Syrup Village

A könnyed búcsú után kihajóztunk a nyílt tengerre. Egy kicsit barangoltunk mert nem tudtam eldönteni, hogy mégis merre kellene mennünk. Elővettem egy térképet ami szerint a legközelebbi sziget Gecko Island. Egyenesen a sziget felé vettük az irányt. Néha a sebeimbe belenyilallt a fájdalom, de nem törődtem vele. Egy nap hajózás után megpillantottam a célpontot.
- Végre! Megérkeztünk!
Kiértünk a partra majd lehorgonyozunk. Egy sziklás terület állta utunkat. Körülnéztem, de sehol sem láttam felfelé vezető ösvényt vagy járatot.
- Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelenek leszünk megmászni. Készen állsz?
Kérdeztem a társamtól majd elindultam felfelé. Többször is kicsúszott a lábam, de volt elég erő a karomban így sikeresen felértem. Mind a két könyökömet lehorzsoltam a térdeimmel együtt. Egy erdővel találtam szembe magam. Nem éreztem semmi veszélyt ezért elindultam egyenesen előre. Talán sikerül találnom egy várost vagy ahhoz hasonlót.

Kicsit elbóbiskoltam a hajón. Amikor felébredtem Kazu már talpon volt és egy hegyre mutogatott. Nagy nehezen megértettem mit akar feltápászkodtam. Ekkor ő már neki is lendült és pár másodperc alatt már a hegy tetejéről sürgetett engem. Nekiestem a falnak. Kerestem a megfelelő fogásokat a sziklán és megpróbáltam nem olyanba kapaszkodni ami leszakadhat. Még nem voltam teljesen ébren de egy adrenalin löket felkeltett. Már majdnem a tetőn voltam amikor a lába megcsúszott és az egyik kezem elvesztette az eddigi kapaszkodóját így egy kézzel kapaszkodva lógtam a több mint tíz méteres sziklatömbön. Kazu csak sürgetett, hogy menjek már. Végre összeszedtem magam és felmásztam a hegytetőre. Felálltam leporoltam magam megigazítottam a hajam és Kazura mosolyogtam.
-Bocs, hogy megvárattalak Kapitány. - vigyorogtam rá.
Kazu mutatta az irányt mire lassú léptekkel elindultunk a falu felé. Az egész terület könnyed csöndbe burkolózott, azonban az égen viharfelhők gyülekeztek. Megbeszéltük Kazuval, hogy keresünk valami szállást éjszakára és mire a vihar már lezajlott útnak indulunk. Semmi keresni valónk egy ilyen uncsi szigeten.

Nagy nehezen a társam is felért és rám vigyorgott. Én már mutattam is neki az irányt amerre menni fogunk. Felnéztem az égre és láttam, hogy vihar közeledik. Szép lassan elindultunk az erdőbe miközben egyre gyakrabban lehetett hallani az ég hangját. Tördeltem le az utamban álló fa és cserjék ágait amikor egy árnyat láttam elsuhanni. Valószínűleg egy állat lehetett ezért nem is mentem utána. Csak az számított, hogy találjunk egy várost vagy csak egy biztonságos helyet. Egy nagy lomb elhajtása után már háztetőket láttam amikor még az eső is elkezdett cseperegni.
- Kai. Végre megtaláltuk. Lesz helyünk addig amíg a vihar el nem vonul. Remélem a hajónkat jól kikötöttük.
Kiléptem az erdőből a barátommal a nyomomban és egy fogadót kerestem a szememmel de nem láttam. Ha fogadót nem is, de egy kocsmát igen úgy, hogy enni már tudtunk. Bementem az ajtón és köszöntem. Pár ember volt csak a tulajon és egy felszolgáló lányon kívül. A hölgy jött is felénk.
- Üdvözlöm önöket a mi kis szerény lakájunkban. Mit hozhatok?
- Nekem a ház specialitásából legyen szíves de vagy ötszemélyes adagot kérnék.
Megvártam míg Kai is válaszol és elindultam az egyik szabad asztalhoz és leültem a székre.
- Na szerinted mégis honnan kellene szállást szereznünk? A vendégek létszámán is látszik a baj közeledése.
Társam válasza után odajött a putri főnöke és beszált a társalgásunkba.
- Csak nem egy hely kell ahol megtudják húzni magukat egy kis időre? A faluban van egy család aki szívesen befogadná magukat. Három házzal tőlünk jobbra lakik. Egy öreg pár él ott.
Kajálás után volt olyan kedves a ház ura, hogy elengedte a fizetést arra tekintve, hogy még nem nagyon vagyunk itt ismertek.
- Köszönünk mindent. Akkor megyünk. Viszlát és további jó mulatást.
Kimentem az ajtón és elmentem a másik házhoz amit mondtak. Bekopogtam és egy kisgyerek nyitott ajtót nekünk.
~ Hát ez fura itt nem öregembernek kéne lenni?

