Név: Darker D. Kazu
Faj: ember
Kaszt: kalóz
Rang: kapitány, kardforgató
Nem: Férfi
Kor: 17
Származási hely: East Blue –> Loguetown
Képesség: Erősebb, mint egy átlagos ember és gyorsabb is. Emellett van egyfajta hatodik érzéke, ami segíti/felerősíti az ösztönöket és így akár képes a vak sötétben, egy idegen helyen valamilyen szinten tájékozódni/nem eltévedni. A harcban is segítségemre van mert előre megérzem a támadásokat, de nem száz-százalékos a kikerülés esélye, és még a puszta kezes harcmodor.
Felszerelés: Egy kisebb táska, amit az oldalára szokott kötni. Ebben tartja a papucsát. Ezen kívül van még két katana, amit a hátán szokott hordani, de ritkán használja mert a harci képességére bízza magát.
Születési dátum: szeptember 25
Kinézet: Fehér félhosszú haj. Egy piros ujjatlan felső és pár fülbevaló. A bal kezén van egy karkötő. A felsője alatt nincsen póló és általában széthúzva hordja. Alul van rajta egy rövidnadrág. Mezítláb szokott mászkálni, de a kis táskában mindig van nála egy papucs, hogy ha olyan terepen jár, akkor annyira ne sérüljön meg a lába. Természetesen hidegebb helyekre van egy másik öltözete is.
Jellem: Egy kicsit bolond, de azért el lehet viselni. Tud komoly és komolytalan is lenni. Megérti a dolgokat, de azért, hogy jó legyen a hangulat, hülyét csinál magából. Ha harcról van szó, akkor komolyan veszi. Mindennél jobban az tudja felidegesíteni, ha valaki, beletapos egy jó barátja lelki világába vagy a társait akarja bántani. Ilyenkor addig nem áll le, amíg az illető meg nem hal vagy ő maga eszméletét nem veszíti. Ha sérüléseket szenved, az sem érdekli. A saját életét is kockára teszi másokért. Ő valójában a jobbik kalózok közé tartozik. Szereti, ha mások boldogok körülötte.
Előtörténet:
MÚLT
Tizenhét évvel ezelőtt születtem ugyan abban a városban, mint a kalózkirály. Ez a hely Loguetown. Születésem napján apám nem volt otthon, mert a kardárus boltját vezette, hogy meglegyen a család pénze. Így elsőre, akit megláthattam, az édesanyám volt. Nem kellet velem sokat vajúdnia és minden probléma nélkül jöttem világra. Amint édesapám bezárt, siettet haza, mert kíváncsi volt a gyermekére. Hazatérése után a karjai közé vett és elmosolyodott. Örült annak, hogy végre a világra jöttem és lehet egy fia. Egészen két éves koromig nevelt engem, mert sajnos akkor eltávozott az élők sorából... A boltot a nagybátyám örökölte, aki átalakította kocsmára, majd minden kardot kiszórt a boltból és fillérekért eladta őket. Anyám ez ellen nem tudott mit tenni, pedig nem akarta, hogy ez történjen a férje büszkeségével. Két kard volt a házban, amit anyukám ezek után olyan nagy becsbe tartott, mint engem és úgy tervezte, hogy ha elég idős leszek, akkor én fogom őket megkapni. Szíve mélyén reménykedett abban, hogy majd én újra fogok egy boltot nyitni, de már kiskoromba tudta, hogy kalandvágyó vagyok, ezért nem is próbálkozott sohasem azzal, hogy rászoktasson erre az egész bizniszezésre. Ebben a korban már meg tanultam beszélni és nagyjából már járni is tudtam. Eltelt pár év és már Kitsune, az anyukám, is megbocsátott a nagybátyámnak a cselekedetei miatt. Így már én is eljárhattam abba a kocsmába, ahol sok olyan ember szállt meg, aki a tengerekről érkezett. Örömmel hallgattam a történeteiket. Ez a kis kocsmai korszakom csak egy évig tartott. Az idő gyorsan eltelt, rengeteg olyan dolgot meséltek nekem, amik nagyon feltüzeltek és elhatároztam, hogy én is a tengereket fogom járni bár még nem tudtam, hogy miként fogom ezt végbe vinni. Nagyjából már hat éves lehettem, amikor a sziget felé egy hatalmas vihar tartott. Nem értettem akkoriban még az okát. Sokan a mi szigetünkön húzták meg magukat, de voltak olyanok is, akik nem úszták meg ép bőrrel. Miután elvonult kimentem a kikötőbe szétnézni. Hátha van olyan szerencsém, hogy valamelyik hajóról egy kis pénzt idehozott a víz. Ehelyett egy eszméletlen embert pillantottam meg. Lementem hozzá és megpróbáltam felébreszteni. Sikerült is, de nagyon le volt gyengülve, így elvittem a házunkhoz. Kitsune egy hatalmasat sikított mikor meglátta az embert. Megijedtem, mert nem tudtam, hogy mi volt ennek a visításnak a kiváltó oka. A férfi tudta és meg is szólalt.
