kisasszony távozott.- mondta.
-De csak van valamilyen megoldás nem?-kérdeztem ilyedten.
-Sajnos nincs.- mondta. -Talán két nap múlva jöjjön vissza. Akkor tér vissza az egyik hajónk, amivel elindulhat az uticélja felé.- és ezzel ott hagyott.
Nem mondom, most aztán nagy pácban voltunk. Vagy gyorsan szerzünk egy hajót, vagy úszva kell megtenni az utat.
De ekkor mint isteni jel, egy nagy csobbanás hallatszott.
-Vigyázz már! Ha a a kapiány itt lenne, azonal lelövetett volna te ökör!- Hangzott a kiáltás.
Amikor odamentem, hogy megnézzem mi történt, először meg ilyedtem, mert egy nagy szörnyeteg tátott szájjal fordult elém. De ez a szörny fából volt, és sem a nyaka nem mozdult, és még be sem kapott. a fedélzetett, egy viszonylag vastag, hatszügletű vaslemezek fedtek, amiket tüskékkel raktak ki.
-Naga. Ez egy hajó. És milyen szép kis hajó. De hol a vitorlája?- nézegettem a hajót. Egyetlen egy árbócrúdra hajazó alkatrésze, a farán található zászlórúd volt, amin a haditengerészeti lobogó lobogott. Ez már elég ok volt arra hogy elkössem a kis hajót. -De hol a bejárat?- nézelődtem bejutási lehetőségeket kutatva, de ekkor jópár minden lében kanál haditengerész, aki ott őrködött, az utamat állta.
-Elnézést, de meg kell kérnem önöt, hogy a farkasával együtt távozzék a területről, mer titkos kíséleteket folytatunk, a hajóval.- mondta az egyik teljesen megfeletkezve magáról.
-Te idióta! Azért titkos az egész, mert tilos barkinek is elmondani!
-De akkor most mit tegyünk? Lőjük le?- kérdezte a nagyszájú
-Nem, kell rögtön fegyvert ragadni uraim. Zárjanak be a hajóban és ezzel le van tudva a dolog.- mondtam nekik. És így legalább bejuthatok a hajóba.
-Lehet hogy igaza van. Talán még meg is dicsérnek minket, hogy megspóroltunk egy drága golyót, és olyan ügyesen letudtuk as dolgot.-mondta a szigorúbb társa.
-Talán még elő is léptetnek!-túlzott a másik.
És ekkor oda lépett a hajóhoz a nagyszájú, és elkezdte a hajó oldalát feszegetni, de az sehogy sem nyílt ki.
-Nem yílok ki a hajó oldala!- szólalt meg vörös fejjel a locsifecsi.
-Várj, segítek.- mondta a társa.És ekkor ketten kezdték el feszigetni azt.

Egy negyedórás szenvedés után már meguntam a műsort, és elosontam a legközelebbi padig, ahonnét Nagával néztük tovább a két szerencsétlent, és azon gondolkodtam, hogy a haditengerészet harmadosztályó hajóácsai hogy terverhedtek egy ilyen csodát, mint ez a hajó. De hirtelen egy ismerős lépett elénk.
- Búh!- ugrott elém valaki védkezőállásba, aki halálra rémisztett.
-Nem én loptam el a pénzét, és csak elszállítottam!- mondtam ilyedten. De ő is megilyedt reakciómtól, és a földre huppant.
És felismerem azt az arcot, ami elsőre mregilyesztett. Sakura volt az.
-Mi járatban vagy Vil-lam?-kérdezte kedvesen.
-Élvezem a vérdíj örömeit.- mondtam büszkén, és odaadtam neki a körözési plakátomat, amit nemrég téptem le egy falról. Ő kivette a kezemből, és alaposan megnézte, és azt mondta hogy-Sokkalta erősebbek a vonalaid, nem úgy mint ezen a puhány alkotáson...-mondta a meglepő választ, majd hozzáfűzte hogy-eredetiben sokkal jobban festesz!- És ekkor visszaadta a plakátomat, és azt modta hogy -Jó kis vérdíj, gyarapodjék csak.- és megtoldotta a rajongott ördögi mosolyával, amit megismerése őta szerettem benne. De, hogy egész pontos legyek, nem erre céloztam a kérdésemmel. De hogy értsd, világosan megfogalmazom: El akarod kötni azt a "teki"-t?- kérdezte legtermészetesebb hangnemben.
-Pontosan kedves barátom. De egyetlen gond van csak. Senki sem tudja, hogy hogyan kell belépni a hajó fedélzetére.- mondtam, miközben a két balekra mutattam.
- Ráérsz majd ezen aggódni, mikor már kiütöttük az őröket. Segítek neked a nyámnyilák leterítésében,ha cserébe lehetek a társad! Nos, akkor meg is egyeztünk! -és egy elégedett mosollyal tekintett rám. -Hát, akkor kezdjük barátom! - mondta, majd feltápászkodott, és a tengerészek felé indult. Ezután csak azt láttam, hogy a tengerészek fele sírva szaladt el, és csak azt halottam, ahogy Sakura játsza a démonkezűt.
-Milyen szánalmas, hogy ennyien vannak eme remekmű tesztelésére, és mégse képesek mit kezdeni. -
-Ki vagy te, hogy lenézed a tehetségünket! Esetleg az ibolyát akarod szaglászni? - kérdezte egy drabál tengerész. Ekkor éreztem, hogy fele se tréfa, és odasiettem Nagával, hogy segítsünk.
-Tehetség? Hol látsz te ilyet?-kérdezte Sakura fülényesen.-Ha tehetséget akarsz látni, megmutathatom neked több formában is! Bennetek semmi érzés sincs, el vagytok veszve az éterben!-
-Hogy mersz sértegetni? Na meglásd! Megbánod még, hogy így lenéztél minket! -ordítozott az izomköteg.
-Már alig várom!- mondta Sakura felkészülve a harcra -Kezdődik a mulatság!-
Ezzel Sakura le is tudta a kultúrált komunikációt, és nekiindult ellenfelének, az izomkötegnek.
Én beértem a kis tengerészekkel.- Most végetek ostobák! Hahaha!- Előrántottam a két pallosom, és őrült módon forgatva, nekik indultam. Emiatt felük rettegve elszaladt, de merészebbik részük meg akart támadni, amit én a magam részéről azzal honoráltam, hogy kardcsapásaimmal kivágtam alóluk a kikötő deszkáit. De jött az erősítés, 20 Haditengerész személyében.
-Ez nem tisztességtelen?-kérdeztem játszott meglepődéssel. És lebobtam pallosaimat, és lehejoltam a bakancsaimat leveni. De ekkor minden kis tengerész nekemindult. Az első amit tettem, az volt hogy a pisztolybárdommal belelőttem a tömegbe, és nekidobtam az egy másik tengerésznek, és mindkettő ott helyben összeesett. Ekkor a maradék is nekemindult, és elkezdtek kardokkal támadni. Szerencsémre le saikerült vennem a csizmákat időben, és felkapfattam lábaimmal a pallosokat, és számba vehettem, az addig csizmaszárban lapuló flyssát. Ekkor elővettem még a handzsárt és a lószelőt, és nekikrontottam. Komoly harcok árán, de sikerült a felükkel elbánnom. De amikor tisztult a kép, láttam, hogy Naga a lehető legérzékenyebb helyen gyötör egy kalózt, aki már sírt a fájdalomtól.
De hirtelen a lapockámba hasított a fájdalom. Hátba lőttek. Amikor megfordultam, láttam hogy lövészek állnak lesben, és Nagát vették célba. De nem sikerült lelőniük, Sakura megvédte őt.