Lassú lépésekkel haladtunk előre amikor egy vízcsepp rajtam landolt. Felnéztem az égre ami szinte teljesen fekete volt és elmosolyodtam.
-Esni fog...jobb lesz sietni. - mondtam Kazunak.
A falu felé egy erdőn át vezetett az út. Néha láttunk állatokat elosonni mellettünk azonban eszünk ágában sem volt utánuk rohanni mivel már így is lógott a lába a viharnak. Kazu unalmában az előtte lévő fák és cserjéknek az ágait tördelte menet közben. Nekem elkalandozott a gondolatom a családra gondoltam és elképzeltem a jövendőbeli társaimat. Nem gyakran gondolkoztam ilyen dolgokon de azt megfigyeltem, hogy mikor viharra áll az idő akkor csak ilyeneken töprengek. A háztetők lassan kibontakoztak az egyre nagyobb ködben. Amikor még a parton voltunk akkor még szinte nem is volt köd. Nagy vihar készülődik. Gondolatmenetet társam hangja szakította félbe.
- Kai. Végre megtaláltuk. Lesz helyünk addig amíg a vihar el nem vonul. Remélem a hajónkat jól kikötöttük.
Bólintottam, bár egy kicsit aggódtam a Dark Dragon miatt hiszen könnyedén összemorzsolhatják a hullámok a sziklához csapva azt.
Amikor beértünk az aprócska faluba egy fogadót kerestünk. Nem igazán találtunk semmilyen táblát ami ilyen helyre utalt volna így hát inkább beültünk egy kocsmába bekapni valamit és kérdezősködni. A kocsmába csak pár ember tartózkodott meg egy pincérnő.
Áhhhhhjj ~ Az a pincérnő. Valami bomba kis nőcske volt. Az alakját bámultam miközben Kazu megbökött és egy asztalhoz ültünk. A hölgy odalibbent elénk és bársonyos hangon megszólalt.
- Üdvözlöm önöket a mi kis szerény lakájunkban. Mit hozhatok?
Én csak hebegtem-habogtam és bambultam a nőre mire Kazu megelőzött.
- Nekem a ház specialitásából legyen szíves de vagy ötszemélyes adagot kérnék.
Én még mindig csak a nőt bámultam amíg ő mosolyogva nézett vissza rám. Ha nem lenne ilyen viharos idő akkor tuti megfűztem volna egy éjszakára. De most csak a családomon és a jövendőbeli társaimon járt az eszem.
- Ömm.. egy adag ramen jól esne, köszönöm - mondtam mosolyogva.
A kaja belapátolása közben Kazu megkérdezte:
- Na szerinted mégis honnan kellene szállást szereznünk? A vendégek létszámán is látszik a baj közeledése.
Körbenéztem. - Lássuk miből élünk.
Mindegyik ismeretlen arcot jól megnéztem. Nem voltak olyan rossz embernek tűnő fickók de így összességében nem voltak túl szimpatikusak. Azonban szerencsére nem kellett senkit sem megszólítanunk mert a hely tulaja megszólított bennünket.
- Csak nem egy hely kell ahol megtudják húzni magukat egy kis időre? A faluban van egy család aki szívesen befogadná magukat. Három házzal tőlünk jobbra lakik. Egy öreg pár él ott.
Kajálás után volt olyan kedves a ház ura, hogy elengedte a fizetést arra tekintve, hogy még nem nagyon vagyunk itt ismertek. Felálltunk az asztaltól és nagyon megköszöntük az ételt majd elindultunk az említett ház felé. Nagyon sietősre fogtuk a dolgot mert már zuhogott és egy kicsit a szél és fújt. Bekopogtunk a házba. Mire egy kisgyerek nyitott ajtót. Kicsit meglepődtünk de a kisgyerek vigyorogva tisztázta a dolgot.
-Ömm, jó napot! Izé én Karashi vagyok a nagyi és a papi unokája.
A szobából egy öregecske asszony jött elő a másik szobából.
-Angyalom kik kopogtak?
Ezzel magamhoz ragadtam a szót és fennhangon ezt mondtam:
-Üdv, elnézést a zavarásért. Utazók vagyunk, pontosabban kereskedők és szállást kérnénk éjszakára.
-Persze, persze de ne ácsorogjanak már ott az esőbe hanem jöjjenek be. Főzök maguknak valami teát.
Beléptünk a meleg, tágas helységbe és engem teljesen átjárt a család szelleme.