- Jó napot kívánok. A fia volt olyan kedves, hogy segített rajtam, amikor bajban voltam. Nem kell félnie, nem fogok bántani senkit sem, csak egy kis segítségre van szükségem.Segített neki, de csak addig volt hajlandó befogadni, amíg fel nem épül. Pár nap pihenés után a férfi egy reggel lejött közénk és leült az asztalhoz.
- Köszönök szépen mindent, amit értem tettek. Remélem annyira nem rémítettem meg magát, mert kalóz vagyok.- Nem kell köszönetet mondania, csak amint lehet menjen el innen!- De anya nem mondhatsz ilyet egy embernek! Akár kalóz, akár nem. Aki sérült azon segíteni kell, nem? Mindig is próbáltál belőlem igazságos embert faragni... Én amúgy is szeretem a kalózokat, hiszen tele van az életük jobbnál jobb kalandokkal és veszélyekkel...- Nagyon bátor és kalandvágyó kisfia van. Büszke lehet rá.- Igen az vagyok. Az én erős és életvidám fiam.Ekkor fakadt sírva, majd szorosan átölelt és folytatta a hajótöröttel a beszélgetést.
- Nos, egyébként, hogy került maga oda? Mégis merre tartott?- Ha tudni akarja, akkor elmondom. Egyenes a Grand Line felé a legénységemmel együtt, hogy újabb kalandokat éljünk meg. Ha most megbocsátanak, most távoznék az asztaltól. Visszamegyek a vendégszobába és pihenek még egy kicsit. Elmegy, de én még folytatom a beszélgetést Kitsune-vel:
- Szerintem nagyon rendes ember. Nincsen vele semmi probléma. Jobb és kedvesebb, mint ennek a városnak a legtöbb lakója.- Igazad van, de akkor is kalóz. Menj fel te is a szobádba és feküdj le mára. Már késő van. Aludj jól.Adtam egy puszit neki majd felmentem és aludni próbáltam, de nem sikerült, sehogy sem mert egész végig csak a kalózokra gondoltam. Innentől kezdve egyre többet beszélgettem az öregemberrel és tőle tudtam meg Gold Roger és a 'One piece' történetét. Egy-két év elteltével még mindig velünk volt, mert beleszeretett édesanyámba és engem is nagyon megkedvelt. Ez a szerelem nem volt viszonzatlan így ő lett a második apukám. Nyolc évesen megkértem arra, hogy kezdjen el engem fizikai módon edzeni, mert erőssé akartam válni, hogy egy napon kalózként mennyek ki a tengerre. Tudta jól, egy nap ez is meg fog történni, ahogy anyukám is. Mind a ketten beleegyeztek és nagyon boldog lettem. Nem volt olyan nap, amikor nem lettem volna meghajtva. Az erőnléti fejlesztésen kívül még a gyorsaságomat is fejlesztette és a közelharci képességemet. Mivel nagyon jó volt a harcokban, értette a dolgát, és nagyon örültem annak, hogy már sok mindent megtapasztalt, mert így rengeteget tud tanítani. Sok olyan kalandot is mesélt nekem, amik a későbbiekben talán hasznomra is lesz a tengeren. Tíz éves koromig ez így ment, de sajnos semmi sem tarthat örökké. Mivel ő kalóz volt még évek múltával is kint volt