Név:Akai Nanami
Nem: Nő
Kor: 16
Születési dátum: Július 12
Származási hely: East Blue
Faj: Ember
Kaszt:Kalóz
Rang: orvos valamint Kardforgató
Jellem: Céltudatos, kitartó, becsületes, hű és eléggé makacs. Nagyon fontosnak tartja az emberi kapcsolatokat, bármit meg tesz barátaiért, társaiért. Elítéli a gyilkolást és az erőszakot, a haditengerészetek egytől egyig teljes szívéből gyűlöli. Sajátos humora van amin legtöbbször csak ő nevet, általában jó kedvű mindenkivel kedves és mosolyog, de nagyon gyanakvó természetű. Nehéz a bizalmába férkőzni amíg ez nem történik meg, folyton megfigyelés alatt tartja a személyt, de ha egyszer a bizalmába fogad valaki azért bármikor képes eldobni az életét is. Általában hideg vérű, nagyon nehezen veszti el a fejét, gyengéje ha ártatlanok mészárlását látja, ilyenkor olyan őrületes düh keríti hatalmába hogy rideg gyilkoló géppé változik. Gyengéje a csokoládé és régiségek. Eléggé anyagias természet mániája az alkudozás és a lehető leggazdaságosabb és legolcsóbb vétel megkötése. Kissé karcék, élvezi ha a férfiak futnak utána, de soha egyetlenre se tekintet komolyan, inkább csak kihasználja őket.
Kinézet: Fenékig érő szőke haj, kék szemek. Ruhája változó de alapból a kicsi kényelmes ruhákat szereti. Jobb karján és nyakába több ékszert visel, bal kezén szinte végig bőr karkötők és kötések húzódnak.
Képességek: Fotografikus memóriája van, reflexei élesek, a családja nevelésének köszönhetően erős fizikumú. Ért némileg a puszta kezes harchoz is de főként kardforgatásban jeleskedik. Mindemellett jártas a betegségekben sérülésekben és azok gyógyításában.
Felszerelések: Jelenleg egy kardja van amit családjától kapott, valamint egy közepes méretű bőr táskája van amiben orvosi kellékeket tárol. És egy termetes hosszú szőrű vörös macska, akinek a tappancsa és az orra hófehér.
Előtörténet:
Ekkora házat még többnapi kereséssel is nehezen lehetett volna találni a környéken, hatalmas gyönyörűen meg munkált kert, kis tóval, szökőkúttal, rózsa lúgosokkal. Az impozáns építményt bordűrök és márvány faragások díszítették, a stílusból is látható volt nem volt egy mai darab még is egy hajszálrepedés sem volt a házon. Talán csak a kacsaláb hiányzott alóla hogy foroghasson, de azzal már inkább tűnt volna groteszknek, mint tekintélyt parancsolónak.
Ebben az óriási nagy házban élt Akai Nanami is népes 29 fős családjával. Meg kell jegyezni, Nanami nem csak vér szerinti családtagjait sorolta családja közé, ide tartoztak a felszolgálok a szakács és segítői a dajkája a tanárai a kertész bácsi mindenki, akivel kapcsolatba került a házban.
Barátságos kedves kislány volt, aki lehetőleg minden alkalommal valami turpisságon törte az eszét két évvel idősebb bátyával és húgával, de hát mint az lenni szokott hamar rajta kapták az aktuális süti lopáson, várig tépkedésen, aranyhal pecázáson vagy vizes wc papír galacsinok plafonra dobálásán – ezek általában bizonyos ideig fent is ragadtak és végül gyanútlan áldozatokra zuhantak. Ilyen esetekben első szidalmukat mindig a házbéli dolgozóktól kapták majd jött a két idősebb testvér végül az apjuk. Gondolom mondanom se kell a hogy az utolsó volt a leg rosszabb, de Nanami valahogy még is jobban viselte amikor az apja lekevert neki két pofont mint amikor Merian és Kotaru szidalmait kellett elviselnie. Ők voltak ugyan is a család kis kedvencei, a leendő nagy haditengerészek, akik biztos fantasztikus pályát fognak befutni. Nanami utálta, ahogy apja folyton őket ajnározza. Megkell jegyezni ez a sors várt Nanamira is - hisz családja 5 generációra visszamenőleg jobbnál jobb haditengerészeket nevelt ki – egy na neki is csatlakoznia kellett a haditengerészethez. Mondjuk ezzel Nanaminak nem igazán voltak problémái, de nem is lelkesedett érte, csak úgy elfogadta. Szerette történelem földrajz navigáció órákat, a vívás pedig kifejezetten a kedvence volt, abba még idősebb nővérét Merian is túlszárnyalta, amire nagyon büszke volt. Az orvos tudomány pedig egyszerűen lenyűgözte, már hét éves korában szak könyveket olvasott és külön órákat vett a helyi orvostól is.