Kai és az öregasszony párbeszéde után beinvitáltak minket. Miután beléptünk kicsit mogorván néztem társamra mert hazudott és nem mondta el, hogy kalózok vagyunk. Kijött az öregapó is és így együtt volt a kis család. Már mind az öten egy szobában voltunk így megragadtam az alkalmat a bemutatkozásra. Meghajoltam és belekezdtem.
- Örvendek. A nevem Darker D. Kazu és nagyon szépen köszönöm vagyis köszönjük a vendég látást. Nem tervezzük úgy hogy itt alszunk csak kell egy hely ahol meghúzzuk magunkat amíg eláll ez a vihar.
- Játszótársak, játszótársak, játszótársak! Végre van kivel szórakozni. Tudjátok nagyon kevés gyerek van ebben a faluban így sokszor unatkozom.
- Ez a mi kis unokánk. Kerüljenek beljebb ne csak itt álldogáljunk. Egyébként addig maradnak amíg csak akarnak. Mi mindenkit befogadunk.
Először szólalt meg a papi. Nehezen tudom elképzelni, hogy léteznek ilyen becsületes emberek mint ők.
- Olyan kedvesek maguk így nem tudom megállni, hogy ne mondjam el az igazat. Mi kalózok vagyunk. Így is hajlandók befogadni?
- Édes gyermekem a mindenkibe ti is beletartoztok és eddig is tudtuk hogy kik vagytok. Láttuk a körözési plakátotokat.
A nagyi is megszólalt amikor a kislány megragadta a kezemet és elkezdett ráncigálni a szobája felé ami tele volt játékokkal.

"E közben a kocsmában"

- Ostoba kalózok. Nem tudják, hogy mi vár rájuk. Kis névtelen senkik és alig van vérdíjuk, de az öregék azt mondták, hogy küldjünk oda minden kalózt és a vérdíjukból lesz majd pénze a falunak.
- Tulajdonos-san. Itt van két újabb vendég. Szeretnének enni úgy, hogy kérem ne ábrándozzon.
A pincér oda megy hozzá leadja a rendelést és ő is rólunk kezd el beszélni.
- Még két ilyen balfácán. El sem hiszem, hogy ilyen könnyedén át tudjuk verni a kalózokat. Főnök leszedhetem annak a kettőnek a körözési plakátját a célpontok közül?
- Persze. Elvégre már lefutott ügy lesz innentől.