-Ezt nem kelett volna te majom!-mondtam dühösen. Előrántottam két kézi ágyút, és elkezdtem a lővész alatt a falat lőni. Ahogy az egyik kiürült, rántottam elő a másikat, és mira mindegyik fegyver kiülült, a lövész a törmelékkel együtt lezuhant a földre. Már nem állt akadály a hajó és közöttünk. -Most már aggódhatok, hogyan jutunk a hajóba?- kérdeztem kétségektől gyötörve.
-Shino már megtalálta! Názd!- mondta Sakura, miközben a felfedett bejáratra mutatott, ahol Shino boldogan repkedett.
-Majd ha nem rohanunk ennyire, segítesz kiszedni a golyót, ami a testemben van? Elég bénán mászott belém.- mondta Sakura, miközben elfoglaltuk a remekül kivitelezettz hajót.
-Persze.- mondtam Sakurának. Merthát ilyen társakat ritkán talál az ember.

Kis idő múlva már kezdtem megérteni a hajó működését. Mivel nem volt rajta árbóc, ezért kénytelenek voltunk evezni. Szerencsénkre volt egy pár evező a hajóban. viszonylag nagyok voltak a rajtuk lévő lapátok, de ezek csak segítettek az evezésben, különleges kialakításuk végett. Ráadásul igen könnyűnek bizonyultak hogy akár sérült ember is komoly gondok nélkül kezelhesse.
-Ez egy remek kis szerkezet! Kész csoda, hogy ezt pont a haditengerészek találták fel!- mondtam miközben az egyik gerengát simogattam. De közben léptek zaja verte fel a csendet.
-Értesz az ágyúkhoz?- kérdezte Sakura.
-Ez alapkövetelmény.-mondtam -De hol látsz ágyút?-kérdeztem.
Ekkor Sakura egy ágyúra mutatott, ami ott pihent a fal mellett. Hosszúkás, keskeny szájú agyú volt, kisebb ököl méretű golyókkal. ?ár értettem mire gondolt Sakura.
Egy lehetőségünk meradt. Evezünk az életünkért,és lövök az érkező hadi tengerészekre. -Sakura! Vegyél a kezedbe evezőt és evezz!- kiáltottam. És ahogy tudott, elkezdett evezni. Én addig a paron lévő haditengerészeket ágyúztam. De amíg arra figyeltünk hogy merre mit csináltunk, addig egy hatalmas vihar kerekedett felettünk. A látótávolság nulla volt, és ez hatalmas robajjal járt együtt, ami két hajó ütözéséhez hasonlított. De amíg ezt figyeltem, addig az egyik hajó darabja a hajónk orrával ütközött, és befúródott az egyik résen, amin át navigáni tudtuk, az egyébként is a tengeren elveszett hajót.

Miután újra összefutottam Vil-lammal, egy kisebb harcba keveredtünk egy hajóért, amit a haditengerészek próbálták tesztelni, hogyan is működhet(?), nem sok sikerrel.
Az ellenfelem egy izomtömeg, nálam magasabb fickóról van szó, ám oly ügyetlen kinézettel, hogy túlságosan is szánalmasan fest az ellenségemként.
-Milyen szánalmas, hogy ennyien vannak eme remekmű tesztelésére, és mégse képesek mit kezdeni.
-Ki vagy te, hogy lenézed a tehetségünket! Esetleg az ibolyát akarod szaglászni?
Kérdezte mogorván az izompacsirta, majd Vil-lam és Naga mellém jöttek.
-Tehetség? Hol látsz te ilyet? Ha tehetséget akarsz látni, megmutathatom neked több formában is! Bennetek semmi érzés sincs, el vagytok veszve az éterben!
-Hogy mersz sértegetni? Na meglásd! Megbánod még, hogy így lenéztél minket!
-Már alig várom! Kezdődjék a mulatság!

Ezzel nekiiramodtam a tisztnek, majd egy köríves rúgással szépen leterítettem. Miközben én ezzel az egy személlyel kezdtem a küzdelmemet, társamnak körülbelül 20 haditengerész rugaszkodott neki.
A köríves rúgásom annyit ért, mint halottnak a csók. Ezt egy szempillantás alatt fel tudtam mérni, így odafutottam hozzá, s az a minimális időtartam mindössze egy kis bicskára futotta az ellenfelemnek. Néhány csapását könnyen kivédtem gyors mozdulataimmal, de óvatlan voltam, mert szemem sarkából azon voltam, hogy ne vegye észre Shinot senki, míg a hajó közelébe nem ér, s így sikeresen megsebesítette a karomat egy mély vágással. Gyorsan elrugaszkodtam a közeléből, majd teljes figyelmet szenteltem rá, s rövid megfigyelést tartottam az ellenfelemre nézve. A baloldalán egy puska pihent, jobb kezében egy bicska. Ennyi időm volt mindössze, mert előkapta a lőfegyvert, és célba vett vele. Előkaptam két katanámat, majd védekező állásba helyezkedtem. A golyózápor súlyosabban nem sebesített meg, de feldühített, hogy távolsági fegyvert használ.
-Az izmaid csak dísznek vannak?-förmedtem rá hirtelen.
Ezt meghallván izmait megfeszítette, erei túlságosan is kilátszódtak, undorítóan festett, majd nekem támadt. Egyik katanámat vissza csúsztattam a hüvelyébe, majd a másikat a földbe szúrtam, netán gyors segítségemre lehet később. Így csupasz kezes harcot vívhatunk. Lassú mozdulatokkal rendelkezett, hiába voltak izmai, így könnyen kivédtem a támadásit, és ökölbe szorított kézzel betörtem az orrát.
-Kifilézlek picinyem!-dörmögte, miközben az orrát takarta.
Bepöccent az öreg, és újra a puskáját ragadta kezei közé, majd újra záporba hevítette a golyókat. Kivédtem, de egy célba találta a hasamat. Tudtam, ez így veszélyes küzdelem. Túlságosan is elsötétült az elmém, és egy szempillantás alatt ott teremtem az ellenségem előtt, majd felhúztam a földbe szúrt katanát, és közvetlen a nyakánál állítottam meg.
-Légy hálás, hogy futni hagytalak! Nézz szembe a valósággal, és üdvözöld a pokol kapuinak őrzőit a túlvilágon!-mondtam, miközben meglendítettem kardomat, hogy egy csapással ketté választhassam a testét a nyakától, ám hirtelen valami puha szőrcsomó dörgölődzött a lábamhoz, s feleszméltem, hogy nem szükséges a vérontás. Majd szépen azt a lendületet magasabbra emeltem, és csak fejbe vágtam, amivel szépen elájult.
-Köszi, Naga!
Megláttam, hogy egy lövész Nagára célöz, és egy szemhunyásnyi időm volt meg markolini a katanámat, és Naga oldalától 3 cm-re sikeresen kivédtem.
Mögülem Vil-lam kiáltozott.
-Ezt nem kelett volna te majom!-majd elkezdte a kézi ágyúival a lövész alatti falat rombolni. Sikeresen romba dőlt, és a törmelék eltemette a haditengerészt. Nagával Vil-lam segítségére siettünk, hogy mihamarabb végezhessünk itt, mert a messzeségből hangzavar hallatszódott.
Az utolsó ellenségünket is mozdulatlanná tettük, így a "teki" felé vettük az irányt.
-Most már aggódhatok, hogyan jutunk a hajóba?-kérdezte kétségbe esve a fiú.
-Shino már megtalálta! Nézd!-mutattam a csodabogár ajtajára, miközben a madár össze vissza csapkodott a szárnyával büszkeségében.