De még is soha nem gondolkodott el azon mit is szeretne csinálni igazából, mi az amire igazán vágyik, mondjuk álmai sem voltak. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy pici kora óta mindenki arra nevelte, hogy kövesse apját és elődeit, legyen híres haditengerész. Ő ezt készségesen el is fogadta – mivel nem nagyon volt más választása, egyszer merte azt mondani apjának ő inkább hercegnő lenne, amit pedig apja két nagy pofonnal véleményezet – és nem ágált ellene, a szülei nevelése betörte őt négy testvérével együtt, és tudták itt nincs apelláta.
A kúria melyben élt hiába volt hatalmas Nanami kielégíthetetlen kíváncsisága miatt egy idő után nem volt elég. Tizennégy éves volt amikor már minden apró négyzet először ki szökött a birtokról. A közeli kis faluba szöktek meg Kauro-val – öcsével és húgával – Ayame-val. A látvány teljesen lenyűgözte őket, talán a legnagyobb hatást a piac tette rájuk, a szebbnél szebb ruhák és ékszerek, a renget tengerészeti holmi, az érdekes ételek és italok. Nanami egyenként járta végig a bódékat és ezer meg ezer kérdéssel bombázta a kereskedőket. Persze nem mind fogta jól, hogy pont egy ilyen nyikhaj kérdezgeti.
- Kopj le kölyök! – vette oda egy kövér borostás alkoholtól bűzlő eladó. Nanami ledermedve ált a bódé előtt. Soha eddig senki nem mert neki ilyet mondani „Kopj le? Még is mit képzel ez magáról nem tanult illemet?” – hökkent meg.
- Már megbocsásson uram, de így nem illik beszélni egy hölggyel! – vágott vissza Nanami. Majd büszkén húzta ki magát testvérei előtt.
Az öreg egy pillanatra megdermedt, amikor meg hallotta Nanami válaszát, nagy valószínűséggel nem is akarta először elhinni, amit hallott. Hangos nevetés tört fel belőle, de nem az a vidám kacaj volt, inkább vészjósló és ezt Nanami is érezte.
- Mégis kinek képzeled te magad taknyos? Na majd adok én neked illemet! – azzal hatalmas kezével pofon vágta. Nanami az ütés erejétől a földre zuhant, riadtan nézet fel az öregre. Apján kívül soha senki nem ütötte meg és el se tudta képzelni, hogy valaha megfogják. Mindig is a tenyerükön hordozták az emberek oda haza.
De az öreg nem hagyta abba, megragadta pólójánál fogva, felemelte és újra megütötte. Az ütés most talán még erősebb és fájdalmasabb volt mint amit elsőként kapott, ahogy újra a földre rogyott meg halotta Ayame sírást. Homályosan érzékelte, ahogy Kauro elé vettette magát. Ekkor viszont meglátta a férfi kezében a botot. Azonnal tudta mi következik, és ezt most az öccse fogja megkapni a helyett. Látta ahogy a kereskedő meg lendíti a botot és az úgy száguld Kauro felé mintha ágyúból lőtték volna ki majd éles csattanás.