Kicsit meghökkentem amikor Kazu teljesen váratlanul kitálalt az igazsággal, hogy mi kalózok vagyunk. Nem is értem miért lepődtem meg hisz' ez jellemző volt rá.
-Rengeteg kalóz fordul meg nálunk - szólt a nagyi - nekünk nincsenek előítéleteink velük szemben. Ugyanolyan munka mint a többi
Ahogy látta, hogy leesik az állam gyengéden megsimogatta az arcom. A keze hideg volt és érdes.
-Itt jó kezekben vagytok. - hangjában titokzatosság és bohókás jókedv motoszkált.
Kazut Karashi elkezdte befelé rángatni. A kisfiú nagyon is elemében volt.
Miután Kazuék bevonultak a kissrác szobájába az ajtó hangos puffanással becsapódott. Ez a robaj zökkentett ki naiv állapotomból.
~Miért lennének ilyen elnézőek a kalózokkal szemben? Miért nem félnek tőlünk?!
Még egy puffanás hallatszott. Immár Karashi szobájából. Ez bizony nem valami játék hangja volt. Hallottam még Kazu üvöltését és elszabadult a pokol. Fejemen ütést éreztem és időm sem volt fegyverért nyúlni. Ekkor ködös hártyán keresztül láttam, ahogy a papi egy pisztolyt nyom a fejemhez.
- Búcsúzz el. - mondta és a ravaszra vánszorgott az ujja.
~Nem lehet igaz...átvertek minket...de ha ilyen egyszerű ellenfelek is eltudnak bánni velem akkor mit akarok én keresni a Grand Lineon?! Holtan pedig nem, hogy oda, még a következő szigetre sem jutok el.
Üvöltésem - ahogy én éreztem - dobhártyaszaggató volt. Egy ütéssel ledobtam magamról a papit és a pengezsákomba nyúltam. A mami korát meghazudtoló fürgeséggel termett előttem két jókora bárddal a kezében. Kivettem a kezem a zsákomból és előrántottam a két katanámat. Kivédtem a csapásait és ellentámadásba lendültem. A fegyverem pengéjének tompa fele találta el az asszonyt. Kifeküdt, azonban hátulról pisztolydördülés hallatszott. Megfordultam de már késő volt. A golyó a hátamba fúródott és térdre rogytam. A papi felém vánszorgott - még mindig szédülhetett az ütésemtől - és még egyszer rám emelte a fegyverét.
- NEM FOGOK MEGHALNI - mennydörögtem és fordulatból két pengét dobtam a papi felé. Mindkettő a bal lábát találta el. Üvöltve a földre rogyott én meg feltápászkodtam az égető fájdalommal a hátamba.
- A társad már halott. - mondta a papi.
Rámeredtem.
- Ha minket le is győzöl Karashit nem győzheted le. Kicsinek tűnik de egy kézzel végez veletek.
Elegem lett a beszédéből és leütöttem. A fájdalomtól mozogni alig bírtam. Éreztem ahogy a hátamon csurog le a vér és kis cseppekbe hull le a padlóra.