-Majd ha nem rohanunk ennyire, segítesz kiszedni a golyót, ami a testemben van? Elég bénán mászott belém.-kértem meg Vil-lamot, mert volt egy kisebb hajlás szöge a golyónak, így nehezemre esik magamból kiszedni.
-Persze!-mondta megnyugtatóan Vil-lam.
Az ajtón, melyet sikeresen kinyitott Shino, bementünk, és kerestük a módját, hogy elindulhassunk.
Találtunk két evezőt, így a két oldalt lévő rés segítségével képesek voltunk arra, hogy mozgásra bírjuk ezt a csoda szerkezetet. Néhány métert haladva ágyú dörrent, de nem talált el minket.
-Értesz az ágyúhoz?-kérdeztem Vil-lamtól.
-Alap követelmény-mosolyodott el a fiú-de hol látsz ágyút?
Mutattam a sarokba, ahol ténylegesen egy ágyú pihent. Vil-lam akcióba lendült, miközben én folytattam az evezést. Ügyesen célzott, így az ellenséges ágyúkat eltalálva megsemmisítette. Abbamaradt a lövés, és folytattuk utunkat. Visszajött segíteni evezni.
-Szép volt!-mondtam, miközben az erőlködéseim miatt felnyílt a golyó okozta sebem.
-Már elég messze vagyunk! Mutasd, hadd szedjem ki a sebedből a golyót!-mondta aggódóan Vil-lam.
Ügyesen, egy mozdulattal kiszedte, majd a saját sebeit is ellátta.
-Köszönöm.-mondtam megnyugodva.
Balszerencsénkre egy viharba keveredtünk, és egy hajó orrba ütköztünk.

Miután hajóink összeütköztek, előre szaladtam az orrészhez, és körbe néztem. Észre vettem, hogy a másik hajón is volt valaki, méghozzá egy lány. Éppen próbált felállni, én pedig átugrottam az ő hajójára.
- Minden rendben, nem sérültél meg? - kérdeztem a lányt, és felsegítettem. A lány leporolta a ruháját és nekem esett.
- Te tiszta hülye vagy! Nem tudsz vigyázni!? És ha megsérülök? - kérdezte idegesen.
- Hé, nyugodj már meg. Te sem úgy néztél ki mint aki elakarta kerülni az ütközést. - vágtam vissza neki.
- De ezt most hagyjuk, meg kell nézni, hogy van-e sérült abban a hajóban. - mutattam a harmadig hajóra. Meglehetősen fura volt, inkább egy nagy teknősre hasonlított mint hajóra. Így én fogtam magam és átmentem arra hajóra is, hogy megnézzem vannak-e rajta. De pont amikor odaértem, egy ismerős alak mászott ki a hajó kijáratán.
- Te? Ez nem lehet igaz. Mi újság Vil. - kérdeztem. - Régen találkoztunk. A srác megfordult, és láttam, hogy megismert.
- Bradlye? Tényleg régen láttalak. Látom meg gyógyultál. - mondta barátságosan. Ekkor láttam meg, hogy nem egyedül jött.
- Hát igen, már teljesen felépültem. Te ki az a lány? - kérdeztem kíváncsian, közben a másik lány is átjött a hajóra.
- Gyere, bemutatlak neki. - mondta Vil, és én eleget tettem a kérésének.
- Sakura - kezdte a bemutatást - ő itt Bradlye.
- Szia. Az én nevem Sakura. - mondta a lány. - Örvendek a találkozásnak.
- Az enyém Bradlye. - nyújtottam kezet a lánynak. - Úgyszintén örvendek a találkozásnak. Ezt követően, odafordultunk a másik lányhoz.
- És téged hogy hívnak? - fordultam felé.
- Engem Sorának. - mondta közömbösen. - És ti kik vagytok?
- Én Bradlye vagyok. - mutatkoztam be neki.
- Én pedig Vil-lam. - mutatkozott be neki a másik fiú.
- Engem meg Sakurának. - mutatkozott be a lány is.
- Nos, most hogy mindenki összeismerkedett, foglalkozzunk a problémával is. - javasoltam a többieknek, és utána felmértem a helyzetünket, ami nem sok jóval kecsegtetett. De azért az már valamivel jobb volt, hogy a vihar kezdett elcsendesedni. Ekkor megpróbáltam behatárolni, hogy hol is lehetünk, de semmi. Elővettem az iránytűmet, de az meg teljesen megbolondult.
- Hát ez meg...... - lepődtem meg - Vil, Sora, Sakura gyertek! Mind a hárman felkeltek, és odajöttek hozzám.
- Mi az? - kérdezték szinte egyszerre.
- Mutassátok az iránytűiteket. - mondtam nekik. Ekkor mindhárman elővették és odaadták.
- Nem értem minek kellenek neked. - mondta Sora.
- Egy irányba mutatnak. - mondtam félhangosan.
- Hogyan? - kérdezte Vil meglepve.
- Nézzétek, mind egy irányba mutat. - mondtam nekik. Ezután körém gyűltek, és megnézték ők is.
- Ez lehetetlen, mégis hol vagyunk? - kérdezte Sakura megdöbbenve.
- Nem tudom, de szerintem meg kellene javítani valamelyik hajót, ha nem akarunk itt ragadni. - tanácsoltam a többieknek. Mivel én ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva, észre se vettem, hogy az áramlatok elsodornak minket.
- Vil, szerintem a ti hajótokat javítsuk meg, mert szerintem ez a legbiztonságosabb a három hajó közül. - mondtam Vilnek. - Mivel te úgy is jártas vagy hajóépítésben, szerintem ezt rád bízzuk.
- Rendben. - válaszolta Vil.
- És ha bármire szükséged van csak szólj, bármiben segítek. - fejeztem be mondandómat, és továbbra is a problémánkkal voltam elfoglalva.

Elkezdtem felállni, miközben a fenekem simogattam, nem mintha attól kevésbé fájt volna, de még mielőtt feltápászkodhattam volna, egy srác ugrott mellém és segített felállni.
-Minden rendben van, nem sérültél meg?- kérdezte kedvesen, én pedig ráförmedtem.
- Tiszta hülye vagy? Nem tudsz vigyázni? És ha megsérülök?
- Hé, nyugodj már meg. Te sem úgy néztél ki, mint aki el akarta kerülni az ütközést.
’’Ja, biztos csak jókedvemben rángattam a kormányt. Nyugi Sora ne kapd fel a vizet. Még szükséged lehet rá.’’ - Nyugtattam magam
-De ezt most hagyjuk, meg kell nézni, van e sérült abban a hajóban. – A srác elindult egy harmadik hajóhoz, ami elég furcsán nézett ki.
’’ Érdekes, nekem eddig nem tűnt fel, hogy még egy hajó nekünk jött. Lehetséges, hogy a három hajó egyszerre ütközött egymásnak?’- Elmélkedtem magamban miközben a fiú az idegen hajó felé indult és pont mikor oda ért egy férfi lépett ki belőle. Vidáman köszöntötték egymást, valószínűleg már ismerték egymást, aztán egy lány is feltűnt a nagyobbik fickó mögött. Csak figyeltem az eseményeket majd az első srác felém fordult.
-És téged, hogy hívnak?
- Engem Sorának. És ti kik vagytok?- kérdeztem vissza
- Én Bradley vagyok.
- Én pedig Vil-lam
- Engem meg Sakurának.
- Nos, most hogy mindenki összeismerkedett, foglalkozzunk a problémával. – Javasolta Bradley. Mivel sem a navigációhoz sem pedig a hajó javításához nem értettem, ezért picit jobban szemügyre vettem a többieket. Először Vil-lam-on akadt meg a szemem.
