Tsukihana - Segíts Tsukihanán!

Néhány pillanatra kiélveztem a fájdalmas kiáltást, ellenfelem pedig összerándult, elfeledkezett rólam. Gondolkozás nélkül szúrtam a nyaka felé, mozdulat közben már átkozva magam, hiszen idáig semmit nem ért a bárd. Megdöbbenésemre a penge probléma nélkül szúrt bele a patkánykutya torkába, azonnal megölve azt. Hüledezve meredtem a sebre, hiszen az előbb még minden támadásom lepattant a lényekről.
- Ne feledjétek, hogy nem járhat át benneteket düh, mert akkor a vérképződésünk átalakul és a bőrünk az emberekénél is gyengébb lesz! - hallottam az egyik hangját. Mivel másik ellenfelem még a földön feküdt, megkockáztattam egy pillantást. Még épp elcsíptem azt a másodpercet, amikor Kazu egy óriási ütéstől a földre került, és a szemvédős krapek odarohant az eszméletlenhez, majd visszafordultam feltápászkodó ellenségemhez.
- Szóval a dühtől lesznek gyengébbek. - mondtam halkan, majd felemeltem a hangom. - Mondd, nem anyád bőrére alkudtak a városban? - Kaján vigyoromra a patkány felordított, és nekem esett. Úgy nézett ki, célba talált megjegyzésem, aminek kifejezetten örültem. A legtöbb ütése már kapkodó volt, nem annyira összeszedett mint az elején, nekem csak az esélyre kellett várnom. Egy farokütést sikerült a pengével hárítanom, ami simán le is szelte a végtagot. A lény felüvöltött a fájdalomtól, és egy rövid pillanatig nem figyelt rám.
- Szóval nemcsak a bőr, a farok is gyengül. - kezdtem zihálni a megerőltetéstől, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam, és sprintelni kezdtem két társam felé. Szerencsém volt: a patkány annyira meglepődött ezen, hogy nem vágta belém azonnal karmait. A patkánykutyák most már óvatosabbak voltak, hiszen jónéhányuk bőre már nem volt acélkemény. Ráadásul már ketten voltunk együtt; én fedeztem a társamat, és próbáltam minél inkább távol tartani tőle a patkányokat, míg ő újratöltött, és lőtt.
- Ezt nem fogjuk sokáig bírni. - lihegtem, mikor a második szörny is a földre került egy jól célzott bomba által. Megpörgettem Saihyou-t, távol tartva az egyik lényt, ami megpróbált minket megtámadni.

Épp kifogyóban volt a vízkészletem így kikötöttem egy szigeten, habár nem tudom, hogy hol. A hajómat kihúztam a partra majd a várost kezdtem el keresni. A keresés közben egyre éhesebb lettem, már vagy három napja nem ettem. Így elkezdtem keresni valami kaját. Húsz perces keresgélés után megpillantottam egy állatot. Összefutott a nyál a számban, ahogy elképzeltem, ahogy megsütöm majd elkezdem enni a tűz mellett.
Lassan megindultam felé és közben azon járt a fejem, hogy készítsem el. De mintha megérezte volna, hogy azt tervezem, hogy megeszem és elkezdett futni. A kis dög gyors volt nagyon is gyors. Alig bírtam követni, ahogy az erdőben ide-oda fut. Kezdett kicsit idegesítő lenni, hogy nem bírom elkapni. Idegességembe már elkezdtem utána kiabálni.
- Ne szaladj el nem bántalak! – azt csak hiszed, jól megsütlek mosolyogva mondtam magamban.
De ettől csak még gyorsabban kezdett el futni.
- Állj meg a jó édes..! – most eset le hogy még nem is láttam ilyen állatott. Egyáltalán ehető?
Ha ennyire gyors, akkor biztos finom lehet. Még jobban felcsigázta az ízlelő bimbóimat.
- Akkor is elkaplak!
Még vagy húsz percig kergetem, de sajnos meglépett. Elkezdtem mérgelődni, de nem tartott, sokáig mert a kergetés közben még jobban megéheztem. Csalódottan elkezdtem újra a várost keresni, amikor zajokat halottam. Megörültem, hogy találtam megint valami állatot. De ahogy közelebb mentem a zajhoz akkor vettem észre, hogy ezt nem állat csinálja. A közelben valakik harcolnak. Hirtelen az éhségem helyébe kíváncsiság lépett. Ahogy közelebb mentem megláttam, hogy négy ember küzd öt szörnnyel. Az egyik már a földön fekszik magatehetetlenül, míg az egyik védi. A szörnyek erősen támadták őket, ha így folytatódik, rosszul járnak. Úgy döntöttem segít nekik és elindultam feléjük miközben a zanbatoumat kezdtem szorítani. Ez mókás harc lesz, erősnek néznek ki a szörnyek.