A kislány beráncigált a szobájába mert nagyon akart tőlem valamit. Azt hittem játszani akar velem, így nyugodt szívvel vele tartottam. Amint beértünk eléggé felnőttes kép fogadt. A játékok szét voltak szórva de voltak mellettük fegyvergyűjteményék és páncélzatok. Nem nagyon tűnt úgy mintha egy gyerek szobája lett volna. Mögöttem egy hangos csapódást hallottam ami az ajtó volt ahogy becsukódott. A következő pillanatban megfordultam és egy pisztoly csővel néztem szemet.
- Mi az kisgyerek? Ilyen veszélyes dolgot akarsz velem játszani? Én benne vagyok ha jól érzed magad tőle de vigyázz meg ne sérülj.
- Ne nézz gyereknek.
~ Mi a csuda teljesen megváltozott a hangja. Tényleg olyan mintha nem lenne gyerek. Ez eléggé meglepő.
- Na remélem elbúcsúztál mindenkitől akitől szerettél volna. Mert itt most meghalsz.
- Nem szép dolog ilyet mondani egy játék közben.
Erre választ már nem kaptam hanem a pisztoly sült el. Szerencsémre sikerült kikerülnöm a lövését nagy nehezen, de ettől függetlenül kiáltottam egy nagyot mert bevertem a fejemet.
- Aucs ez fájt. Elestem ettől a hülye játékodtól. -szép lassan felkeltem és leporoltam magam- Remélem nem törtem össze, hogy majd tudj vele játszani.
- MÁR MONDTAM, HOGY NE NÉZZ GYEREKNEK!!! Utálom mikor valaki lenéz!!! A szüleim is mindig lenéztek.
A hangja egyre inkább kezdett megnyugodni. Az arcán lehetett látni, hogy szomorú mert eszébe jutottak a régi emlékek.
- Rendben van. Ez esetben én most komolyan fogom venni a harcot. Csak a te kedvedért.
A mondandóm után egy kis vidámságot véltem felfedezni az arcán. Talán tényleg ezt akarta, hogy végre valaki ne nézze le.
- Örülök. -újra az a gyerek hang- Akkor vegyük komolyan. Köszönöm ezt neked.
- Én is örülök. Végre egy igazi mosolyt látok az arcodon nem azt a hamisat ami eddig volt.
Rajtam is feltűntek a mosoly jelei majd kezdetét vette a harc. Eldobta a fegyverét és pusztakezes harcmodorra váltott. Kicsit hátrányba éreztem magam mert elég kicsi a célpontom. Megindult felém és egyre csak gyorsabb volt. Egy szempillantás alatt a hátam mögé került és éreztem az ütését a hátamon.
- Eléggé erős ütés volt ez. Nem gondoltam volna, hogy ilyenekre vagy képes. Tényleg ügyes vagy.
- Köszönöm. -mosolyog-
~Ez a lány tényleg elkezdte élvezni ezt a harcot, de ahogy megígértem neki nem nézem le így én is komolyra veszem a figurát.
Szembefordultam vele és támadásba lendültem. Egy rúgással próbálkoztam a lábaira de ő felugrott és erőből rátaposott a bokámra. Fájt de nem olyan nagy mértékben, hogy abba kellene hagynom a csatát. Megint támadtam de most megpróbáltam átverni. Egy ütést akartam a fejére mérni és közben a lábammal alulról támadtam. A kezemre figyelt így nem vette észre mikor kirúgom a lábát. Próbálta visszanyerni az egyensúlyát, hogy ne essen el de én erre nem számítottam így egy előre szaltóval a másik lábammal akartam egy másik rúgást bevinni de rosszul jött ki. Ahogy a sarkam eltalálta a tarkóját térdre rogyott és alig bírt mozogni. Én felkeltem és ő is összeszedte minden erejét egy támadáshoz. Hallottam, hogy Kai üvölt.
- NEM FOGOK MEGHALNI
Igyekeznem kell mert nagy bajban van a társam.
- Sajnálom de ennek itt és most véget kell vetnünk, segítenem kell a társamon.
- Én is így gondoltam. Már nem bírnám sokáig és lassan te is megérzed a támadásom hatását a hátadon. Örültem ennek a jó kis csatának. Mielőtt még beviszed a végső támadást sajnálattal kell közölnöm, hogy egész Gecko Islandon nincs olyan ember aki ellátná a sérüléseiteket. Remélem sikerrel túl fogjátok élni ezt az egész kalamajkát és kijuttok innen. Sok sikert kívánok a továbbiakban. Remélem még találkozunk. Viszlát.
- Én is örültem a találkozásnak.
Megindultam felé ahogy ő is felém. Épp mikor meg akartam ütni és ő is engem elvesztette az eszméletét de állva maradt.
~ Erős akarata van ennek a lánynak. Remélem egyszer még tényleg találkozok majd vele.
Hirtelen fájdalom nyílalt bele a hátam közepébe ahol megtámadott Karashi.
~ Elképesztő képességei vannak ennek a gyereknek egyszer még sokra viszi majd de az a jövő zenéje.
Szép lassan kisétáltam a szobából és láttam, hogy odakint mi történt. Egyre erősödött a fájdalmam de nem érdekelt el kellet juttatnom a társamat erről a szigetről.
- Na nézd meg, hogy nézel ki. Már megint mibe keveredtünk. Gyere kapaszkodj belém mielőtt még elvérzel.
Nyújtottam felé a jobb kezemet.

Az előttem lévő kép teljesen homályos volt. Mintha egy befőttes üvegen keresztül vizsgálnám a világot. Egy szétmosódott kezet láttam közelíteni. Először azt hittem, hogy az ellenségé ezért ösztönösen hátrakaptam a fejem. Legalábbis azt gondoltam, hogy hátrakapom azonban ez nem volt több egy puszta rángatózásnál. Mikor már tisztult a kép láttam, hogy Kazu keze meredezik felém. Esetlenül valahogy megfogtam mire felhúzott és átkarolt. Ő is ramaty állapotban volt alig tudta megtartani a testsúlyomat. Éreztem ahogy a vér lassan csordogál lefelé a testemen azonban fájdalmat már nem éreztem.
Fogalmam sincs mennyi ideig mehettünk. Az idő ugyanúgy összemosódott előttem mint a képi világ és csak annyit érzékeltem, hogy még élek.
Még élek. Még élek. Még élek.
Ezt mondogattam folyamatosan magamnak.
Egy kemény padlóra fektettek. Még élek. Lassú ringatózás. Még élek.
Sötétség.