’’ Eléggé izmos, és ahogy elnézem, rendesen fel van fegyverkezve, jobb lesz, ha rajta tartom a szemem. Ez a Bradley viszont nem tűnik erősnek, de helyén van az esze, vigyáznom kell, mit mondok.’’ – Közben a vihar is kezdett lecsendesedni és a látási viszonyok is javultak.
’’ Az a lány viszont megsérült és eléggé frissnek látszik. Ahogy nézem valaki nagyjából ellátta a sebeket, de jobb lenne, ha én is vetnék rá egy pillantást.’’
-Vil, Sora, Sakura gyertek! – Kiabált hirtelen Bradley megzavarva a gondolataimat.
- Mi az?
- Mutassátok az iránytűtöket!
- Nem értem minek az neked?
- Egy irányba mutatnak- Felelte Bradley
- Hogyan?- Kérdezte meglepve Vil.
- Nézzétek, mind egy irányba mutat.
- Ez lehetetlen, mégis hol vagyunk? –Kérdezte Sakura, miközben én is szemügyre vettem az iránytűket és valóban mind egy irányba mutatott, és nem észak felé.
Nem tudom. De szerintem meg kellene javítani valamelyik hajót, ha nem akarunk itt ragadni. – Kezdett ismét neki Bradley majd Vilhez fordult. Vill szerintem a ti hajótokat javítsuk meg, mert szerintem ez a legbiztonságosabb a három hajó közül. Mivel te úgyis jártas vagy a hajóépítésben ezt rád bízzuk.
- Rendben – bólintott rá Vil-lam
- Oké. – Kezdtem el magam előtt tolni Sakurát. – Akkor fiúk ezt rátok bízzuk, Sakura te pedig engedd meg, hogy egy pillantás vessek a sebeidre. Nem kell aggódnod, orvos vagyok, értek hozzá. Mosolyogtam rá. – Maya, hozd ide a táskámat légy szíves! - A kis rókának nem kellet kétszer mondani már hozta is a táskám aztán elkezdet ismerkedni a hajón lévő másik két állattal.
-Na akkor nézzük mi van itt- Mondtam miközben levettem a kötéseket. – Gondolom lőtt seb, igazam van?- A lány erre csak bólintott. – A golyót már kiszedték, de elég amatőr módón, ráadásul a marha, aki ellátott még csak le se fertőtlenítette rendesen, komolyan legközelebb inkább hozzá se nyúlj, mert csak többet ártasz vele. – Gondolkodtam hangosan.
- Fog be a szád! – Förmedt rám Sakura.
- Nem vagyok kíváncsi egy olyan ember véleményére, aki nem ismeri az akkori helyzetet. – Folytatta. Éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa.
’’ Megölöm, megölöm, megölöm’’ – Jól van, jól van, de fogd már vissza magad! – Próbáltam minél jobban visszafogni magam, nincs arra most időm, hogy felesleges dolgokon vitázzak.
-Ugye csak viccelsz? ilyennel kez…
- Ha nem fogod vissza magad lás el a sebeid te magadnak. – Vágtam a szavába, ekkor már maya is megjelent és Sakurára vicsorgott.
’’ Esküszöm, ha megvannak a növények ő lesz az első, akit megfojtok’’ mérgelődtem magamban és közben észre se vettem, hogy tovább folytatta a mondandóját és csak a végét értettem
-.. Ha visszaszívod amit Vil-lamröl mondtál! – Zavaromban csak bólintani tudtam.
- Csak nem összebarátkoztak? – Halottam Bradley hangját és ettől a kérdéstől már elszakadt a cérna és éreztem, ahogy a fejembe szökik a vér.
- Nem vagyunk barátok! Semmiképp!- Kiabáltuk, egyszerre amitől a két srác elkezdett nevetni.
- Ne utánozz! – megint rá kiabáltam és az újammal az arcára mutattam, de ő szintén ugyan ezt tette. Pár perc kínos csend lett a hajón aztán Sakura elkezdett nevetni. A helyzet kezdett egyre komikusabbá válni és nem tudtam eldönteni magamban, hogy most nevessek az egészen vagy dobjam be lányt a tengerbe, aminek következménye kép olyan hülye fejet vághattam, hogy Sakura most már teljes röhögő görcsöt kapott, amitől én is elkezdtem nevetni.
- El kell ismernem megleptél. – Nyögtem ki nagy nehezen.
- Ez csak természetes RI-VÁ-LI-SOM- Fellelte egy huncut mosollyal az arcán. Aztán pedig megint elkezdett nevetni, de ezúttal felszakadt a sebe.
-Nos, betartod a szavad, amit még a srácok előtt mondtál. Hogy is volt? Áh, igen! "Akkor fiúk ezt rátok bízzuk, Sakura te pedig engedd meg, hogy egy pillantás vessek a sebeidre. Nem kell aggódnod, orvos vagyok, értek hozzá. "- Kezdett el utánozni - - Szóval, láss, hozzá kérlek. – Kért meg végül, és azzal a lendülettel már el is kezdett levetkőzni, én pedig neki is álltam, hogy elássam, de hirtelen abba hagytam. A szemem sarkából láttam, hogy Bradley Sakura testét bámulja én pedig mérgemben felkaptam a legközelebbi tárgyat, ami a kezem közé akadt és hozzávágtam a fiúhoz.
-Nesze neked kukkoló!- Csak miután eldobtam akkor vettem észre, hogy egy nehéz konzervet dobtam el és pont fejbe találtam vele.
’’ Ennyitől már sírva is fakad?’’ Kérdeztem magamtól amint észrevettem a lány könnyeit
-Hé, te sírsz?- kérdeztem tőle ijedten - Látod mit tettél te féleszű!- Kezdtem el üvöltözni Bradleyvel, aki rémülten bocsánatot kért és elfordult.
- Félre érted a reakcióm!
’’ Remélem nem nyomtam meg véletlenül a sebét’’
- Nem értelek...de akkor mégis miért?- Próbáltam belőle kiszedni
- Titok – felelte
- De miiiiiiiért? – Faggatóztam tovább, de nem kaptam választ, csak nagy csend telepedett le és csak a tenger és a szél süvítését lehetett hallani.

-ÁÁÁÁÁÁÁu!!!-kiáltottak el magam a fájdalomtól.-Mi az istent műveltek már?-kérdeztem ilyedten, miközben a hajóból a lányokra meredtem, és kezemet fájlaltam.
-Nem vagyok kíváncsi olyan véleményre, aki nem ismeri az akkori helyzetet!- ordítozott Sakura Sorával, akit eléggé meglepett a válasz.
-Ez van ha hagyunk két ellentétes jellemű embert egy négyzetméteren belül Bradlye. Összekapnak. - tettem egy favicc jellegű megjegyzést.
-Jól van jól van, de fogd már vissza magad!-
-Ugye csak viccelsz? Ezzel indítani...
De az egészben az volt a legjobb, hogy a hajóban a dolgomat végezve, hallgathatom a dolgokat, amiket beszélnek, és semmiféle komoly bajom nem esik.
-Te mondtad, hogy ellátod a sebeimet, de én nem kértem, hogy oszd meg velem a véleményedet. Megbocsátok, ha visszaszívod azt, amit Vil-lam-ról mondtál!- mondta Sakura alapsebbeségre visszaállva. De nem tudtam hogy Mit mondott rám Sora, és azt sem, hogy mi a válasza.
-Csak nem összebarátkoztak?- kérdezte Brad'
-Nem vagyunk barátok! Semmiképp!- mondták a lányok kórusban. Ekkor azonban elkuncogtam magam, és kicsin múlott, hogy ne vágjak rá a mesik kezemre is.