Nanami-nak kellett egy pár perc mire felfogta Kaorunak semmi baja sincs, de akkor mi történt? A botnak meg kellett volna ütnie Kaorut, még is a fiú ott állt előtte sértetlenül, de volt még ott valaki más is. Egy magas fekete köpenyes férfi, lófarokba fogott lángvörös hajjal. A bot vége most az ő kezében volt. „Talán megállította volna?! – villant át Nanami agyán.
- Hé, mióta szokás azért verni egy gyereket, mert illemtudó? – kérdezte, hangja szokatlanul különös volt Nanaminak, olyan bátornak hangzott. A kereskedő arcán látható volt a félelem, vissza akart szólni az idegennek, de nem mert. – Foglalkozz inkább a saját dolgoddal! – azzal kitépte kezéből a botot és messzire hajította. Nanami csak dermedten nézte meg mentőjüket. A férfi megfordult és hatalmas mosollyal hajolt le hozzájuk.
- Minden rendben van? Ilyen kis srácoknak nem kéne egyedül bóklászniuk itt!
-Kö-kö-szönjük, hogy se-segítet-tél. – mondta akadozva Nanami. Közben fel ált és kis húgát magához szorítva porolgatta szoknyáját.
- Ti nem a faluba valók vagytok jól sejtem? – kérdezte barátságos hangon a férfi.
- Hát igazából nem… kint lakunk ott – válaszolta Kaoru, és észak kelet felé mutatott a kúria felé.
- Ó már értem, felteszem a szüleitek erről nem tudnak mi? – kérdezte cinkosan miközben Kaorura kacsintott.
- Jaj ne mond el nekik légyszí, végünk van ha lebukunk! – kezdték kórusban a gyerekek.
- Jól van jól van… nem szólok egy szót se – mondta és a három gyerek egyszerre lélegzett fel – a nevem pedig Morgan. Nanami is bemutatkozott majd a testvérei követték. Morgan felajánlotta nekik, hogy tartsanak vele, hogy a következő ilyen balhét elkerüljék. A délután további részét azzal mulatták, hogy Morgan kalóz történeteket mesélt nekik. Nanaminak olyan volt ez a délután mintha a mennyországban járt volna, a kalózok történetei teljesen magával ragadták és úgy tűnt Morgan soha sem fogy ki a szavakból – ahogy a kocsmáros sem a bórból. Még a kocsma füllett büdös levegője sem zavarta, ha cserébe hallgathatta Morgan meséit. A kalózok… talán ez volt az ami Nanami életéből hiányzott. Ők lettek Nanami álmai és reményei, titkos vágyai.
Attól kezdve amikor tehették kiszöktek a faluba és egyetlen céljuk a kicsi kocsma volt, Nanami egyszerűen megörült a kalóz történetekért. Életében most először volt valami, amire vágyott, ami igazán lenni akart. Egyre többször és többször álmodozott róla milyen jó lenne, ha ő maga is egy nap Morgannal hajózhatnak ki a tengerre, szabadon végig az óceánon, azt tehetne, amit akar és a maga ura lenne. Ugyanakkor egyre nehezebb volt számára apja igényeinek megfelelni, egyre nehezebben tűrte az otthoni fenyítéseket és szabályokat. Szépen lassan lázadni kezdett a szülei ellen, a szabályok ellen, és főként két idősebb testvérei ellen, akiktől más sem lehetett hallani, mint a kalózok gyilkolásának élvezetét. Ők ugyan is már járták a tengereket. Nanami bár nem mondott semmit, de a szíve mélyén gyűlölte őket érte, és egyre tisztábban látta maga előtt, belőle nem lesz haditengerész.
Amikor tizenhat éves lett, apja úgy döntött itt az ideje, hogy elvigye magával régi társa és egyben barátja Akrus ezredes. Nanami hiába próbálkozott apját jobb belátásra téríteni, egy percig sem volt hajlandó Nanami kérésével foglalkozni. Így hát néhány nappal június 21.-e után kihajózott Akrus ezredes legénységével.