a körözési plakátja. Kis mennyiségű összeg volt a fején, de akkor is voltak olyanok, akiknek jól jönne még annyi is. Nem tudta tovább titkolni a kilétét és egy fejvadász, aki kardforgató volt, felismerte a város nyugati részénél. Hiába magyarázkodott neki, nem fogadta el semmi féle kép, hogy egy kalóz képes normális életet élni. Harc nélkül leszúrta és elvitte a fejét magával a testét pedig az óceánba dobta. Én és anyám is teljes kétségben voltunk, hogy nem jött haza három napon keresztül. Pár hét után a nagybátyám volt az, aki hozta a hírt, hogy a fején még mindig ott a vérdíj és valószínűleg a miatt nem tért vissza, mert megölték. Kitsune ebbe nem akart beletörődni, ezért még továbbra is csak várt rá. Még fél évig tartott, amíg teljesen bele nem betegedett és semmi lelki ereje nem volt arra, hogy felgyógyuljon. Egészen haláláig, én és a család többi tagja, törődött vele. Így történt meg az, hogy még gyerekként elvesztettem a szüleimet, mert a tizenkettedik évem betöltése után már csak párhónapja volt anyukámnak és elhunyt. Halála előtt még mondott nekem pár mondatot.
- Apád két kardjával és a drága csavargó harci képzésével egy nap hatalmas kalóz leszel. Biztosan te leszel a kalózkirály! Válaszolni nem tudtam neki, mert lehunyta a szemét és nem kelt fel soha többet. Hatalmas sírásba kezdtem és órákon keresztül nem tudtam abbahagyni. A halálos ágyánál fogattam meg, hogy meg tanulok a kardokkal bánni és további edzéseket folytatok, amiktől még erősebb leszek. Egyik rokonomnál sem volt elég hely ahhoz, hogy lakjak náluk viszont étellel mindig elláttak. Egyedül éltem egy családi házban és minden éjszakám unalmas és csendes volt. Nap, mint nap csak edzettem az izmaimat, a kardtudásomat és próbáltam kifejleszteni egy kombinációt a kardvívással és a közelharci képességeimmel. Nem értettem soha sem, hogy miféle kardjaim vannak. Minden olyan ember, aki ért hozzájuk és meglátták, nálam próbálták elvenni, mert állítólag rengeteget érnek, de ezt nem hagytam soha senkinek. Több mint egy év eltelt anyám halála óta, amikor megismerkedtem egy lánnyal a városból. Mindig emberkerülő voltam amióta magányosan élek, de ő mégis odajött hozzám és beszélgetett velem. Valahogy képes volt érzelmeket kicsalni belőlem. Mikor velem volt mindig boldognak éreztem magam és ez rá is igaz volt. Továbbra is folytattam a kemény edzéseket. Folyton ott volt, mikor valamit gyakoroltam és hozott nekem szendvicseket, hogyha megéheznék. Eltudta velem felejtetni a szomorúságot. Két év alatt annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy minden titkomat megosztottam vele és az álmaimat is.
Egy nap ebéd után elhívtam magammal a kikötőbe beszélgetni magammal, hogy mindent tudjon rólam.