-Ne utánozz!- mondták ismét egyszerre. De megint elfogott a nevetés, és csak kicsin múlott, hogy a többiek ne hallják meg kint.
-El kell ismernem, megleptél!- mondta Sora.
-Ez csak természetes, kedves RI-VÁ-LI-SOM!- mondta Sakura, vidáman. És már lelki szemeim előtt láttam, hogy elővette a megszokott pokoli mosolyt.
Már nem bíram tovább, és elröhögtem magam, ami azzal járt, hogy megint rávágtam a kezemre, amiután elsírtam magamat, és ezután csak azt halottam ahogy Sora elordítja magát.-Nesze te kukkoló!- és ekkor valami koppant.
-Még jó hogy nős va-gyok.- mondtam dalolva -Bred-lye pe-dig meg-szív-ta. Jo ho ho, meg egy ü-veg rum.- folytattam a humorizálást magamban.
-Látod mit tettél te féleszű?- kérdezte Sora döhösen. Ebből két dolog eredt. Bredlye alaposan beletenyerelt a női gyengébe, és most alaposan kikap.
-Mi-mi-miiiiiiiiiiiiiii? S...sajnálom!- mentegetőzött Brad'
-Félre érted a reakcióm!- mondta Sakura kicsit zokogva.
-Nem értelek...de akkor mégis miért?- kérdezte Sora lepetten. Mondjuk mostmár engem is érdekelt a reakciója, ezért kidugtam az orromat, és félbehagytam a munkát.
-Titiok!- mondta Sakura, miközben a kezét a szájához szorította.
-De miéééééééééért??- kérdezte Sora, és ez a kérdés zengett körbe, a tengeren.

Horogra akadtunk a borús tengeren, így akadt egy kis problémánk. A törésen keresztül, amit egy "hajó részlet" okozott, csordogált befelé a sós tenger vize. Miután lecsillapodott a tenger, a szél és az időjárás.
-Hogy az a jó fene! Utálom a viharokat! Utálom a katasztrófákat, és a baleseteket is!-morgott Vil-lam, miközben kinyílt az ajtó.
Shino a vállamra repült, és hozzám simult. Érezte, hogy ha valaki nem kezeli le a golyó okozta sebet, könnyen elfertőződhet.
A fiú meglepetten tekintett az ajtón keresztül szemlélő idegenre, miközben én csak szemléltem a cselekményeket.
-Te? Ez nem lehet igaz. Mi újság Vil? Régen találkoztunk. - kérdezte az idegen Vil-hez.
-Bradlye? Tényleg régen láttalak. Látom meg gyógyultál.
-Hát igen, már teljesen felépültem. Te ki az a lány?-érdeklődött az idegen arc, és Vil intett nekem, hogy kapjam a lábaimat szépen, mert be akar mutatni.
-Gyere, bemutatlak neki. - mondt boldogan.
-Sakura, ő itt Bradlye.
-Szia. Az én nevem Sakura. Örvendek a találkozásnak.-szólaltam meg nyugodtan.
-És ti kik vagytok?-kérdőre vont minket egy női hang.
Shino megcsípte a fülemet, persze nem volt fájdalmas, majd mondani akart valamit, de valamiért nem tudtam rá figyelni. Majd eszembe jutott, hogy nem ártana megszólalnom, és válaszolnom a kérdésre.
-Engem meg Sakurának.- mondtam elharapva a nevemet.
Bradlye elővette iránytűjét, majd összeráncolta szemöldökét.
-Vil, Sora, Sakura gyertek! Mutassátok az iránytűtöket!-mondta kicsit erőltetett hangnemben.
-Mi az?-kérdezte Sora.
-Nézzétek, mind egy irányba mutat.
-Ez lehetetlen, mégis hol vagyunk?-kérdeztem félhangon, miközben törtem a fejem, de sikertelenül.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy aligha mondhatni, hogy figyeltem a többiekre.
-...a ti hajótokat javítsuk meg, mert szerintem ez a legbiztonságosabb a három hajó közül. Mivel te úgyis jártas vagy a hajóépítésben ezt rád bízzuk.-mondta Brad.
- Oké. – Kezdte el Sora, miközben maga előtt lökdösött. – Akkor fiúk ezt rátok bízzuk, Sakura te pedig engedd meg, hogy egy pillantást vessek a sebeidre. Nem kell aggódnod, orvos vagyok, értek hozzá.- és csak mosolygott – Maya, hozd ide a táskámat légy szíves! - A kis rókának nem kellet kétszer mondani már hozta is a táskát aztán elkezdet ismerkedni a hajón lévő másik két állattal.
-Na akkor nézzük mi van itt. Gondolom lőtt seb, igazam van?- A kérdésére csak bólintottam. – A golyót már kiszedték, de elég amatőr módón, ráadásul a marha, aki ellátott még csak le se fertőtlenítette rendesen, komolyan legközelebb inkább hozzá se nyúlj, mert csak többet ártasz vele.
- Fogd be a szád! – förmedtem a lányra.
-Auuuuuuuu!-egy fájdalmas kiáltás a tekiből, csak úgy vízhangzott.-Mi az istent műveltek már? nézett ki az ajtón, és ledermedt.
-Nem vagyok kíváncsi olyan véleményre, aki nem ismeri az akkori helyzetet!-kezdtem el kiabálni, ám észre se vettem magamon ezt a reakciót. Csak Sora bocsánata után esett le, hogy ha a barátaimat sértik, hirtelen harag önt el.
-Jól van jól van, de fogd már vissza magad!
-Ugye csak viccelsz? Ezzel indítani...-kezdtem el, ám közbevágott.
-Ha nem fogod vissza magad lásd el magad rendesen!-rám kiabált Sora, miközben a kis róka csúnyán nézett rám.
-Te mondtad, hogy ellátod a sebeimet, de én nem kértem, hogy oszd meg velem a véleményedet. Megbocsátok, ha visszaszívod azt, amit Vil-lam-ról mondtál!-mondtam kicsit higgadtabban. Majd Sora bólintott, ami egyenlő volt egy bocsánatkéréssel.
-Csak nem összebarátkoztak?-kérdezte Brad, Vil-től, amit persze mi is hallottunk.
-Nem vagyunk barátok! Semmiképp!-mondtuk egyszerre, miközben piros arccal tiltakoztunk.
A két fiú elnevette magát, majd foglalkoztak tovább a dolgukkal.
-Ne utánozz!-ismét egyszerre, miközben a mozdulatunk is tükörképet adott, mert egymásra mutattunk. Egy-két perc kínos csend után képtelen voltan nem nevetni. Először csak mosolyogtam, amire Sora igazán furcsa képet vágott, ami miatt képtelen voltam takarni a tényt, hogy röhögő görcsöt kaptam. Ám a nevetésem során Sorát is elkapta a röhögőgörcs, így együtt kacagtunk.
-El kell ismernem, megleptél!-mondta a lány, miután meg tudott szólalni.
-Ez csak természetes, kedves RI-VÁ-LI-SOM!-mondtam egy ördögien aranyos mosollyal fűszerezve.
Ezután újra elkezdtünk nevetni, ám felszakadt a sebem.
-Nos, betartod a szavad, amit még a srácok előtt mondtál. Hogy is volt? Áh, igen! "Akkor fiúk ezt rátok bízzuk, Sakura te pedig engedd meg, hogy egy pillantás vessek a sebeidre. Nem kell aggódnod, orvos vagyok, értek hozzá. "-ugyanazzal a hangnemmel utánoztam Sora mondatát. - Szóval, láss hozzá kérlek.-kértem kedvesen Sorát, miközben levettem a felső öltözékem. A lány hozzá is látott. A srácoknak háttal voltam, így Sora észrevette Bradlye véletlen tekinttét, ami igencsak zavarta, mert engem bámult.