Közelebb érve elkezdett beborulni az ég. Egymás után csaptak le a villámok nem messze tőlem és a szörnye mellet, de a szörnyeket ez nem érdekelte. A fehér hajú fiú mögé kerültem és elrúgtam a rátámadó lényt. Ekkor még egy megtámadott. Hasba rúgott, amitől hátra estem. A lények egy kicsit hasonlítottak rám: volt farkuk habár az egy patkányéra hasonlít. Emellett a bőrünknek is hasonló színe volt az egyiknek fekete a másiknak sötétszürke. Nem volt időm sokáig feküdni, mert a fekete rám vetette magát. Gyorsan oldalra gurultam majd talpra álltam, és megindultam, sötétszürke felé. Előhúztam a zanbatoumat és már támadni akartam, amikor a fekete előttem termett és készült megütni. Ezt nem hagytam és az ütés elé tartottam fegyveremet, amit jól el is talált. De óvatlan voltam és a sötétszürke hátulról próbálta belém mélyeszteni karmait. Ezt sikerült kikerülnöm, de viszont a zanbatoum bánta mivel a másik kiütötte a kezemből. Így puszta kézzel kell harcolnom. Ismét támadni akart fekete, de én elkaptam az egyik kezét majd a másikat. Próbált elnyomni, de nem sikerült. Ezen egy kicsit meglepődtem nem számítottam rá mivel azt hittem, hogy méreteim miatt nem fognak próbálkozni.
Ez viszont egy rósz stratégia. Megmarkoltam a kezét, amivel az imént megütni készült, és átlendítettem őt a fejem felett, majd teljes erőmből a másik felé dobtam. Sikerült eltalálnom a másikat, de pillanatok alatt felkeltek, és mint ha semmi sem történt volna újra felém rohantak. A támadásaik egész jók és pontosak voltak komolyan kellett vennem őket. A karmaik elöl nem volt könnyű kitérni, főleg amikor ketten támadtak rám. Ezt nem hagytam mindig próbáltam az egyiket távolabbra juttatni, míg a másikkal harcoltam. A szörnyek egyre vadabbul kezdtek támadni az ütéseik és rúgásaik sokkal erősebbek voltak, mint a kezdetkor.
- Ha így folytatódik, akkor komolyabban meg is sérülhetek, ezt viszont nem akarom!
Hirtelen elkaptam a felém rohanó fejét és fejbe térdeltem. Mikor elengedtem a lény tértre eset ezt kihasználva felrúgtam a levegőbe. Utána ugrottam majd erőből hasba rúgtam. Ahogy földet ért nyüszített egyet ennek örültem, mert végre megérezte. Fel akart állni, de az nem volt olyan könnyű, mert alaposan beleragadt a földbe. A másiknak közben kirúgtam a lábát. Ám még mielőtt a földet ért volna, az láttam, hogy a farkával el akar buktatni. Gyorsan felugrottam és a másikat fejbe rúgtam. Repült vagy tizenöt métert és közbe kidöntött egy-két fát. Mielőtt kimászott volna a másik megfogtam a lábát és megforgattam a magam körül, majd feldobtam a levegőbe. Oda futottam ahol földet fog érni majd mielőtt leért volna ismét levegőbe rúgtam. Addigra már a másik is feltápászkodott és indult volna felém, de én megelőztem és én támadtam rá. Ütések és rúgások tömegével ajándékoztam meg a szegény párát. Amikor abba hagytam még elkezdett fájni a kezem.
- Miből vannak ezek talán vasból? – mondtam nevetve.
Kezd egy kicsit unalmas lenni, hogy folyton felállnak. Éreztem, hogy kezd előtörni másik énem.
Elkaptam a közelebb jövő kezét majd egy könnyed mozdulattal eltörtem. Akkorát üvöltött, hogy majd beszakad a dobhártyám. De még így is folytatta a harcot és a másik kezével támadott. Én kitértem előle majd elgáncsoltam közben kicsit felugrottam és könyökkel a hátára estem. Ezt a támadás sorozatot folytatva elkaptam a bal lábát és azt is eltörtem.
