Név: Shabranigdo
Becenév: ,,Rémálmok Ura (Konjiki no Maō)”
Faj: Ember
Kaszt: Kalóz
Rang: Hajóács és harcművész
Nem: Férfi
Kor: 32 éves
Születési dátum: Június 09
Kinézet: Elég feltűnő jelenség. Szeme és teste eltér a normálistól pupillája színe vörös, írisze fekete. Ehhez párosul a tetovált teste és hogy farka van. Ezüstszínű, haj ami a combjáig ér. 320 cm magas, 250 kg erősen kigyúrt testalkat. Genetikai okok miatt a felső testén a bőre szürke ez alatt csak arca, kézfeje és mellkasa egy része kivétel. Fehér nadrágot, csizmát visel. Általában fekete mellényt hord, de néha kabáttal és egy maszkot, hogy ne mutassa az arcát, plusz két fülbevaló és egy jegygyűrű.
Felszerelés: Váltás ruha egy nyaklánc és négy 100kg-os karkötő. Egy láda, amiben a go-táblát és a köveket tartja meg persze a szerszámait. Két lopótök formájú kulacs, ami mindig tele van sakkéval és egy pisztoly meg a 200 kg zanbatouja.
Jellem: Eleinte kedves, barátságos, szerény, nyugodt volt. Miután megölték nagyapját és mesterét meg változott. Két személyisége lesz:
Egyik: nyugodt, komoly, jó stratéga, keveset mosolyog és annál kevesebbet nevet. Csak akkor szollal meg, ha muszáj és akkor se sokat.
Másik: erőszakos, kegyetlen, brutális. Előfordul az is, hogy ilyenkor csak kedvtelésből kezd mészárolni, nem kímélve senkit legyen nő, gyerek vagy öreg egytől egyig megöli. Szereti az embereket a lehető legkegyetlenebb módokon megölni.
Szereti az alkoholt de legjobban a sakkét és a got.
Hobbi: harc stílusok tanulása
Képesség: Engedély nélküli: Harcművész géniusz különböző stílusokat és mozdulatokat hamar megtanulja. Rengetek harc stílust ismer.
Engedély el: Hatalmas fizikai ereje vetekszik egy óriáséval, emberfeletti gyorsaság és állóképessége van.
ZanbatouTetoválásom elölTetoválásom hátulElőtörténetKezdetek kezdete
Hogy hol születtem hát ezt én sem tudom pontosan. North Bluen egy szigetet partján talált rám egy férfi. A férfi arca az első emlékem. Megsajnált engem és hazavitt. Ö nevelt és tanítgatott. A gyermekkorom nem volt könnyű, nem voltak barátaim a legtöbb gyerek félt tőlem a furcsa szint szemem és testem miatt. Azt mondták, hogy egy szörny vagyok így sokszor elvertek, de nem csak a gyerekek a felnőttek is. Én sosem sírtam vagy ütöttem vissza. Nagyapa mindig mondta, hogy ne legyek ilyen nyápic üssek vissza, de engem nem érdekel.
Amikor 5 éves lettem kezdtem érdeklődi, hogy hol vannak a szüleim. Egyre többször kérdeztem meg nagyapát. Eleinte nem akarta elmondani, de végén csak beadta a derekát.
- Jól van, elmondom az igazat! - kedvetlenül mondta.
Egy sziget partján találtunk rád egy kabátba bugyolálva, amin egy koponya látszót. Egy kalózé, aki elég híres volt. Úgy döntöttem, hogy magamhoz veszem, de a legénységnek nem nagyon tetszett. Tudták, hogy akkor abba hagyom az utazgatást.Ahogy ezt kimondta hirtelen ledermedtem, majd pár perc múlva felocsúdva:
- Milyen legénység? - értetlenkedve kérdeztem.
- Hát kalóz legénység! - mosolyogva mondta.
- Az nem lehet ilyen vén trotty, mint te hogy lehetett kalóz?- Idióta fiatal voltam még akkor! - és közben jól kupán vágott.
- Jól van, na, bocsánat! És milyen volt a kalóz élet? - izgatottan kérdeztem
- Hát kalandokkal és veszéllyel teli! Ezután mindig mesélt a kalandjairól. Ekkor döntöttem úgy, hogy kalóz leszek.