-Nesze neked kukkoló!-kiáltott a fiúnak, miközben egy a hajó fedélzetén talált konzervdobozt a fejéhez dobott. Épp, ami keze ügyébe akadt. Én csak ültem nyugodtan, mintha mi sem történt volna, csak mosolyogtam, és könnyek szöktek a szemembe, hogy milyen jó társakba sodort a vihar.
-Hé, te sírsz?-kérdezte tőlem ijedten-Látod mit tettél te féleszű!-kiáltozott Brad-hez.
-Mi-mi-miiiiiiiiiiiiiii? S...sajnálom!-lepődött meg a fiú, miközben elfordult.
-Félre érted a reakcióm!-mosolyogtam Sorára, miközben törölgettem a könnyeket.
-Nem értelek...de akkor mégis miért?-érdeklődött Sora, miközben rendesen ellátta a sebemet.-Miért? Naa, mond már!-faggatott tovább.
-Titiok!-kezemet a számhoz tartottam, és újra elmosolyodtam.
-De miéééééééééért??- vízhangzott a kérdés, amit végül elcsendesített a tenger, és a szél hangja.

A köd olyan mértékben sűrű lett, hogy alig láttunk tőle pár méterig. Egyre hűvösebb szelek fújtak, és csak fokozódott a feszültség közöttünk.
-Most mihez kezdjünk? Sűrűbb a köd mint eddig valaha is láttam, és azt sem tudjuk mit kellene mennünk.
-Ez jó kérdés...
-Mi volt ez? Valami csobbant a vízben!-és a fedélzet oldalához szaladtam, hogy megfigyeljem, mi lehetett az, de Sora ellenezte az állításom.
-Biztos csak képzelődsz.
-Na, ez most már furcsa. Nem emlékszem hogy ittam volna. Mert csak akkor jár így velem a padló ha vihar van, de hát eddig egy korty italt sem döntöttem le, de vihar sincs, akkor...
-Akkor most már elhallgatnál egy kicsit?!
-Akkor lehet hogy ittam valamit? Nem emlékszem. Naga, te emlékszel hogy ittam volna?
-Elhallgatnál egy kicsit Vil?
-Persze de...
-Csak egy percre, de befognátok?-vettem át a vezető szerepet, míg végre csendre utasítottam a többieket.
-Ebbe meg mi ütött?-kérdezte halkan a fiúktól Sora.
Vil, és Brad körülnéztek, ahogy Sora is, ám a fiúk furcsa szemekkel néztek rám.
Shino körülöttem repdesett, míg én beleszagoltam a nehézkes levegőbe. Kezdett kellemetlen szagúvá válni, valami közeledett.
-Vizi állat lehet...-dörmögtem az orrom alatt. Majd előhúztam katanáimat, ami jelt adott a többieknek is, hogy készüljenek, mert ellenség közeleg.
Különös csattogásokat is hallottunk, de ezek aligha kivehetek voltak a víz moraja miatt.
-Ti is hallottátok? Valami csattog!?
-Aha, de mi lehet ez?-mondta Vil, és Sora egyszerre.
Egyre erősödő hangokat hallottunk, majd hunyorítva, de jól kivehetően megpillantottam az egyik teremtményt, és felkiáltottam-Ezek rákok! Nem akármilyenek! Nagy termetűek, erős-vastag páncél védi őket, és valószínűleg nem sokat ér ellenük a kard, és golyó lövedék, de az ollóikat aligha tudják használni! És elég élesnek tűnnek...-hangosan gondolkodtam.
-Ezt mégis honnét veszed? És miből gondolod, hogy rák? Nagyobb termetűnek kell lennie, hogy meglökhesse a hajót!-ellenkezett Sora.
Amint ezt kimondta a lány, már a fedélzeten "sorakoztak" a gigantikus teremtmények.
-Vacsoraidő gyerekek!-kiáltott fel Brad, majd Vil-lel együtt elkezdték a harcot, pont, ahogy én és Sora is tettük azt. Az állatok sem tétlenkedtek, hangosan vicsorítottak, a madár pedig kör-körös ívben repdesett. Néhány támadást ő is megkísérelt, de picinyke csőre csak fájt, mert semmit sem ért a páncél ellen. Előrántva katanáimat, próbáltam behatolni a páncél alá, de sikertelenül. Kénytelen voltam védekezni, és gondolkodni, mi lehet a gyengepontja.
A sodrás miatt megugrott a hajó, és Sora elcsúszott egy tócsában, majd hanyatt vágódott. Egy rák kiszemelte eleségének, de mielőtt ezt megtehette volna, puszta véletlenből sikerült az egyik ollóját lekaszabolni egy erős lendülettel, ami reflexből jött. Dühömben elkezdtem rugdosni, így könnyen lezuhant vissza a tengerbe, de a megmaradt ollójával újabb sebet szereztem, amit a "kapaszkodása" által okozott, és majd nem a lábam lett oda.
-Te! Figyelj oda! Elég sok van ebből az izéből, nem kéne bénázni! - kiabáltam Sorához. Mérgében felpattant, és harci helyzetbe helyezkedett.
-Tudom magam is, hogy a bénázás nem előnyös a jelenlegi helyzetünkben, és pont ez miatt vagyok ennyire dühös, és a lábadon lévő seb...-dörmögött a lány.
Próbáltam tovább koncentrálni a rám eső feladatra, vagyis a rákokra, s közben mindenki mást is figyeltem, hogy haladnak. Figyelmetlenségem ára, hogy körbevettek a rákok, viszont nem estem pánikba. Megszorítottam katanáimat, harci állásba helyezkedtem, majd néhány gyors csapás segítségével elintéztem hármat, de egy, ami mögöttem volt, megúszta a támadásomat. Rám vetődött, ami miatt a hátamra estem, és bevertem a fejem egy ládába. A húsevő fatty a lábaimra célzott, átfordultam a másik oldalamra, de újra csak megsebesítette a már sebes lábam. Mostmár egy X virít rajtam, tehát jogosan kapott el a méreg. Felpattantam, nem törődve a sebemmel, ami nagyon vérzett, démoni tekintet varázsolódott az arcomra, a szememben égett a düh lángja. A vetődésem során az egyik katanámat elejtettem, így a másik egyedül maradt a kezemben. Láttam, hogy Sora elmélyült a gondolataiba, és nem figyelt fel a közelében lévő rákra, majd felkiáltott:
- Ez az!
- Hé, már megint mi a fenét művelsz? – förmedtem rá elég durván, ám mondatom mélyén ott lapult az aggodalom.
Észrevette a támadó rákot maga körül, és szépen kivédte. Ezután tekintetem, és koncentrációm visszaterelődött az ellenségemre, épp le akart csapni rám, de én egy ügyes mozdulattal a szájnyílásába lendítettem a kardom, ami miatt moccanni sem tudott. Nagy erő kellett, hogy beférkőzhessen a nyílásba, mert pici volt, és páncél védte szinte mindenét. Nem mozdult, összerogyott. Levágtam az ollóit, majd a nem kellő testet vissza löktem a tengerbe. - Még jó lehet valamire...talán ehető is...de mást nem, tanulmányozhatom a páncélt, vagy fegyvert is készíthetek belőle.-gondoltam magamban.
-Nyugodj békében...-mondtam, miközben néztem, ahogy ellepte a víz a testet. Felnéztem, és mire megszólalhattam volna, Brad kiabálására lettem figyelmes.