Eközben még a másik a földön feküdt. Odamentem hozzá felemeltem és elkezdtem volna ütni, de már felébredt és a karmaival a mellkasomat, a karomon több helyen is megsebezett. Ellöktem magam mellől majd felugrottam és mindkét lábammal és mellkason rúgtam. Elkezdtem keresni a zanbatoum amit pár perc alatt megtaláltam lassan elkezdtem felé menni. Farkammal felvettem fegyverem majd visszaindultam közbe már sikerült felállnia. Elé léptem majd megemeltem fegyverem és készültem bevinni az utolsó csapást.
- Bocsi, de kár volt megtámadnod! Viszlát!
Bal vállától a jobb combjáig ejtettem a vágást hogy biztos ne élje túl. A másik, ahogy meglátta dühösen és üvöltve rohant felém. A düh rossz tanácsadó többet hibáz ilyenkor. A támadásain látszott nem voltak olyan pontosak, mint ez elölt. Kikerültem a támadásait majd egy vízszintes vágással befejeztem ezt a harcot is.
A csata után a fehér hajú fiú megköszönte, hogy segítettem. Közben a másik fehér hajú fiút, aki megsérült bevitte egy barlangba. Utána mentem majd megnéztem a sérüléseit az eszméletlen fiúnak.
- A sérülései nem annyira súlyosak így kibír, még pár napot mielőtt rosszabbodna az állapota! És mit kerestek itt?
- Egy megbízás miatt vagyunk itt, a szigetről eltűntek után nyomozunk
- Hogy tűntek el talán elrabolta valaki őket? - érdeklődve kérdeztem.
- Nagy valószínűséggel ez a helyzet - bólintottam. - Elméletben a hegy környékén kellene lenniük, éppen oda tartottunk, mikor ezek a "patkánykutyák" megtámadtak minket.
- Ezek patkánykutyák voltak még nem láttam ezelőtt ilyen lényeket. És lehet, hogy ők rabolták el őket?
- Bevallom, erről semmit sem tudok. Minket csak elküldtek a hegyhez, és a lények nem igazán voltak közlékenyek.
- Azt vettem észre. És most mit foktok tenni lehet, hogy vannak még ezekből a patkánykutyákbol?
- Ha velünk jönnél, szerintem leölnénk az őszeset. Amíg nyugodtak, addig acél kemény a bőrük, de ha mérgesek, akkor gyengébb, mint egy emberé.
- Jó, veletek megyek, de mielőtt elindulnánk, kérdeznék valamit. Nincs egy kis kajátok? Kezdek megint éhes lenni. És tényleg elég kemény a bőrük kicsit meg is fájdult tőle az öklöm!
A fehér hajú fiú egy pillanatra meglepődött, majd elgondolkozott.
- Kaját nem kaptunk sajnos...
- Nem baj! – kicsit szomorúan mondta.
- Biztos vagyok benne, hogy valamilyen jutalmat is kaphatnál a megbízónktól.
- Jutalom az jó. Akkor indulhatunk!

Lihegve álltunk az ellenfelek gyűrűjében. Még öten voltak, akiket le kellett győznünk. Egy pillantást vetettem az égre, és láttam, hogy esni kezd. Még egy rossz dolog a számunkra, esőben nehezebben tudok koncentrálni. Villámok kezdtek csapkodni, az egyik nem sokkal mellettünk csapódott be, megsüketítve minket pár pillanatra.
~ Fenébe. - gondoltam, mikor két lény kezdett el felém rohanni, majd hirtelen megálltak, én pedig egy pillantást vetettem magam mögé. Egy benganagy, ezüsthajú pasast láttam, amint épp két patkánykutyával viaskodik. Sajnos nem értem rá azzal foglalkozni, hogy honnan került elő, ugyanis ismét mozgást hallottam a megmaradt ellenségek felől. Most már mind a hárman felénk rohantak, látszott rajtuk, hogy minél gyorsabban holtan akarnak minket látni. A rózsaszín hajú srác újra megtöltötte a rakétavetőket, és hozzám szólt.
- Tartsd magad.
- Mi? - lepődtem meg, majd megtántorodtam egy kicsit, mikor a lábát a vállamon éreztem. Ez ugródeszkának használt engem! Ingerültségem azonnal elpárolgott, amikor a levegőben mindkét fegyvert a három közül az egyikre ürítette, kivonva a lényt a forgalomból. A lövésnek köszönhetően pedig belecsapódott a hátul futóba, így rám csak az utolsó maradt. Mély levegőt vettem, és én is futni kezdtem. Egymásnak érkezve vállal ökleltem fel az ellenfelet, mindkettünket feldöntve. Úgy fest, a vállpáncélom tüskéi nem voltak hatásosak, úgy festett, még nem elég dühös a patkány. Úgyhogy ideje kicsit felbosszantani. Néhány karom- és pengeváltás után megfordultunk, én voltam arra, ahol az első patkány még füstölgő teste feküdt, amit a bazooka-s srác lelőtt.