Vonzott a kaland meg persze hogy többet megtudjak az igazi szüleiméről. Ezért megkértem nagyapát hogy tanítson meg harcolni. A kardforgatás kezdtünk, ami viszont egy kicsit nehezen ment, majd a közelharc megtanulása jött. 10 éves koromra már egész jól ment. Nagyapa ekkor kezdett el zargatni, hogy ideje megtanulni egy szakmát. Én a hajóács szakmát választottam ezért megkértem nagyapát hogy segítsen. El is küldött a közeli szerzetesekhez hogy ott keresek meg egy Wang nevű embert. Ez egy kicsit furcsa hajóács egy kolostorban mit keres, na de mindegy. Wang-san magához vett tanoncnak. Eleinte csak kisebb munkát adott takarítás meg ilyenek, de ahogy teltek a hetek elkezdett tanítani. Meg mutatta, hogy melyik szerszám mire való milyen fából lehet jó hajót készíteni. Nagyon meglepődött, amikor meglátta, hogy milyen fogékony vagyok. A koromhoz képest erősebb vagyok, mint a kortársaim ez köszönhető annak a sok munkának amit végeztem. A fizikai munkák nagy részét rám maradt, mert nagyapa nem nagyon bírta. Az évek alatt Wang-san sokszor meglátogatta nagyapát és látta hogy edzek. A harcművészet jobban ment, mint a hajóépítés.
Ezt Wang-san sokszor a fejemhez vágta. Nagyapa mindig azt mondta, hogy nagyon tehetséges vagyok a harcművészet terén egy igazi zseni. Persze jobban szerettem ujj technikákat elsajátítani, mint hajókat építeni. Ahogy eltelt 6 év kitanultam a szakma minden fortélyát. Nagyapa nagyon szomorú volt gondolom tudta, hogy hamarosan eljön az idő, amikor útnak indulok.
- Shabranigdo gyere, velem adok neked valamit!- Hova megyünk? - kérdeztem megilletődve.
Amire kimondtam elértünk a pincéig. Lementünk majd a pince végén megálltunk egy nagy ládánál. A ládában egy szépen díszített zanbatou volt.
- Ez a tiéd ügyesen használd. Ez egy híres kalózé volt, akinek megmentettem az életét cserébe ezt adta. De mivel nem voltam képes felemelni a súlya miatt ezért elraktam hátha egyszer jó lesz valamire.- Köszönöm nagyapa! - örömömben felkaptam.
Nagy örömmel mentem ki az erdőbe gyakorolni. Annyira belemerültem a gyakorlásba hogy észre se vettem, hogy dél van. Így hát visszaindultam. Amint a házhoz értem valaki hátulról leütött. Ahogy magamhoz tértem már meg voltam kötözve. Kalózok voltak, akik aranyat és ételt kerestek majd sietősen távoztak. Tengerészek engedtek el, de ekkorra már nagyapa meghalt. Nem tudtam, hogy miért ölték meg, de ezt nem hagyhattam annyiban. A kikötőbe siettem, de már elmenekültek. A városban káosz volt rengeteg halott és sok sérült volt. Ekkor történt, hogy elvesztettem a számomra két legfontosabb személyt nagyapát és Wang-sant.
A változás
Eldöntöttem felhagyok mostani életemmel és ujj életet kezdek, amiben a bosszú lesz a fő célom.
Ezért tengerre szálltam, hogy megtaláljam a kalózokat. Két éves keresés után végre találtam valami nyomot. De nem az volt, amit vártam, a kalózok egy részét megölték a tengerészek a másik része elmenekült. Azt is megtudtam, hogy a tengerészek már régóta üldözték őket és tudták, hogy megállnak a szigeten, de mégsem jöttek azonnal. Ekkor olyant éreztem, amit még soha harag, bosszú, gyűlölet. Megutáltam a kalózokat és a tengerészeket is. A kalózok keresése közben megtudtam egy-két dolgot azokról a kalózokról, akiknek a jele a kabáton volt mibe bele voltam tekerve. A kapitányt úgy hívták, hogy Goro.
Bosszú kezdete
Egy év elteltével megtaláltam a maradék kalózokat. Sikerült tíz embert megölnöm, amire a kapitánnyal találtam szembe magamat. Rátámadtam sikerült a kezén és a hasán megvágnom és még egy-két helyen még. De ö egy csapással súlyosan megsebesítenie. Ekkor azt hittem, hogy megöl, de azonban nem tette. Inkább ott hagyott a földön fekve szenvedni mondván, hogy elvérzek. Amikor legközelebb felébredtem egy szobában találtam magamat. Ekkor lépett be egy középkorú férfi.