- Nézzétek, egy sziget! Szerintem ki kellene kötni, és biztonságosabb ott megjavítani a hajót azok után, ami történt.
Tartottam a számat, mert nem akartam ismételni az elhangzottakat. Ránéztem a sebes lábamra, minden csupa vér, a ruha, a lábbeli...kicsit felmérgelt - Francba, remélem Soránál van elég kötszer, és fertőtlenítő... ha kikötünk, első lesz, hogy ezt kitisztítom...még jó hogy van nálam higító, ami ki tisztítja a vér hagyta nyomot... -, de nem tudtam ezen tovább agyalni, mert gyengének éreztem magam, homályosan kezdtem látni a vérveszteség miatt. Így leültem, nekitámaszkodva a hajó oldalának, és elaludtam, miután magamhoz vettem mindkét katanámat.

Miután elláttam Sakura sebeit félre vonultam és elkezdtem felmérni a táskám tartalmát, amiben már csak néhány kötszer és fertőtlenítő volt. Csak annyit hoztam magammal, ami nekem elég lett volna, nem számítottam arra, hogy másokkal is összefutok. Közben elővettem egy könyvet is, amiben arról a növényről volt információ, amire nekem szükségem volt és újra átfutottam mindent, amit róla írtak. A szél egyre hidegebben fújt, és ha ez még nem lett volna elég kellemetlen sűrű köd szállt le, ismét drasztikusan lecsökkentve a látótávolságot.
- Most mihez kezdjünk? Sűrűbb a köd, mint eddig valaha is láttam, és azt sem tudjuk, mit kellene mennünk. – Kérdezte Vil tanácstalanul.
- Ez jó kérdés.
- Mi volt ez? Valami csobbant a vízben! – kezdett el fülelni Sakura.
- Nem hinném, hogy valami is csobbant volna.
- Biztos csak képzelődsz. – Vetetem oda, de ekkor Maya az orrával elkezdte bökdösni a kezem. Lehet, hogy Sakura mégse képzelődik ezért inkább eltettem a könyvet és én is elkezdtem hallgatózni és kisvártatva valami elkezdte kaparni a hajó alját és a hajót hullámok kezdték el dobálni.
- Na, ez most már furcsa. Nem emlékszem, hogy ittam volna. Mert csak akkor jár így velem a padló, ha vihar van, de hát eddig egy korty italt sem döntöttem le, de vihar sincs, akkor...
- Akkor most már elhallgatnál egy kicsit?! – morogtam rá Vil-re, kicsit felbosszantott hülyesége.
- Akkor lehet, hogy ittam valamit? Nem emlékszem. Naga, te emlékszel, hogy ittam volna?
- Elhallgatnál egy kicsit Vil?
- Persze de...
- Csak egy percre, de befognátok?- Utasított rendre mindenkit Sakura
- Ebbe meg mi ütött? – Kérdeztem a fiúktól. Cseppet sem tetszett a lány arckifejezése, ezért feszülten figyelni kezdtem, aztán valami elkezdett csattogni.
- Ti is hallottátok? Valami csattog!?
- Aha, de mi lehet ez?
- Ezek rákok! Nem akármilyenek! Nagytermetűek, erős-vastag páncél védi őket, és valószínűleg nem sokat ér ellenük a kard, és golyó lövedék, de az ollóikat aligha tudják használni! És elég élesnek tűnnek...- Kiáltott fel Sakura.
- Ezt mégis honnét veszed? És miből gondolod, hogy rák? Nagyobb termetűnek kell lennie, hogy meglökhesse a hajót! – Kezdtem el ellenkezni, de amint kinyögtem egy nagyobb hullám söpört végig a hajón aztán megpillantottam több óriásira nőtt rákot.
- Vacsoraidő gyerekek!- Kiáltotta Bradley vidáman és mindenki elő húzta a fegyverét és nekik estünk a hívatlan vendégeknek. Épp neki rontottam volna az egyik kiszemelt áldozatomnak, de hajót megint megdobta valami és én a csúszós padlón elestem a rák, amit kinéztem magamnak pedig felém rontott, de szerencsémre Sakura észrevette a történteket és levágta a felém közeledő szörny egyik ollóját és lerugdosta a fedélzetről, de az megsebesítette az egyik lábát.
- Te! Figyelj oda! Elég sok van ebből az izéből, nem kéne bénázni! – Dörgölte a lány az orom alá a hibámat, ami igencsak felmérgesített.
- Tudom magam is, hogy a bénázás nem előnyös a jelenlegi helyzetünkben, és pont ez miatt vagyok ennyire dühös, és a lábadon lévő seb...- Aggódtam a lány miatt, de most nem volt időm ezzel foglalkozni, felálltam és jobban megvizsgáltam az egyik rákot. Láttam, ahogy a fiúk is megszenvednek az állatokkal, és még Vill hatalmas pallósai sem tudták áttörni a rákok páncélját, majd bevillant valami, amit még régebben tanultam. Szerencsémre nem csak az emberi anatómiát tanulmányoztam, de az állatokét is.
- Ez az! -Kiabáltam örömömben.
- Hé, már megint mi a fenét művelsz? – Förmedt rám ismét Sakura. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem vette észre, hogy egy rák ismét nekem ront, de ezúttal félre ugrottam a támadása elől és ellentámadásba lendültem. Elég nagy volt ahhoz, hogy át csusszanjak alatta és közben levágtam a két elülső lábát, amitől előre bukott én pedig mögé kerülve egy hatalmasat rúgtam bele, amitől a csúszós padlón végigsiklott magával sodorva még egy rákot és mind ketten a tengerbe zuhantak.
- A lábaikra és az ollóikra célozzatok, ott ahol a szelvények összeforrnak. Az a gyenge pontjuk. - Osztottam meg az információt a többiekkel, de ekkor hirtelen egy erős ütést éreztem a hátam közepén, amitől már megint elterültem a padlón. Amikor megfordultam a támadóm már felettem ált és az ollóval már készen állt, hogy lesújtson rám, de még mielőtt ez megtörtént volna Bradley előttem termett és kivégezte a támadó rákot.
- Köszönöm - Próbáltam felkelni közben pedig azon mérgelődtem magamban, hogy egy csata alatt már másodjára kell megmenteni.
- Gyere, segítek- Nyújtotta felém a kezét a fiú. Végül az összes rák elfogyott él letakarítottuk őket a fedélzetről, de még mielőtt mindet kidobtuk volna, az egyikről nagy nehezen sikerül letörnöm egy darabot a páncéljából, ami még pont belefért a hátizsákomba, úgy voltam vele, hogy talán még jól jöhet.
- Nézzétek, egy sziget! – Halottam Bradley hangját. - Szerintem ki kellene kötni, és biztonságosabb ott megjavítani a hajót azok után, ami történt.
’’ Lehet, hogy pont ez az a sziget, amit kerestem?’’- Örültem meg magamban.
-Én mindenképp Bradleyvel értek egyet, ilyen állapotban nem jutnánk messzire a hajóval. – Láttam, ahogy Vil, már nyúl is az evezőkért én pedig megint félre vonultam és elővettem egy térképet, hogy leellenőrizem tényleg ez az a sziget, amit keresek.

Ahogy telt az idő, a szél egyre hidegebb lett, és fél óra alatt teljesen lehűlt a levegő. Már elég kellemetlenül érintett engem, és társaimat. Ráadásul egy vastag ködréteg volt kialakulóban.
- Vil, hogy állsz a hajó javításával? - kérdeztem Vilt, aki épp most végzett valamelyik javítással.
- Épp most fejeztem be a kormánylapát javítását. - hangzott a válasz. - De van még mit javítani. Ekkorra már teljesen kialakult a köd, és a látó távolság öt-tíz méterre csökkent.