Végre sikerült kieveznem a partra, de amint ki kászálódtam a csónakból akkor láttam, hogy a part mentén egy meredek sziklafal húzódik végig.
-Na én ezt tuti nem mászom meg. – Jelentettem ki Mayára nézve, és elindultam, hátha találok egy ösvény, ami elvezet a városba. Miközben sétáltam az idő kezdett lehűlni és sötét felhők gyülekeztek aztán kis idő múlva el is kezdett szakadni az eső.
- Csak ez hiányzott. – Morogtam magamban és tovább folytattam a keresést, és végül sikerült is egy ösvényt találnom, ami felvezet a hegyoldalra ahonnan messziről már láttam egy apró falút.
- Na, végre, van egy kis szerencsém is. – Elkezdtem szaladni a falu irányába igaz, sok értelme nem volt, mert már így is bőrig áztam. Végig futottam a város utcáin és annak ellenére, hogy esett az eső még így is szokatlanul nagy volt a csend, az ablakokon semmilyen fény nem szűrődött ki, minden be volt zárva, mintha csak egy kísértet városban lettem volna és ez elég gyanús volt. Hirtelen aztán egy nyitott ajtó pillantottam én pedig gyorsan arra vettem az irányt.
- Elnézést, hogy csak így berontok, de a vihar.. – léptem be az ajtón, de nem bírtam végig mondani a mondatot. A kis szobában teljes volt a káosz, a bútorok szanaszét hevertek a padló pedig csupa vér volt végül pedig megláttam két idős embert, akik a földön feküdtek. Gyorsan megvizsgáltam mindkettejüket. Nem voltak eszméletüknél és az apóka a lábánál is megsérült, de azért nem volt komoly bajuk. Próbáltam kitalálni, hogy mi is történhetett, talán ki akarták rabolni őket csak ellenálltak. Nem sokáig elmélkedhettem ezen, mert a szomszéd szobából hirtelen halk puffanást hallottam. Elő húztam az egyik tantomat és óvatosan kinyitottam a szomszéd szóbába vezető ajtót. A szóba közepén két fiú volt, az egyik a földön térdelt a másikat pedig a vállának támasztva próbálta megtartani és szemmel láthatólag mind ketten megsérültek. A fehérhajú srác megpróbált felállni amint megpillantott, de ez nem nagyon akart össze jönni ezért eltettem a fegyvert és segítettem nekik feltápászkodni. Ahogy megfogtam az egyikük hátát akkor éreztem, hogy csupa vér, és amikor odanéztem láttam, hogy egy hatalmas lőtt seb éktelenkedik rajta.
- Segíts lefektetni a haverod, sürgősen ki kell szedni a golyót a testéből. – Utasítottam a másikat. aki csak értetlenül nézett.
- Siess, ha nem akaród, hogy a társad meghaljon. – A fiú biccentett egyet és lefektettük a földre én pedig elkezdtem a táskámban turkálni, és elővettem egy csipeszt. Nem volt nálam túl sok minden mivel elhasználtam szinte mindent legutóbb a kalózokra, de még maradt egy kevés fertőtlenítő és némi kötszer.
- Fogd le jó erősen! Nem lenne szerencsés, ha elkezdene kapálózni még, kiveszem a golyót.
- Rendben. – Elkezdtem kivenni a hátából a golyót, a fiú pedig halkan felnyögött a fájdalomtól, de pár másodperc múlva, már kint is volt. Ledobtam a földre, ami hangosan elgurult én pedig elkezdtem lefertőtleníteni a sebét majd bekötözni azt. Éreztem, ahogy az ezüsthajú srác folyamatosan engem figyelt, de most nem volt időm ezzel foglalkozni.
- Kész. Ez egy darabig megteszi. – Mondtam megkönnyebbülve. – Most pedig fordulj, hadd nézzem meg a te hátadat is. – A mozgásából láttam, hogy a fiú a hátát fájlalja, ezért gondoltam megvizsgálom azt is. Felhúztam a ruháját és elkezdtem tapogatni a hátát, közben pedig éreztem, ahogy a teste egyre melegebb lesz, talán picit zavarba hoztam. Belenyúltam a táskámba és egy saját készítésű kényöcsöt vettem ki belőle, amivel bekentem.
- Szerencsétlenül találták el az egyik csigolyádat, ha jobban megerőltetted volna könnyedén porckorong sérvet is kaphattál volna. de ez a krém majd segít. – Magyaráztam félig neki félig pedig magamnak.
- És most mesélj! Mi a fene történt itt.