- Nagy szerencséd volt, hogy időben megtaláltalak különben már rég halott lennél.- Köszönöm, hogy segített - válaszoltam neki
- Szívesen, de még egy holnapig ágyban kell maradnod!Ahogy teltek a napok elkezdett mesélni magáról. Elmondta régen orvos volt a tengerészetnél. Két hét alatt már elég jól éreztem magam hogy elmenjek. Hagytam egy üzenetet, amiben megköszöntem, hogy ennyi ideig ápolt, majd az éjszaka közepe alatt leléptem. Gyengének éreztem magam ezért elmentem arra a szigetre, amiről nagyapa beszélt még régen. A szerzetesekkel kezdtem edzeni.
Az edzések egyik fele meditálás a másik a fizikai edzés volt.
Az egyik legfontosabb módszer egy teknős páncél hoz hasonlósúly viselése volt. A szintemhez mérten kaptam egy megfelelően nehéz páncélt a hátamra, és ezzel kellet, végzem a többi edzést és minden mást is. Ez fejlesztette az izmokat és a sebességemet is, miután a testem megszokta a terhet. Ezt követően nehéz kövekkel teli ládát kellett cipelnem. Nagy távokat futva, kisebb nagyobb akadályokkal az úton. Ez nagyon jó állóképesség és erőfejlesztő gyakorlat, ami még a szív vérpumpálását is fejlesztette. Utána jött a legrosszabb a földásás. Teljes szántóföldeket kellett felásnom a csupasz kezemmel. Ez nagyon jó edzés a testi erőt (főleg a karomnak). Később ezt is teknős páncélban kellet végeznem. Ezen edzések hihetetlenül megnövelték az erőmet és gyorsaságomat. Az eredmény akkor látszódott, amikor levettem a páncélt, és ilyenkor mintha pihe könnyű lennék és a gyorsaságom is megnőtt. Három év alatt eléggé megerősödtem. Ez követően újra hajóra szálltam és meg sem álltam a következő szigeten. Ekkor történt, hogy a közeli falut megtámadták. Elindultam segíteni a falusiaknak.
A harc közben az egyik embernek sikerül elkábítania. Amikor felébredtem egy hajon voltam megláncolva egy tucat másik emberrel. Emberkereskedők voltak. Pár nappal később sikerült eladniuk egy gazdag nemesnek. A nemes úgy bánt velem, mint egy kutyával. Teltek a hetek még egy nap az egyik őr elbambult és a cellát nyitva hagyta. Kaptam az alkalman és a láncokat a falból kitépve megszöktem. A felszerelésemen hamar megtaláltam a raktárban. Ősze pakolva elindultam mire örökkel találkoztam. Próbáltam minél hamarabb elintézni, hogy ne vegyék észre, de nem sikerült. Az egyik megszökött és riadóztatta a többi őrt.
A harcban hirtelen elfogott egy furcsa érzés. Amire magamhoz tértem csupa vér voltam és körülöttem mindenki halott volt az örök, a szolgák, a nemes és családja. Nem emlékeztem semmire, de már sokszor megtörtént ez a harcok közben. Biztos meghallották a kiabálást így hamar eltűntem onnét.
Négy nappal később
Félholtan hánykolódtam a tengeren, amikor a hullámok partra sodorták a hajómat. Egy öregember és a lánya segített nekem adtak enni, inni és ellátták a sérüléseimet.
- Engem Yamamotonak hívnak ö itt a lányom Akane. Téged hogy hívnak?- Shabranigdonak és köszönöm a segítséget! – meglepődve mondtam.
Eddig mindenki félt tőlem kinézetem miatt, de ők nem.
Majd amikor már képes voltam járni elvittek magukhoz. A házuk elég régi lehetett. A falak tele voltak repedésekkel és látszót hogy a tető is beázik. Földművelésből éltek eladták azt a kevés gyümölcsöt és zöldséget, amit megtermeltek. Úgy gondoltam, hogy egy darabig itt maradok és segítek, nekik közbe persze edzek is. Segítettem felásni a kertet, veteményezni, fát vágni. Közben megjavítottam a házat.