- Most mihez kezdjünk? Sűrűbb a köd, mint eddig valaha is láttam, és azt sem tudjuk, mit kellene mennünk. - kérdezte Vil.
- Ez jó kérdés. - mondtam tanácstalanul.
- Mi volt ez? Valami csobbant a vízben! - mondta Sakura és a hajó oldalához rohant.
- Nem hinném, hogy valami is csobbant volna. - mondta Vil, és ő is a hajó oldalához ment.
- Biztos csak képzelődsz. - vetette oda Sora Sakurának. De nem képzelődött, valami karistoló hangot hallottunk, és a hajó is eléggé imbolygott.
- Na, ez most már furcsa. Nem emlékszem, hogy ittam volna. Mert csak akkor jár így velem a padló, ha vihar van, de hát eddig egy korty italt sem döntöttem le, de vihar sincs, akkor... - de nem tudta befejezni a mondandóját, mert Sora lecsendesítette.
- Akkor most már elhallgatnál egy kicsit?! - mondta kissé idegesen.
- Akkor lehet, hogy ittam valamit? Nem emlékszem. Naga, te emlékszel, hogy ittam volna? - kezdett rá megint Vil.
- Elhallgatnál egy kicsit Vil? - szóltam rá most már én is.
- Persze de...
- Csak egy percre, de befognátok? - szólt ránk Sakura
- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte felénk fordulva Sora, de látszott rajta, hogy valami nyugtalanította. Ekkor hallottam én is, hogy valami csattog, és felénk közelít.
- Ti is hallottátok? Valami csattog!? - kérdeztem kicsit idegesen.
- Aha, de mi lehet ez? - kérdezte Sora kicsit nyugtalanul
- Ezek rákok! Nem akármilyenek! Nagytermetűek, erős-vastag páncél védi őket, és valószínűleg nem sokat ér ellenük a kard, és golyó lövedék, de az ollóikat aligha tudják használni! És elég élesnek tűnnek...- Kiáltott fel Sakura.
- Ezt mégis honnét veszed? És miből gondolod, hogy rák? Nagyobb termetűnek kell lennie, hogy meglökhesse a hajót! - kezdte mondani a magáét Sora, de egy hullám kizökkentett minket, és akkor vettük észre, hogy jó pár nagyra nőtt rák jött a hajóra. Úgyis kezdtem éhes lenni
- Vacsoraidő gyerekek! - kiáltottam el magam, és elő vettem a két katanát és neki rontottam az egyiknek, de nem használt semmit a páncéljuk erős volt, és nem sokat ért se a kard se a pisztoly. Ekkor eszembe jutott, hogy a szájuknál sebezhetőek, mert ott semmi nem védi őket, de nem sokáig volt időm gondolkodni, mert egy csapást mért felém a rák amit megtámadtam, szerencsére a reflexem a helyén volt, és egy hátra szaltóval megoldottam a helyzetet. De ugyan azzal a lendülettel előre ugrottam, és bele szúrtam a kardot a szájánál. Amikor kihúztam a kardot a szájából összeesett, és rángatózni kezdett, végül meghalt.
- A lábaikra és az ollóikra célozzatok, ott ahol a szelvények összeforrnak. Az a gyenge pontjuk. - kiabálta Sora mindenkinek. De ekkor már két rák vett közre engem. " Na jól van így játszunk? Akkor játszunk így! " - mondtam magamban. Lehunytam a szememet, és a két kardot leengedtem magam mellé, a technikámat készültem használni, teljesen kizártam minden gondolatot a fejemből sikeresen. ekkor hatalmas energia kezdett kiáramlani a testemből, kinyitottam a szemem, és láttam a többiek arcán a meglepődést, de nem sokáig nézelődhettem, mert a két rák már csapott is felém.
- Gyors Kard technika! - kiáltottam, és abban a pillanatban összeesett a két rák, szintén holtan. De én nem álltam le, és ismét a technikát használtam. Már vagy hét rákot megöltem, és már kezdtek fogyóban lenni, és láttam, hogy a többiek is kezdtek végezni az ő részükkel, de nem teljesen, Sorát egy hátba támadta, amitől ő a földre került. " Na azt már nem " - mondtam magamban
- Gyors Kard technika! - kiáltottam ismét, és a lány előtt teremtem, és a rák szájában vágtam a kardom pengéjét.
- Egyél egy kis fémet. - mondtam miközben kihúztam a szájából a kardom pengéjét. Láttam Sora arcán a meglepődést.
- Köszönöm. - mondta és próbált felkelni.
- Gyere, segítek. - nyújtottam kezet a lánynak, aki ezt el is fogadta. Végül az összes rák elfogyott, és megláttunk egy szigetet, aminek a partja mentén úsztunk el.
- Nézzétek egy sziget! - kiáltottam a többieknek. - Szerintem ki kellene kötni, és biztonságosabb ott megjavítani a hajót azok után ami történt.

Negyedórás folyamatos ezvezés után partot értünk a lopott hajómmal, amin ott voltak a rákok élettelen testei. A köd még mindig nem oszlott fel teljesen, ezért azért imádkoztunk, hogy valami biztonságos helyen kössünk ki, ami nem hemzseg rákoktól, vagy hasonlóktól, Mivel egyebár egy fedett fedélzető hajóban nemigen lehet navigálni rendesen ekkora kulimászban. Ám amikor partotot értünk elkezdődött a károk felmérése,amit a hajó a ráktámadás alatt szenvedett, illetve az előző javítás után maradt maradék bepótlása.
-Ez így nem lesz jó! Ez nem emhet így tovább!- morogtam miközben a rákokat vonszoltam le a fedélzetről.
-Mi a baj Vil?- kérdezte Bradlye, miután kikötötte a hajót egy nagy sziklához a parton.
-Az a nagy baj, hogy az a faanyag ami a hajód, és Sora hajója után maradt, édeskevés ennek a hajónak a javításához. És még maga a fafajta sem a legjobb. Keresnünk kéne egy hasonló erősségű fát, és azzal kijavítani. Ráadásul szerszámok hijján is vagyunk, ami nélkül nem lehet ugyebár hajót javítani.- panaszkodtam Bradlyenek.
-Pedig sietnünk kell, mert kb. hat óránk van a dagályig.- mondta Sakura aki ezután elcsodálkozva nézett mögém, és Bradlye mögé.
-Mi az? mit látsz?- kérdezte Bradlye, miközben megfordult, és így szólt Mit nézel annyira? Én nem látom.-
-Egy hajó van arra. Mellette eveztünk el amikör idejöttünk.- jegyezte meg miközben arra mutatott.
-Ha te mondod, és elhiszem.-mondtam miközben az egyik rákot felnyitottam, és elkezdtem enni a húsát.
-Fúj! Ne mondd azt, hogy te azt nyersen megeszed! Nem félsz hogy elkapsz valamit?!- grimaszolt Sora miközben majszoltam a rákhúst. Én erre csak vállat vontam, és Nagaval nekiálltunk nasizni.
-Akkor gyorsan egyetek, mert dolgunk van! Ha van valaki azon a hajón, akkor szerszám is van rajta, amivel a hajót meg lehet javítani.- mondta ismét bölcsen Bradlye.
-De akkor legalább nézzünk körül, mert ez a sziget lehet, hogy rejt valamit amit keresek.- mondta Sora.
-Akkor induljunk. Sürget az idő.- mondta Bradlye, és elindult az egyik csapáson, ami a partról indult, -Gyertek már! Sietünk!- mondta Bradlye visszanézve félúton, mi pedig elindultunk Bradlye után a csapáson.