Az első néhány nap után olyan érzése volt mintha patkányokkal lenne egybe zárva, talán igaza is volt. Akrus igyekezetett kitüntetni Nanamit figyelmével, de Nanami azt kívánta bár ne tenné. Szemeiből kapzsi kétszínűség sugárzott, hangja pedig egy nyalizó hiénára emlékeztette Nanamit. Undorodott tőle de nem volt választása. Sajnos a legénység se volt valami főnyeremény, egy része nem volt egy nagy ész, a másik fele pedig csak a gyilkolásról és a kalóz utálatáról tudott beszélni. Egyetlen akit szerethetett a hajón egy vörös kis cica volt akit a hajóraktárban talált. Gyönyörű smaragd szemeivel azonnal belopta magát szívébe és onnan pártfogásába vette a pajkos kis jószágot, és a szobájában bujtatta.
A hajón viszont csiga lassúsággal telt az idő, Nanami pedig egyre feszültebbé vált, folyton az járt az eszében mi lesz ha kalózokkal találkoznak? Azt tudta ő nem fog kalózokat ölni, de vajon ezt hogy fogják itt viselni? Valamint ez vissza jut apja fülébe akkor ő mit fog tenni? Na ez volt az a rész amibe még bele sem akart gondolni.
De az élet nem a kegyelemről híres és kisvártatva Nanami –nak is megkellett hoznia a döntés.
Egyik reggel, ahogy épp forró kakaóját fogyasztotta az asztalnál Akrus így szólt:
- Ha nincs ellenedre kedvesem ma megállnánk egy kisebb falunál - mondta nyájasan – feltankolunk – ahogy ezt a szót mondta fura eddig Nanami számára ismeretlen módon. Nem értette mit akar ez kifejezni de érezte nem valami jót. A falu aprócska volt de lakosai igen gazadagok voltak. Akrus kihorgonyzott és úgy szállt le a hajójáról mintha ő lenne a kis király. Nanaminak persze ott kellett lennie mellette és eltűrnie ahogy kedvesemnek szólítja. „Istenem még meddig kell ezt eltűrnöm… annyira gyűlölöm” – morgott magában. Akrus egy étterem felé vette az irányt, de Nanaminak fantasztikus ötlete támadt.
- Ezredes kérem, elszaladhatnék a piacra lenne néhány dolog amire szükségem van. – kérdezte.
- Milyen dolgok? – kérdezte gyanakodva az Ezredes.
- Szükségem lenne néhány új fehérneműre… a csipkések már mind tönkre mentek. – válaszolt Nanami szégyellősen. Mondani se kell hogy az Ezredes orrából megindult a vér és minden feltétel nélkül elengedte Nanamit. „Undorító ez az alak.” – vonta le a következtetést Nanami magában.
Bejárta az egész falut ki cicájával Akanekoval– aki akkor már nem is volt olyan kicsi - , végig keresztbe kasul majd végül a kikötőbe kötött ki, és nézte a szép naplementét. Csodálatos volt számára ez a pár óra, valamint halom számra ált mellette a csokoládé ami nagy boldogsággal töltette. Ahogy ott boldogságban elveszve ette a kis csoki golyóijait puskalövésre lett figyelmes. Valahonnan a távolból füst gomolygott fel. Nanami-ben meg fagyott a vér „Csak nem?!” – futott végig az agyán és rohanni kezdett. Ahogy beért a faluba dermedten ált meg a főtéren, több házat szét vertek, ablakokat betörtek, agyonlőtt és leszúrt emberek hevertek a földön. „Ez lehetetlen… nem nem ilyet nem tehetnek. Ezt nem tehették… De hiszen a haditengerészek jók! Mindig azt mondják hogy a kalózok a rosszak és mi … mi vagyunk a jók! De a jó emberek nem gyilkolnak értelmetlenül, sőt sehogy se!” pergett Nanami agya. De akkor megértette, sajnos az egész csak álca, a haditengerészek ugyan olyan gyilkosok mint más gonosz kalózok, csak ők éppen még egy undorító hazugság alá bújva teszik, azt hazudják ők jók,
Nanami nagy nehezen újra futásra bírta magát és a hangok irányába fordult. Kis vártatva meg is találta a zaj forrás okozóját. Akrus és legénységének egy része ált a ház előtt épp akkor végezték ki a családot – egyesével lötték fejbe.