Teltek a hetek és egyre jobban megkedveltem Yamamoto-sant és főleg Akanét. Mindig segítettem elvinni a piacra az eladnivalót. Lassan bele is szerettem majd egy hónapra össze is házasodtunk. Ez idő alatt elfeledkeztem a bosszúról és boldogan éltem. Nagyapa halála óta n éreztem így magam. De minden boldogság egyszer vége szakad. Egy nap amikor Akane ment a piacra elrabolta egy csapat bandita. Megtudták, hogy Yamamoto-san régen kalóz volt és azt hitték, hogy van pénze elrejtve. Pénze az nem volt csak egy régi kincses térképe. Ahogy megtudtam, hogy elrabolták Akanét elfogott a düh, ami azt hittem már régen eltűnt belőlem. Elindultam megkeresni őket. Nem volt nehéz megtalálnom a rejtekhelyüket a hangos zene és ordibálás miatt. Amire odaértem éppen akkor lőtte le a bandafőnök. A többiek csak nevettek miközben Akane teste a földre hullott. Én üvöltve előugrottam és egymás után öltem meg az embereket. Majd Akánéhoz szaladtam, de már halott volt, felvettem a testét és elindultam. Meg sem álltam otthonig. Yamamoto-san ahogy meglátta az élettelen testet nagyon szomorú lett. Nem mutatta, de látszott rajta hogy mindjárt elsírja magát. Eddigi életem során második alkalom volt, hogy elsírtam magam. Feleségem halála után rászoktam az ivásra, míg egy nap Yamamoto-san rá nem ébresztett, hogy Akane sem akarná hogy ezt csináljam. Elmentem a sírjához és megfogattam, hogy erősebb leszek a világ legerősebb embere.
Két hónappal később ismét tengerre szálltam. Yamamoto-san nekem adta a kincses térképet, hogy ha egyszer eljutok Grand Linera keressem meg. El búcsúztam, de nem örökre megígértem hogy egyszer visszatérek ide majd útnak indultam.
Teltek az évek ez idő alatt még több stílust tanultam meg és többször tört elöl belőlem a másik énem. Annyit sikerült megtanuljak, hogy ne veszítsem el az öntudatomat, de még így se tudom megakadályozni. Látom hogy mit teszek de nem tudok ellene semmit se tenni még.
Egy alkalommal amikor Ilusia Királyságban jártam West Bluen balszerencsémre épen kalózok és tengerészek harcába keveredtem. A kalózok kb. 60-nan lehetek, míg a tengerészek 80-an.
A tengerészek azt hitték, hogy a kalózokkal vagyok így rám támadtak. A kalózok is ellenségnek hittek.
Ekkor megint előtört a másik énem sorban kaszaboltam le az embereket. Volt olyan ember, akit nem öltem meg csak megcsonkítottam. Ahogy észrevették szörnyülködve nézték ahogy levágom a társaik fejét vagy kettévágom őket. Fél óra elteltével már csak a kalóz kapitány és a Sorhajókapitány maradt.
Először a kalóz támadott rám, amit könnyűszerrel kivédtem és ellöktem magamtól majd elővette a pisztolyát és lőtt. Én e golyót a zanbatoumal kivédtem és levágtam az egyik karját. Majd a másik karja jött és végül a feje hullott porba. A Sorhajókapitány megdöbbenve nézte, ahogy nevetve vágom le a kalóz testrészeit. Látszott rajta hogy megijedt, de még így is megtámadott. Ö jóval képzettebb volt mint a többiek . Két kardot használt és gyorsabb volt mint egy normál tengerész. A kardjait nem mindig tudtam hárítani főleg az alulról érkező csapásokat. Én direkt a lábát próbáltam eltalálni, hogy lelassítsam. Végül sikerült a bal lábát megvágnom majd a földre löknöm. Gyorsan meg emeltem egy házat és hozzá vágtam. Ezen nagyon meglepődött, de volt annyi lélek jelenléte hogy elugorjon. De ez volt a veszte pont arra ugrott amerre számítottam. Gyorsan mögé kerültem és leszúrtam. Rá pár percre már visszakaptam az irányítást a testem fel lett. Nem kegyelmeztem senkinek. Ezek után kaptam a Rémálmok Ura becenevet. Egy hétre rá épp sétáltam, amikor egy szakadt körözési plakátba botlottam. Én voltam rajta.
Tárgy: Shabranigdo 
Vas. Feb. 06, 2011 7:14 am