- Gondolom tudod már az éltetem történetét, de nem a teljeset. Nekem volt egy második apám, aki kalóz volt és én is az akarok lenni. Nem tudom, hogy ez megrémiszt téged vagy sem, de nem akarom azt, hogy bajba kerüljél miattam. Ígérd meg nekem, hogy ha valahol harc bontakozik ki akkor elfutsz akkor is ha én vagyok az vagy bárki más ezen a világon.- Rendben van, ha nagyon akarod, akkor beleegyezem, de cserébe én is kérek tőled valamit. Legyél te a kalózkirály és mindig légy vidám!Nagyon meglepődtem, hogy ő ért a kalózokhoz. Nem kérdeztem meg tőle, hogy honnan inkább csak szorosan átöleltem és megesküdtem neki. Ezentúl minden idejét velem töltötte nem érdekelte semmi. Többször is volt olyan, hogy otthonról szökött el csak az én kedvemért. Teltek múltak a hónapok, míg el nem érkezett a tizenhatodik életévem betöltésének a napja. Mindenki összegyűlt, hogy megünnepeljék és sok ajándékot kaptam mindenkitől, de a legfontosabb személytől egy karkötőt kaptam, amit az óta is hordok. A csodálatos napomat nem tudtam teljesen befejezni, mert egy kalózbagázs érkezett a szigetre, akik mindent ki akartak fosztani. Több olyan ember is volt a városban, akik szembeszálltak velük, de a kapitány sorra gyilkolta a lakosokat. A hír hallatán hazamentem és felkaptam a kardokat majd kirohantam a kikötőbe. Nagyon sok tetem volt, mind a kalózok, mind városlakók. Összesen a kapitányt láttam és másik három kalózt, aki élt, míg azok, akik túlélték a harcot hazarohantak és a családjukkal együtt elbújtak. Ráordítottam a kalózokra:
- Elég legyen ebből! Nem fogom hagyni, hogy több embert megöljetek!Rohantam az irányukba reménykedve, hogy az első harcomat megúszom nagyobb sérülések nélkül. A kapitányt körülállták az emberei, akiknél csak kard volt. Előhúztam a hátam mögül az egyik katanámat és megakadályoztam a támadásukat és ellentartottam nekik, amíg ők próbáltak elnyomni maguktól. Nehezen bírtam tartani magamat. ezért használva a másik kardomat oldalról indítottam egy vágást, amivel az első embert kettévágtam, míg a másodikat nem sikerült, de halálos sebet szerzett. Közben a harmadikra nem figyelve megvágta a karomat. Ömlött belőle a vér és elejtettem a fegyveremet is és így már csak a jobb kezemmel tudtam folytatni a harcot. Többszöri vágást mérve az ellenfelemre sikerült egy rést észrevennem a védelmében és átszúrtam a szívét. A kapitány végignézte a harcot majd miután már nem maradt embere. ő maga is felkelt és elővett egy pisztolyt és egy kardot.
- Jól bánsz a kardokkal kölyök, de a pisztolyok ellen nem tudsz mit tenni. Nincs igazam?- Talán igen. talán nem. Nem tudom mivel ez az első csatám. Remélem az uraságnak nem probléma, hogy egy kezdővel kell harcolnia.Nem hagytam neki, hogy válaszoljon és belekezdtem a támadásba. A maximális sebességgel rohantam felé hátha akkor nem tud lelőni. Kétszer lőtt rám. ebből az egyik mellé ment, míg a másik súrolta az oldalamat. Nem okozott nagy fájdalmat, de így is lelassultam. Amint odaértem hozzá közel pár szúrást indítottam a vállai felé, hogy legalább ő neki is egy keze legyen. Nem sikerült, mert elhajolt előlük mintha sokkal nagyobb szinten lett volna, mint én. Megtámadott a fegyverével és átszúrta a már eddig is lesérült kezemet.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgalmas dolog harcolni!- Ahogy mondod. Sok olyan kalóz van, aki csak a harc kedvéért él és nem érdekli semmilyen hírnév vagy kincs. Én is közéjük tartozok és látom benned a tehetséget úgy, hogy ne akarjál meghalni még.- Hé, fogd be inkább öreg, és folytassuk. Amíg állok, úgy sem fogsz innen elmenni!- Örömmel látom, hogy egy kis bátorság is szorult beléd, de ettől függetlenül nincsen semmi esélyed ellenem. Nem foglak megölni, mert szeretnék majd veled évek múlva harcolni kíváncsiságból, hogy mennyire leszel addigra erős. De most elintézem, hogy ne tudj állni...Ahogy mondta, úgy is tett. Támadásba lendült. Alig bírtam hárítani a csapásokat. Végül kirúgta a lábamat és elestem, majd átszúrta a végtagjaimat, hogy ne tudjak mozogni.