- Jól ismerted, ugye? - mosolyogtam, mikor egy pillanatra hátra tudtam húzódni. A patkánykutya csak tovább vicsorgott rám, én pedig vállat voltam.
- Akkor nem zavar, ha ezt csinálom, igaz? - a pengét a földön fekvő gerincébe szúrtam. Vérsugár spriccelt fel, vagyis még élt. Hát, most már nem. Továbbra is ellenségem reakcióit néztem, felkészülve arra, hogy pillanatokon belül támad. Kihúztam a pengét a testből, épp időben, hogy a patkánykutya karmai csak felhorzsolják az arcomat, és ne öljenek meg. Próbáltam visszatartani a karjait, de elképesztően erős volt ez a példány is.
- Mégis zavart? - néztem fel rá, majd felrántottam térdemet, és hanyatt vágtam magam. A lendülettől a patkánykutya átrepült felettem, és velem egyszerre tápászkodott fel a földről. Most már készebb voltam a védekezésre, a csuklója bánta a meggondolatlan ütést, majd az élete.
Visszanézve épp láttam, ahogy a többiek is befejezik harcukat. Az én első utam az ájult sráchoz vezetett. Eszembe jutott, hogy nem sokkal előbb egy barlang mellett haladtunk el, úgyhogy úgy döntöttem, ott helyezem el. Nem voltam olyan állapotban, hogy visszavigyem a várossba, de az esőtől mindenképpen meg kellett védeni. Túl nagy sérülései nem voltak, ezt megállapítottam, amikor letérdeltem mellé, és felemeltem. Néhány perc sétával és a rózsaszín hajú segítségével be is vittük az ájultat a barlangba, és a lehető legnagyobb kényelembe helyeztük, már amennyire helyzetünk megengedte ezt. Én az időközben megérkező bengához fordultam, az ápolást kevéssé sérült társamra bízva.
- Köszönöm a segítséget. - mondtam neki, mire ő bólintott egyet, és az ájultra nézett.
- A sérülései nem annyira súlyosak így kibír, még pár napot mielőtt rosszabbodna az állapota! És mit kerestek itt?
- Egy megbízás miatt vagyunk itt, a szigetről eltűntek után nyomozunk
- Hogy tűntek el talán elrabolta valaki őket? - kérdezte, miközben próbáltam felidézni, mi hangzott el az eligazításon.
- Nagy valószínűséggel ez a helyzet - bólintottam. - Elméletben a hegy környékén kellene lenniük, éppen oda tartottunk, mikor ezek a "patkánykutyák" megtámadtak minket.
- Ezek patkánykutyák voltak? Még nem láttam ezelőtt ilyen lényeket. És lehet, hogy ők rabolták el őket?
- Bevallom, erről semmit sem tudok. Minket csak elküldtek a hegyhez, és a lények nem igazán voltak közlékenyek. - vallottam be őszintén.
- Azt vettem észre. És most mit fogtok tenni? Lehet, hogy vannak még ezekből a patkánykutyákból?
- Ha velünk jönnél, szerintem leölnénk az őszeset. Amíg nyugodtak, addig acélkemény a bőrük, de ha mérgesek, akkor gyengébb, mint egy emberé.
- Jó, veletek megyek, de mielőtt elindulnánk, kérdeznék valamit. Nincs egy kis kajátok? Kezdek megint éhes lenni. És tényleg elég kemény a bőrük kicsit meg is fájdult tőle az öklöm!
Meglepődtem. Ennek komolyan ez a legnagyobb baja, hogy fáj tőlük az ökle?!
- Kaját nem kaptunk sajnos... - azt inkább nem említettem meg, hogy bőséges reggelit viszont ettünk...
- Nem baj! – kicsit szomorúan mondta.
- Biztos vagyok benne, hogy valamilyen jutalmat is kaphatnál a megbízónktól. - próbáltam hatni rá, és reméltem, a megbízónk is így fogja gondolni. Különben lehet, hogy ott kő kövön nem marad..
- Jutalom? Az jó. Akkor indulhatunk!
- Előtte még.. Kousetsu Arashii vagyok. - mutatkoztam be.
- Shabranigdo.
- Dragon D. Kay. - tudtam meg végre a rózsaszín hajú fickó nevét is.