- Mit jelentsen ez Akrus? – ordította indulatosan Nanami.
-Ó jó estét Nanami kisasszony, nagyon elmaradtál de látom a modorod is elhagytad valahol. – válaszolta.
- Ne terelje a szót! Mit csinál maga?! Mit követtek el ezek az emberek?
- Mi az hogy mit csinálok? Hát feltankolunk, és ők pedig nem tudták kellő képen megtámogatni a haditengerészetet fontos munkájában így hát … – és két karját a magasba emelve nevetett.
-MAGA SZEMÉT! Azonnal hagyja abba, ezek ártatlan emberek! – ordította Nanami magából kikelve és elrántotta egyetlen kardját.
- Tessék? – az Ezredes arca elsötétedett a dühtől – mit mertél mondani nekem te kis cafka? Tudd hogy hol a helyed! Tedd el a kardot vagyon megbánod!
- Nem! Engedje el azokat az embereket! - és kardjával az ember csapat felé bökött akit most éppen kivégezni készültek. Akrus felnevetett:
- Még is kinek képzeled te magad? Te kis olcsó cafka azt fogod tenni amit mondok világos! – ordította
Nanami egy gyors ugrással az áldozatok mellett termet és szíven szúrta az egyik matrózt majd a következő felé suhintott és még mielőtt felé elmehette volna pisztolyát le vágta a kezét.
- Fussatok! - ordította, majd újabb csapást mért a matrózra aki emellett ált. Miután a harmadik is holtan esett össze, szembe fordult Arknussal. Tudta, hogy semmi esélye sincs ellene, de még is ha kell itt hall meg de nm fogja hagyni hogy ártatlanokat gyilkoljon.
-Ej ej… Nanami ezt nem nézhetem tétlenül, lakolnod kell, de nem általam… neeem majd a tengerészet gondoskodik rólad, és az apád, kedveském. – mondta ördögi mosollyal az arcán. Ekkor többen is megindultak felé, de valami elkerülte a figyelmüket. A házakról át terjedt a tűz az ott álló fákra is. Mintha csak Nanamit akarná védeni, a két fél közé dőlt. Nanami azonnal tudta itt az esélye a menekülésre, ha most megmenekül új életet kezdhet szabad lehet és végre azzá válhat ami mindig lenni akart. Kalóz. Így hát bele futott az éjszakába, át az erdőn majd a sziklás részen. Futás közben eszébe jutott néhány emlék a családjáról és testvéreiről. Mind közül a legfájdalmasabbak Kauro És Ayame emléki voltak, akiket bár teljes szívéből szeretett még is tudta soha többet nem láthatja őket. Ha még is találkoznának újra, már ellenségekként fogják egymást látni.
Addig futott amíg teljesen el nem hagyta ereje. Egy víz közeli kis barlangban szállt meg. De még is boldog volt mert tudta most lehetőséget kapott rá, hogy ő irányíthassa az életét és ne más.
Másnap reggel egy közeli másik kis faluban szerzett magának egy kis hajót, elindult Akanekoval a tengerre.
Csak hogy az élet mint mindannyian tudjuk senkivel sem kivételezik. Nanami-nak hamar be kellett látnia egyáltalán nem könnyű a kalózok világában életbe maradni. Bár jó kard forgató volt az elkövetkező fél évben többször került halál peremére és ilyenkor csak orvosi ismeretei mentették meg. Haját … színűre festette és igyekezett külsőjét is több mindenben megváltoztatni, de még így is sokkal jobban élvezte ezt az életet mint az eddigit…
A napi betevőt kisebb vérdíjakból szedte össze, de közben ügyelt, hogy sehol ne tartózkodjon sokáig ne hogy megtalálják a szülei.
Tárgy: Akai Nanami 
Vas. Nov. 14, 2010 11:15 am