- Ennyi volt. Akkor majd találkozunk valamikor a tengeren. Addig is legyél még erősebb és szerezz jó társakat magadnak!Nem törődött velem tovább, de még a két kardomat odahozta nekem. Elvett egy csónakot a hajóját otthagyva és elindult egy ismeretlen hely felé. Pár óráig ott voltam a parton, amíg valaki nem jött, hogy megnézze mi a helyzet. Mikor meglátott odarohant hozzám és elhúzott egy falhoz, aminek nekidöntött. A katanákért visszament és eltette őket a helyükre. Elment segítségért és miután elmondtam nekik, hogy hol lakok hazavittek és lefektettek. Megkértem őket, hogy menjenek el beszélni a családommal, hogy mi történt velem. Úgy is tettek és mindenki azonnal jött hozzám. Mindenki aggodalmaskodott, hogy most mi lesz velem. Volt egy orvos is köztük, aki ellátta a sebeimet.
- Nem kell félni elmentek a kalózok. Megérte harcolni így legalább béke van most a városban. Egy év múlva ki fogok hajózni és elkezdem a kalóz életet, hogy még több emberrel találkozzak, akik erősek és lehet velük harcolni.Mosolyogtam mindenkinek hátha nyugodtabbak lesznek. Meglepődtek mikor hallották, hogy mennyire szeretem a harcokat. A sérülésem teljes begyógyulása után maradt három hónap arra, hogy mindenkivel együtt legyek. Gyorsan elrepült ez a kis idő majd jött a búcsúzkodás. A városban mindenkitől elköszöntem és ők sok sikert kívántak nekem. Hazamentem összecsomagoltam és elindultam a kikötőbe a csónakomhoz, amit még régen apám halászathoz használt. Az egyetlen ember, aki ott volt, az az a lány, aki mindent megtett volna értem, Itsumi. Mikor meglátott sírva fakadt és úgy búcsúzkodott.
- Nagyon kérlek vigyázz magaddal és egy nap térj vissza. Nem akarlak téged elveszíteni!- Nem kell félned, én mindig ott leszek a szívedben és te is tudod, hogy én kalandvágyó vagyok és harcolni akarok másokkal. Élj boldogan nélkülem és ne várj rám, mert úgy jársz, mint anyám, azt meg nem akarom. Be fogom tartani az ígéretemet és én leszek a kalózkirály és mindvégig boldog leszek. Viszlát!Beszálltam a csónakba majd és elindultam a tengerre. Nem jutottam, messze mert egy nagyobb hullám felborította a csónakomat. Nem volt semmi kedvem visszamenni mindenkihez ezért a város másik végébe mentem el. Ott annyira nem is mertem engem senki, még a nevemet se ezért nyugodtan tudtam éldegélni, amíg nem sikerül szereznem egy hajót.
JELEN
- Nos, így kötöttem ki ezen a városrészen. Remélem tetszett a történetem. A későbbiekben mesélek még nektek, de most már nem fogok. Helló!Azzal otthagytam a figyelő gyerekeket és beljebb haladtam a városba miközben egy jó kis sikátort kerestem magamnak ahol tudtam volna pihenni
- Sziasztok, gyerekek! Vigyázzatok magatokra, őrizzétek az álmaitokat és tegyetek mindent, hogy megvalósuljon! ~ Illő lenne társakat keresni. Elvégre egy kapitánynak kell egy legényég is és egy jó kis kalózhajó, de szerintem előbb szerezek majd magamnak csónakot.
Tárgy: Darker D. Kazu 
Kedd Nov. 16, 2010 10:05 am
